Skip to content

Szülész: „Extrém ritka” eset, hogy két kismama egymás utáni napon halt meg a nyíregyházi kórházban

A nyíregyházi kórház szerint nincs összefüggés a két eset között, mindkét kismamánál előre nem látható események történtek, amit a szakszerű ellátás ellenére sem tudtak visszafordítani.

„Nagyon furcsa, hogy ez a két eset egymásután történt. Visszaemlékezve, az elmúlt 10 évből talán 3-4-szer láttam ilyet” – mondta az RTL Híradójának Lakatos Kornél, a nyíregyházi kórház szülész-nőgyógyásza arról, hogy novemberben egymást követő napokon két kismama is meghalt a kórházban.

Ahogy arról beszámoltunk, az egyik nőről a terhesség kilencedik hónapjában derült ki, hogy véralvadási problémái vannak. Gyógyszereket kapott, amitől jobban lett, de a szülést így is előre kellett hozni. Az előző napon ugyanitt egy anyuka ikreket hozott a világra. A szülés után rosszul lett, intenzív osztályra került, de már nem tudták megmenti az életét.

Lakatos az RTL-nek elmondta: Magyarországon a leggyakoribb oka annak, hogy egy kismama életét veszti a szüléskor és a szülés utáni időszakban, a vérzés, az ilyen esetek azonban még így is extrém ritkák.

Az RTL kereste a Belügyminisztériumot és az Országos Kórházi Főigazgatóságot is, hogy megtudják, tavaly összesen hány kismama hunyt el szülés után és mi okozta halálukat, de nem kaptak választ.

A két, a kórházban meghalt kismama egyikének férje feljelentést tett, ezért vizsgálat indult.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük