Hiába a rendszeres közvetítések, beszámolók, magyarországi fejjel így is felfoghatatlanok a szomszédban dúló totális háború következményei. Emberek tízezrei sebesülnek meg, vesztik el életüket, ismerőseiket, megélhetésüket és vagyonukat, városokat bombáznak porrá, vidékek válnak lakhatatlanná, miközben a természetben is súlyos pusztítás megy végbe. Már most biztos, hogy hiába minden igyekezet, a károk jelentős része visszafordíthatatlan lesz.

A konfliktusnak számos magyar vonatkozása is van, a harcokban ukrajnai magyarok is részt vesznek, az invázió közvetlen és közvetett politikai, illetve gazdasági következményei pedig köztudottan hazánkat sem kímélik. Ami talán kevéssé ismert tény: a megszállás a magyarsághoz köthető emlékeket is pusztítja.

A mai Ukrajna régészetileg kiemelt jelentőségű, a teljesség igénye nélkül a térség olyan népeknek, kultúráknak adott otthont a múltban, mint a Jamnaja-kultúra, a szkíták, a szarmaták, a gótok vagy az ógörögök.

Ami hazai oldalról különösen érdekes: az ország területe számtalan szállal kötődik a magyarsághoz az őstörténeti leletektől a török kori maradványokon át egészen a világháborús emlékekig.

Noha harcok jelenleg nem dúlnak a határ közelében, épp a frontvonal környékén terülnek el olyan régészeti helyszínek és gyűjtemények, amelyek nagyon is meghatározók nemzetünk története szempontjából. Milyen típusú lelőhelyek és leletek vannak veszélyben, mely tényezők fenyegetik azokat, és mit tehetnek a szakemberek a védelmük érdekében? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ magyar és ukrán kutatók közreműködésével.

Beletenyereltek Etelközbe

A mai Ukrajna a magyar őstörténeti kutatások számára rendkívül izgalmas terület: elődeink a honfoglalást megelőzően, a 9. század második felében ezen a vidéken vándoroltak át, sőt, néhány évtizedre a Dnyeper középső folyása mentén meg is telepedtek. A legnagyobb számban 2007–2011 között előkerült régészeti anyagok alátámasztották, hogy itt feküdt egykor a forrásokban megőrzött és az iskolai tanulmányokból sokak számára ismerős Etelköz keleti része.

Hazánk kelet-európai régészeti kapcsolatai egészen a 19. századig nyúlnak vissza, 1834-ben ismerték fel az első honfoglalás kori sírt, majd a Szovjetunió idejében – nyilvánvaló politikai támogatással –, az 1960-as évek második felétől a kutatások fellendültek. Csakhogy a rendszerváltást követően az együttműködés jószerivel véget ért, ami jelentősen visszavetette a magyar vonatkozású vizsgálatokat.

Türk Attila, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem régésze 2005 és 2010 között a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének fiatal kutatójaként az elsők között utazhatott ki a posztszovjet térségbe, közte Ukrajnába is, hogy a kutatások fonalát újra felvegyék. Mint a 24.hu-nak elmondta, a moldovai Kisinyovtól Kijeven át az oroszországi Tyumenyig jutott el, útjai során pedig vidéki helyszínekre, regionális múzeumokba is ellátogatott. Ekkoriban nagyon fontos, máig élénk kapcsolatokra tett szert, ami különösen lényegesnek bizonyult, hiszen Európa ezen szegletében mindig is nagy szükség volt a személyes érintkezésre, tudományos kapcsolatok kiépítésére, internet ide vagy oda.

Az igazi régészeti áttörés a már említett 2007 és 2011 közötti időszakban érkezett el.

Akkor ott, a Dnyeper középső folyásánál olyan mennyiségű, a honfoglalás kori régészeti leletekkel kapcsolatot mutató leletanyag került elő, ami végleg eldöntötte, hogy az etelközi területekbe sikerült beletenyerelni

– elevenítette fel a kutató lapunknak a történteket.

A folyó mentén húzódó, ma már archeogenetikai alapon is bizonyított, eleinkhez köthető lelőhelyek összességét a névadó első helyszínről Szubbotci régészeti horizontnak nevezi a hazai és nemzetközi szakma. A meglehetősen gazdag sírmellékletek Türk Attila szerint egyszerre mutatnak kapcsolatot a Kárpát-medence honfoglalás kori hagyatékával, illetve a Volga-Dél-Urál vidékének kora középkori régészeti anyagaival.

A 2000-es évek eredményeit leginkább az áttörés szóval lehet jellemezni, a kutatók lényegében a 19. század közepe óta erre a pillanatra vártak. A korai magyar történelem ugyanakkor nem egyszerű magyar „belügy”, az ukrán kollégák körében is igen komoly volt az érdeklődés a leletek iránt, hiszen ez Ukrajna történetének is része. Ráadásul a magyar téma egy igen fogós szakmai kérdés volt korábban is, mivel egy igen rövid időszak hagyatékát kellett pontosan meghatározni. 2011-ben végül pont a helyi ukrán szakemberek kezdeményezésére nemzetközi konferenciasorozat indult, szakmai fórum alakult ki, ukrán régészek írtak tanulmányokat, sőt, 2018-ban egy terjedelmes monográfiát is a magyar őstörténetről.

Elképesztő értékek lapulhatnak Kijevben

A Szubbotci-típusú lelőhelyek maradványai a 9. század második felére datálhatók, feldolgozásuk jelenleg is zajlik. A szakemberek többek között archeogenetikai elemzéseket végeznek, hogy feltárják az esetleges biológiai, rokoni kapcsolatokat a honfoglalókhoz hasonló mellékletekkel eltemetett sírok esetében. „Biztos vagyok benne, hogy a kijevi Régészeti Intézet Adattárának alapos áttekintése még számos új információt nyújtana a korai magyarokkal kapcsolatban” – nyilatkozta Türk Attila. A kutató 2019 decemberében járt utoljára Ukrajnában, éppen azért érkezett Kijevbe kollégáival, hogy az Ukrán Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének munkatársaival új közös kutatási programokról egyeztessenek.

A háború pusztán szakmai szempontból is lesújtó következményekkel járt. Oroszország esetében egyszerűbb volt a magyar régészek dolga, hiszen többnyire folyamatban lévő konkrét, őstörténetünkhöz köthető ásatásokat látogathattak, Ukrajnában azonban a sírok csak elszórtan, kis számban bukkantak fel. A ritkaság miatt a fókusz ezért elviekben a meglévő tárgyak, maradványok és legfőképp a dokumentáció elemzésére terelődött volna át.

A szovjet időkben a szigorú dokumentációs kötelezettség nemcsak a besúgásra terjedt ki, hanem például a régészeti feltárások professzionális dokumentálására is, ezért az ilyen típusú iratok manapság hatalmas értéket képviselnek. Egy ásatáson gyakran több korszakból is előkerülnek leletek, azonban erről nincsenek külön tárgymutatók, vagyis mindent át kell lapozni oldalról oldalra, képről képre.Ma már világos, hogy főleg a bronzkori és vaskori halomsírok feltárásainak „melléktermékei” a minket érdeklő korai magyar temetkezések, amelyeket korábban még nem ismertek fel, vagy nem váltott ki szakmai érdeklődést.

A kijevi kutatók életét azonban a közvetlen harcok nélkül is megnehezíti a háború, jóllehet számos régész is bevonult frontszolgálatra, és kevés a szakember. Folyamatosak az áramkimaradások és a légiriadók, nehéz tervezni a mindennapi életet, és persze érthető, hogy a kutatók most mással vannak elfoglalva. „Jelenleg kivárunk, de azért próbálunk segíteni a kollégáknak, Ungváron például rövidesen mi is hozzájárulhatunk a vár területén egy feltáráshoz, a barátokat nem hagyjuk cserben” – mondta a 24.hu-nak Türk Attila.

Egy egész ásatási szezon maradt ki

A háború régészeti szempontból nem csak a magyar őstörténeti kutatásokat lehetetleníti el. A konfliktus országos elakadásokkal jár a szakmában, ráadásul jelentős leletanyagbeli veszteségekről is beszélhetünk.

Zsilenko Mária, az Ungvári Régészeti Múzeum munkatársa kapcsolatban áll magyarországi kutatókkal, köztük Türk Attilával, az elmúlt években pedig a különböző együttműködések keretében fontos ásatásokat végeztek például a murai romtemplomnál és a huszti várnál. A konfliktus most zárójelbe tette ezeket a projekteket, sok a befejezetlen munka.

Bár az invázió Ungvár régiójától távol zajlik, a hatásokat így is érezni lehet.

Tavaly az ásatási idény számunkra teljes egészében kiesett, és nem is annyira a közvetlen veszély miatt, hanem azért, mert amikor be kellett volna adni a kérvényeket a feltárási engedélyekhez, akkor Kijevben nem volt alkalmas a helyzet az ott tartózkodásra

– nyilatkozta a 24.hu-nak a kutató, hozzátéve, hogy 2022-ben a sűrű légi riadók közepette sem mertek kockáztatni.

A hosszú szünet után idén Ungváron, a vártemplom területén már végezhettek kisebb munkálatokat – a környéken tervezik jövőre a Türk Attila által említett közös ukrán-magyar feltárást. Mint Zsilenko Mária elmondta, örökségvédelmi szempontból más engedélyekre van szükség, ezért mentőásatások tavaly is zajlottak.

Ukrán oldalon a régészeti emlékek megóvása most kiemelt jelentőségű, teljes koncepciót dolgoztak ki arra vonatkozóan, hogy a háborús események során – így lövészárkok kialakításakor – a hadsereg támogatásával hogyan mentsék, dokumentálják az előkerült leletanyagokat.A már meglévő és a még feltárásra váró régészeti emlékek védelméhez azonban ez messze nem elegendő.

Zsilenko Mária muzeológiai nézőpontból komoly problémának tartja, hogy a konfliktus kirobbanásakor nem szállították el az érintett területek múzeumi leletanyagát védettebb helyszínekre. „A háború sújtotta területeken rengeteg lelet maradt, és sokuk végérvényesen el is veszett. Most a szakemberek arra tesznek kísérletet, hogy műkincsárveréseken és hasonló fórumokon keressék fel az esetlegesen ellopott tárgyakat” – mondta a szakértő.

Felfoghatatlan károk

Türk Attila és Zsilenko Mária közvetítésével több ukrán szakértőt is el tudtunk érni kérdéseinkkel. Válaszaik alapján egészen lesújtó kép rajzolódott ki a helyi örökségvédelem, régészet és kulturális javak helyzetével kapcsolatban.

Noha az ukrajnai háború kezdete, illetve a 2022 februárjában megindult teljes invázió közé gyakran tesznek egyenlőségjelet, a Kijev és Moszkva közötti fegyveres konfliktus valójában lassan egy évtizede tart. Mint Vjacseszlav Zabavin, a Mariupoli Állami Egyetem jelenleg Szlovákiában élő docense kiemelte: ennek megfelelően az ország nemzeti kulturális öröksége – az olyan meghatározó alkotóelemekkel, mint a régészeti örökség – 2014 óta óriási kihívásokkal küzd.

„A háború eleje óta elsőként éppen Kelet-Ukrajna régészeti lelőhelyei érezték meg az orosz agresszió pusztító erejét” – mondta a szakértő. A most fenyegetett Donyeck, Zaporizsja és Luhanszk megyékbe tartozó észak-azovi terület Ukrajna egyik, régészetileg leginkább gazdag térségének számít.

Mikola Ilkiv, a Jurij Fegykovics Állami Egyetem docense szerint a pozíciók kialakítása, a lövészárkok ásása, a tüzérségi lövedékek becsapódása és egyéb háborús események közvetlen módon pusztítják a leleteket, lelőhelyeket.

Oroszország teljes körű ukrajnai inváziója óta mindkét hadsereg több ezer kilométernyi árkot ásott ki, hogy erődítményeket építsen, hatalmas területeket aknásítottak el, és még nagyobb területet hasítottak fel a gránát- és bombarobbanások

– nyilatkozta Olekszij Komar, az Ukrán Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének munkatársa. Mint hozzátette, a frontvonal minden egyes mozgása katasztrofálisan fokozza a régészetnek okozott pusztítás mértékét.

