Harminc éve a vizsgaidőszakban a könyvtárban ülve mindig nézett egy srác. Iszonyatosan zavarban voltam, de olyan cuki volt. Ezzel a kicsit „nézzük egymást, mosolygunk”-kal eltöltöttünk pár hónapot… aztán amikor márciusban először megfogta a kezem, és azt mondta, már soha többé nem engedi el, nem hittem neki. ( Valószínűleg ő se gondolta komolyan, csak csajozós duma volt… 
) Aztán mégis így lett.
) Aztán mégis így lett.Ma van a 25. házassági évfordulónk. Azóta ülünk az élet hullámvasútján együtt. A magasból csodáljuk a világot, lejtmenetben kicsit sikoltozok, de szorítjuk egymást, nehogy valamelyikünk kizuhanjon. 25 év… ha minden emlék egy pici papírfecnin lenne felírva, akkor is megtelt volna vele egy nagy hordó. Gyakorlatilag együtt nőttünk fel, mára pedig már a három fiunk is felnőtt. Az aki ma vagyok a közös formálódásunk eredménye.
Hálás vagyok, hogy az a srác kitartóan próbált szemezni velem harmin éve. Azóta is ő az, akivel mindent meg tudok beszélni, aki a legviccesebb pasi, akivel sírva tudunk nevetni, akivel mindig voltak és vannak közös terveink, aki mellett pont az lehetek, aki szeretnék lenni, aki, ha mellettem van biztonságban vagyok. Remélem ez még pár röpke évig így is marad.
Nem lmbtq-s? Anya, Apa, gyerek. Hát ez nem trendi, de jó volt olvasni.