TOP 5 kerékpárút, amit 2023-ban adtak át

 

Ormánság-Mecsek

Több mint négyszáz millió forintból fejlesztették a kerékpáros kapcsolatot a horvát határszélen fekvő,

ORMÁNSÁGI SELLYE ÉS A MECSEK KÖZÖTT.

A beruházás java részét közutakon, táblás kijelöléssel, forgalombiztonsági beavatkozások mellett valósították meg. Emellett Orfű és Kovácsszénája között természeti környezetben egy ezerhatszáz méter hosszú kerékpárút is épült.

 

Átal-ér völgy

Tatabányán megépült az Által-ér völgyi kerékpárút eddig hiányzó szakasza, így szeptemberre folyamatos kerékpáros összeköttetés jött létre

TATABÁNYA, TATA, DUNAALMÁS, KÖRNYE ÉS OROSZLÁNY KÖZÖTT.

Az új útvonal Tatabánya határától az Erőműi-tó keleti oldalán elvezetve csatlakozott a városi kerékpárút-hálózathoz. A nyomvonalról három helyen leágazást alakítanak ki Dózsakert, Kertváros és Tatabánya-Környe Ipari Park irányába.

 

Veszprém-Alsóőrs

Már Veszprém és Alsóörs között is kerékpárúton kapcsolódhatunk a Balaton körüli bringaúthoz. Az Alsóörsöt Felsőörsön át Veszprémmel összekötő,

VADONATÚJ VÖRÖSKŐ KERÉKPÁRÚT HOSSZA TÖBB MINT KILENC KILOMÉTER.

A nyomvonalat a külterületi és nagy forgalmat bonyolító közutak mellett önálló vonalvezetésű, kétsávos kerékpárútként vagy elválasztás nélküli, közös gyalog- és kerékpárútként, míg a településeken belüli, kis forgalmú utcákban táblázással jelölték ki. Az út mellett több kerékpárforgalmi és kerékpárosbarát létesítmény is található. A projekt keretében a két településen automata köztéri illemhelyek is kihelyezésre kerültek.

 

Dunaalmás-Neszmély

Az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút-hálózat Dunaalmás és Neszmély közötti, hét és fél kilométeres szakasza 1,2 milliárd forint ráfordításával készült el. Ezen az útvonalon évente kétszázezer vendég érkezik Bécsbe,

HA AZ ÚT ELÉR BUDAPESTIG, A LÁTOGATÓK EGY RÉSZE A MAGYAR FŐVÁROST IS FELKERESHETI.

 

Aba-Greenway

Az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében megépített új kerékpárút összekapcsolja a térség turisztikai adottságait. A projekt által létrehozott kerékpárút, az Aba-Greenway három magyarországi települést,

HIDASNÉMETIT, ABAÚJVÁRT ÉS TELKIBÁNYÁT KÖTI ÖSSZE.

A nyomvonal két szlovákiai településen – Perény-Hím és Kenyhec – is keresztülhalad.

Close