A roncsoló hatásokat tekintve arra is érdemes kitérni, hogy a konfliktus közepette a veszélyek, az ügyintézési akadályok és egyéb tényezők miatt a szükséges szakmai feladatokat sem lehet kellő alapossággal ellátni. Mikola Ilkiv szerint a konfliktust kísérő gazdasági krízis következményeként a műemlékvédelem finanszírozása korlátokba ütközött, emellett a régészettel és műemlékvédelemmel foglalkozó szakavatottak mozgósítása is gátolja a munkát.

Mint Igor Prohnenko, az Ungvári Nemzeti Egyetem munkatársa elmondta, az összhatásokat Kijev, Csernyihiv és részben Herszon régiójában már próbálták felmérni. A vizsgálatok során megállapították, hogy a harcokban régészeti lelőhelyek tucatjai sérültek meg, sokukat pedig aláaknázták, így a kutatók számára lehetetlenné vált a hozzáférés, a helyszínek állapotának ellenőrzése.

Múzeumokat törölnek el a föld színéről

További gondot jelent a megszálló erők tevékenysége: az érintett térségekben rendszeresen prédálják a múzeumi gyűjtemények anyagait, sőt, az sem példátlan, hogy megrongálják vagy egyenesen megsemmisítsék az intézményeik épületeit, tárlatait. Jaroszlav Pohoralszkij, a Lembergi Egyetem Régészti Múzeumának igazgatója szerint a civil infrastruktúrát érő, válogatás nélküli csapások a múzeumokat sem kímélik, ám célzottság is előfordul.

Ukrajna területén ideiglenesen egész régiókat foglaltak el, mindenekelőtt a Krími Autonóm Köztársaságot, illetve az ország déli és keleti részének egyéb, egyedülálló lelőhelyekben gazdag régióit. Átmenetileg elvesztettük a hozzáférés lehetőségét ezekhez a területekhez, valamint a térség múzeumaiban található hatalmas régészeti gyűjteményekhez, amelyek egy részét kifosztották

– nyilatkozta Igor Prohnenko.

Vjacseszlav Zabavin szerint az észak-azovi térség intézményeinek régészeti anyagai különösen nagy veszélyben vannak. Ebben a térségben feküdt egykor a Mariupoli Állami Egyetem Történeti és Régészeti Múzeuma, amely ma már fizikailag megszűnt létezni: a kiállítótermet lerombolták, a gyűjtemény maradványait a betolakodók kirabolták.

„Szomorú sors jutott a helyben őrzött régészeti gyűjteménynek is, amely a Mariupoli Helytörténeti Múzeum pusztulása következtében megsemmisült. Az intézmény mindhárom épületszárnya elpusztult az ellenséges bombázások során, sok kiállítási tárgyat egyszerűen elégettek vagy elloptak, jelenleg 60 ezer tárgy sorsa ismeretlen” – tette hozzá.

Olekszij Komar szerint a megszállás alól kivont Herszon esetében az derült ki, hogy az orosz erők elhurcolták a legértékesebb leleteket a környékbeli múzeumokból. Ugyanez a helyzet a megszállt Melitopolban és a sztyeppei Kősírok Rezervátumában is.

Nem egyszerű fosztogatás

Vjacseszlav Zabavin értesülései alapján az elrabolt tárgyakat jellemzően az Orosz Föderáció területére szállították. Igor Prohnenko úgy látja, leplezetlen, tömeges exportról van szó, a leletek széles körben bukkannak fel oroszországi kiállításokon, új múzeumi tárlatokban.

Jaroszlav Pohoralszkij szerint ez a megszállók tipikus taktikája, az orosz csapatok figyelmen kívül hagyják a nemzetközi, kulturális örökségvédelemre vonatkozó jogot, és kifosztják a megszállt területek hagyatékát.

Mikola Ilkiv úgy véli, a politikai motiváció egyértelmű. Érdemes ugyanakkor hozzátenni, hogy a világtörténelemben nem csupán az oroszok használták propagandacélokra a történelem, a kultúra, illetve többek között a régészet emlékeit. Vagy éppen ellenkezőleg, loptak el régiségeket anyagi gyarapodás céljából és azért, hogy korlátozzák áldozataik hozzáférését bizonyos információkhoz.

