Miskolc. Kötetlenül a Kilátóban
Az eseményen részt vett az Avas kilátót Hofer Miklóssal együtt tervezető egykori statikusmérnök Vörös György családja, a valamint a felújítás terveit készítő Viszlai József építész és Janik Ottó statikusmérnök is.

Az Avasi kilátó volt a középpontban azon a kötetlen beszélgetésen, melyet a decemberben átadott, nyolc hónap alatt teljesen megújult építmény presszószintjén rendeztek meg hétfő délután (a vendéglátóegység bár teljesen megújult, jelenleg még nem üzemel, a Miskolc Holding jelenleg a majdani üzemeltetőt keresi).

A beszélgetés egyik apropóját az adta, hogy a közelmúltban kapcsolatot tudott teremteni a kilátó statikai terveit készítő Vörös György leszármazottaival – mondta el érdeklődésünkre Miskolc főépítésze, aki a részleteket is elmesélte.

– Hofer Miklósról mindig is sokat tudtunk, sokan tudtunk még találkozni is vele, Vörös Györgyről viszont annál kevesebbet, még a volt munkahelyén, a Középülettervező Intézetnél (KÖZTI) sem tudták pontosan mi lett vele később. A kilátó átadása után egy teljes véletlennek köszönhetően került elő a családja. Az eset úgy történt, hogy Vörös György nevelt gyermekének a dédunokájának miskolci a barátnője, ők megnézték a kilátót közösen és le is fotózták. A képet megmutatták a nagymamának, aki válaszként azt mondta: De ugye tudod, hogy a dédnagyapa tervezte a kilátót?” – mesélte Szunyogh László.

A véletlen műve

A történet a fotóval egyetemben aztán a közösségi médiában landolt, melyet a főépítészi kabinet munkatársai megtaláltak. „Ahogy rábukkantunk, másnap már fel is vettük a családdal és meghívtuk őket Miskolcra, hiszen az átadóra nem tudtuk meghívni. Először jómagam vendégeltem meg őket a városházán, ahová rengeteg, az Avasi kilátóval kapcsolatos dokumentumot, fényképeket hoztak el, melyeket később szeretnénk majd közkinccsé tenni” – tette hozzá a főépítész.

A látogatás délután a már említett beszélgetésen folytatódott, melynek Vörös György családja is vendég volt, velük, illetve Janik Ottóval, a felújítás terveit készítő statikusmérnökkel beszélgetett Balogh Attila, a főépítészi kabinet munkatársa. Szunyogh László fontosnak tartotta, hogy elmondja: minden épületnél kiemelt jelentősége van a szakági mérnöki tervezésnek, az Avasi kilátónál azonban az extrán fontos volt a statikusmérnökök szerepe. Annak idején és most is. Szerinte ugyanis a város jelképének számító építménynél nemcsak az építész, hanem a statikusmérnök is hatalmasat alkotott.

Szerette a humort 

A beszélgetés során Vörös György jelenlévő leszármazottjai inkább a szakemberrel kapcsolatos élményiről meséltek. Szűcs Balázs például arról, mennyire humoros, jó kedélyű emberként emlékszik gyermekkorából a szakemberre, aki nélkül az Avasi kilátó nem készülhetett volna el.

– Nagyon örülök, hogy itt állhatok a megújult kilátónál, amit anyukám nagybátyja tervezett annak idején statikusként. Jó érzés látni, hogy ez az épület hatvan év után ilyen szépen megújult és büszkeséggel tölti el az egész családot az, hogy a városvezetés meghívott ide minket ebből az apropóból. Az Avasi kilátóról egyébként régről nincsenek emlékeim, hiszen még gyerek voltam, mikor felépült, de édesanyám járt itt az építkezésen többször is. Vörös György ez rendkívül humoros ember volt, nagyon szerette a vicceket, sokat is mesélt, emellett szerény, kerülte a nyilvánosságot. Amire még emlékszem, hogy a futballt nagyon szerette – mesélte Szűcs Balázs.

Nagy felelősség volt

Janik Ottó statikustervező elismeréssel szólt Vörös György munkájáról. „Az 1960-as években eléggé korlátozott szilárdságú és betonminőségű anyagok álltak rendelkezésre és ekkora konzollal rendelkező függesztett födémeket megépíteni elég nagy bravúr volt. Nagyon tehetséges statikusmérnök volt az, aki ezt a rendelkezésre álló anyagokból meg tudta valósítani. Amikor megkaptam a megbízást, először egy állapotfelméréssel kezdtünk, melyben meghatározták, nagyjából milyen beavatkozások voltak szükségesek” – mondta.

Beszélt emellett a felújítás részleteiről is. Mint megtudtuk, javarészt betonkorróziós károkat kellett javítani, viszont azok meglehetősen jelentősek voltak. Emellett a felfüggesztő rudaknál észleltek szintén jelentős korróziós károkat. Janik Ottó elmondta, ezek kijavítása volt az elsődleges feladat, máshol tulajdonképpen csak állagmegóvási munkálatokat végeztek el, melyeknek köszönhetően újabb ötven évre sikerült konzerválni a kilátót alkotó betont.

– Nagyon nagy felelősség volt hozzányúlni ehhez a város szimbólumának tekintett, a miskolciak által ennyire szeretett épülethez. Nem nagyon akartunk igazából változtatni rajtra. A presszóba vezető lépcsőt sajnos annak rossz állapota miatt el kellett ugyani bontani, helyette egy acélszerkezetű, szintén függesztett lépcsőt készítettünk, de itt is kínosan ügyeltünk arra, hogy az eredeti lépcsősor geometriáját megtartsuk – fűzte hozzá.

minap.hu