Nem egyszerű fosztogatásról van tehát szó, a rablásoknak, rombolásoknak sok esetben nagyon is konkrét politikai céljai vannak. Olekszij Komar úgy gondolja, Patyomkin gróf sírjának eltávolítása Herszonból, illetve a kozák sírkövek elvitele Herszon régiójából megerősíti: akadnak ilyen indíttatású akciók.

Igor Prohnenko ennél árnyaltabban, elsősorban a büntetőjog és a műemlékvédelem nemzetközileg elfogadott törvényei tükrében vizsgálja a helyzetet. Ezen jogszabályok alapján azon az állásponton van, hogy jól behatárolható, konkrét bűncselekményeket és büntetőjogi felelősséget lehet megállapítani.

Lelőhelyek végveszélyben

A régészeti helyszínek fenyegetettsége igen kiterjedt. „Kivétel nélkül mindkét oldalon a frontvonaltól 30 kilométeren belül található valamennyi régészeti lelőhely veszélyben van” – mondta Olekszij Komar, hozzátéve, hogy az érintett övezetekben az összes helytörténeti múzeum bajban van a rakéta- és dróntámadásoknak kitett városokban.

Mikola Ilkiv úgy látja, közvetlen vagy közvetett módon valójában a kulturális örökség minden objektuma fenyegetett, igaz, a hadműveletek sújtotta területeken különösen elkeserítő a helyzet. Jaroszlav Pohoralszkij lapunknak kiemelte a halomsírokat, valamint a nyílt terepen, magaslatokon elhelyezkedő lelőhelyeket.

A főként vízválasztó hegygerinceken és fennsíkokon koncentrálódó kurgánsírok szenvednek leginkább kárt a hadműveletek eredményeként

– mondta Vjacseszlav Zabavin. Ennek oka az, hogy a magaslatok domborzati elhelyezkedésükből adódóan stratégiailag kiemelt jelentőségűek, a mesterséges halmokat pedig előszeretettel hasznosítják támaszpontok vagy védelmi vonalak kialakítására. A háború más típusú régészeti emlékeket sem kímél, számos település, temető, ősi nyughely megrongálásáról vagy pusztulásáról tudni.

Igor Prohnenko szerint komoly kockázatnak vannak kitéve továbbá az olyan, ógörögökhöz köthető lelőhelyek és vidékek, mint Kherszonészosz, Tiritaka és Nümphaion. Ezek jelenleg megszállt területeken fekszenek, az ukrán jogszabályok pedig immár nem védhetik meg őket.

A kutató hozzátette: az invázió sújtotta területeken okozott kár mértékéről csak az ukrán területek teljes visszafoglalása és az Ukrán Kulturális Minisztérium kötelékébe tartozó múzeumi gyűjtemények állapotának felmérése után lehet konkrétan, észszerűen beszélni.

Nem sokat tehetnek

A helyzet felmérésére, a károk mérséklésére léteznek szervezetek, ilyen az Ukrán Kulturális Minisztérium Örökségvédelmi Főosztálya és annak regionális irodái, a rendfenntartó erők, Ukrajna Történelmi és Kulturális Műemlékvédelmi Társasága, a válságleltárként és múzeumi digitalizálóként működő Örökségmentő Központ, illetve a szélesebb hatáskörrel bíró Ukrajnai Régészek Szövetsége.

Utóbbi jelenleg azon dolgozik, hogy tájékoztató és oktatási célú kampányt indítson az ellopott kincsekkel kapcsolatban, Ukrajna háború utáni újjáépítéséért felelős nemzeti tanácsa pedig olyan alaptervet is kidolgozott, amely segíthet a megőrzésben és a helyreállításban. Az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Régészeti Intézete emellett megfigyelőcsoportot szervezett, amely beléphet a hadsereg által kijelölt biztonsági zónákba.

A katonáknak előadásokat és tanfolyamokat tartanak arról, miként kell jelenteni a harci övezetben található régészeti lelőhelyeken keletkezett károkat, hogy a régészeti anyagokat összegyűjthessék és a legközelebbi múzeumokba szállítsák. A hadseregbe mozgósított régészek önállóan is figyelik, valamint rögzítik a régészeti lelőhelyek pusztulását, és továbbítják az információkat

– mondta Olekszij Komar.

Az ukrajnai örökségvédelem és régészet külföldi támogatásokat is kapott, sok kutató pedig európai finanszírozással külföldön folytathatta munkáját. A múzeumoknak többek között felszereléseket küldenek külföldről, ezek az adományok ugyanakkor nem tudják kompenzálni a háborúhoz fűződő veszteségeket. A korábban is létező, romániai, szlovákiai, magyarországi és lengyelországi partnerekkel kialakított együttműködések ráadásul elsősorban a nyugati területekre, Kárpátaljára és Galíciára korlátozódnak.

Összességében nagyon kevés a mozgástér a fellépésre.

„A harci események kezdetén a gyűjtemények egy része elveszett, mivel sem a Kulturális Minisztérium, sem a helyi hatóságok nem tettek intézkedéseket evakuálásuk érdekében” – világított rá Jaroszlav Pohoralszkij, aki szerint a hadműveletek során talált leletek csak szórványosan kerülnek át múzeumokba.

Igor Prohnenko kiemelte, a háború sújtotta területeken olyan heves harcok zajlanak, hogy emberi életeket tennének kockára a régészeti emlékek megóvására tett próbálkozások. A szakértő úgy gondolja, a vonatkozó munkát az ukrán fegyveres erők teljes győzelméig és a területek visszafoglalásáig, az ismételt agresszió biztos kizárásáig el fogják halasztani.

Együtt védik a magyar kincseket

A 24.hu által elért szakértők szerint az világlik ki, hogy a régészet és az örökségvédelem olyan területek, amelyek révén szomszédunk – még állami, kormányzati szinten is – igenis foglalkozik a magyar kultúrával. Sőt, az ukrán fél sokszor kifejezetten sokat tesz a vonatkozó leletek megóvásáért és feldolgozásáért.

Az évek során a magyar és ukrán régészek között szoros együttműködés alakult ki, és nemcsak a Szubbotci horizont maradványai miatt. Igor Prohnenko szerint Kárpátalja területén települések, földvárak és várak jelentik kapcsolódási pontokat, Zsilenko Mária pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar történelemhez, őstörténethez kapcsolódó leletek a háború előtt teljesen hozzáférhetők voltak a magyarországi kutatóknak.

Természetes, hogy a magyar régészekkel erős tudományos és személyes kapcsolatok épültek ki, közös ásatásokat, tapasztalatcserét folytatunk, kölcsönösen biztosítunk egymásnak tudományos szakirodalmat, Ukrajnában magyar, Magyarországon ukrán kutatók anyagait publikálták, közös tudományos fórumokat tartottak. A teljes körű háború kitörése után a tudományos és baráti kapcsolatok nemhogy nem szűntek meg, de még mindig bővülnek és fejlődnek

– nyilatkozta a 24.hu-nak a szakember.

Ezt erősíti meg Olekszij Komar, aki a Türk Attila által is részletezett, 2022-ig folytatott ukrajnai magyar őstörténeti projekteket emelte ki. Vjacseszlav Zabavin a mariupoli történészek, diákok és önkéntesek magyar szervezetekkel közösen végzett munkákról nyilatkozott, mariupoli diákok például korábban részt vettek a 14–15. századi, beregszentmiklósi kastély helyreállítási folyamatában. Az invázió kirobbanása óta utóbbi kapcsolatok megszakadtak.

Türk Attila a nehézségek, az országok közötti feszültség ellenére továbbra is érintkezésben van korábban megismert kollégáival. Tapasztalatai alapján az ukrán kutatók túlnyomó része még csak nem is neheztel a politikai fejlemények miatt.

„Korábban mindenhol a legnagyobb szeretettel fogadtak és mindenben segítettek Ungvártól Harkivig, a szakemberek legtöbbje személyes barátom. Külön hálás vagyok azért, hogy soha, a legnehezebb pillanatokban sem éreztették velem, hogy Ukrajna és Magyarország között nem a legfelhőtlenebb a viszony” – árulta el lapunknak.

Magyarország felelőssége

Sajnos a Szubbotci típusú lelőhelyek délkeleti része jelentősen sérült a harcokban, ezeken a területeken számos régészeti emlék és dokumentáció örökre elveszett. „Olyan, magyar vonatkozású tárgyak voltak kis, vidéki múzeumokban, amelyeket a helyiek egyszerűen még nem ismertek fel az új kutatások eredményei alapján.

A híradásokat nézve ezért elgondolkodott az ember, mi lett volna, ha a szétbombázott és kifosztott intézmények gyűjteményét át lehetett volna nézni, ha ennek támogatására lett volna anyagi erőforrásunk, ráadásul időben

– világított rá Türk Attila.

Mint ismételten kiemelte: őstörténetünk nem belügy vagy puszta érzelmi kérdés, hanem egy nemzetközileg releváns tudományos probléma, amely legalább négy mai kelet-európai ország történetét érinti – ezek Magyarország mellett a Moldovai Köztársaság, illetve Transznyisztria, Oroszország, Ukrajna és részben Kazahsztán. Természetesen a magyar tudománynak mégiscsak nagyobb felelőssége lehetne ezen a téren, mert valóban egy, a szélesebb hazai közönséget is foglalkoztató téma, és mégiscsak a magyar kultúra meghatározó kérdésköréről van szó.

A kutató hozzátette: a hazai régészek többsége otthon ül és várja, hogy a külföldi kollégák értesítsék őket a felfedezésekről. „Ha viszont lenne kellő anyagi forrás akár arra, hogy a helyi kutatókat, kutatásokat támogassuk, fel tudnánk gyorsítani a folyamatokat, mivel ma már elég jól tudjuk, hol és mit kellene csinálni mikroregionális szinten is. Persze a magyar őstörténeti vizsgálatok mindig is nehéz sorsúak voltak, így volt ez már a 19. században is” – nyilatkozta.

A szakértő szerint tehát Ukrajnában (is) akadna még bőven tennivaló. „Az óriási előrelépést a korai magyar történelem régészeti kutatásában az jelenti, hogy míg a hazai tankönyvek vonatkozó térképein Etelköz a 2000-es évek elején három lelőhelypöttyel volt alátámasztva, a számot mára sikerült 60-ra feltornázni, amiből a moldáv kollégák is kivették a részüket. Ha ebből lenne 200, az komoly szenzáció lenne annak ellenére, hogy a korábbi tudományos elképzeléseket nem kell alapjaiban átírni ” – mondta a 24.hu-nak a kutató. Ami a terepet illeti: a Dnyeszter és Dnyeper között továbbra is akad egy kis űr, ahol kifejezetten érdemes lenne intenzívebb kutatásokat végezni.

A magyar szakemberek számára az elkövetkező néhány évre adhat még munkát a Moldávia, Oroszország és Ukrajna területén megtalált anyagok feldolgozása. Az invázió most sok terepi munkát nyilvánvalóan szüneteltet, de kérdés, hogyha egyszer végét is ér a háború, miféle folytatás következhet, főleg ukrán-magyar viszonylatban.

Hogy hosszú távon milyen sors vár a magyar őstörténettel foglalkozó nemzetközi közösségre, akár a szélesebb régészeti szakmai világra, egyelőre homályos, a kilátások ugyanakkor nem éppen rózsásak.

Hiába lesz vége a háborúnak, az biztos, hogy semmi sem lesz már a régi. A politikai események hosszú időre megmérgezték a szakmát is, én most szinte elképzelhetetlennek tartom, hogy egy konferencián belátható időn belül egymás mellé tudjon leülni egy orosz és egy ukrán kutató. De ember tervez, Isten végez

– zárta gondolatait Türk Attila.

Ez a cikk a Science+ nemzetközi hálózat támogatásával készült, amely a dezinformációkkal szemben ellenálló egészségügyi és tudományos újságírást segíti Kelet- és Közép-Európában.