A múlt köde. „Menjetek haza, menjetek a kurva anyátokba” – így fogadták az új akkumulátorüzemet az alsózsolcaiak

A szlovén Andrada nevű cég képviselői csütörtök este megmutatták a kisváros lakóinak a még üres gyártócsarnokukat egy fórum keretében. Diavetítéssel próbálták meggyőzni az alsózsolcaiakat, hogy a gyár kedvező lesz majd nekik.

Amikor kérdéseket tehettek fel az egybegyűltek, elszabadult a pokol – írja az Északhírnök. A fórumról kizárólag ez a lap tudósított. Róluk, az Északhírnökről márciusban írt cikket Szily László a 444-re. Akkor így fogalmazott:

„Az Északhírnököt több mint tíz éve használom forrásnak, mert bár néha olyan, mint valami szürrealista humorprojekt, kifejezetten sok ügyben bizonyult hiteles forrásnak.”

A lap most azt írja, rögtön a fórum elején bekiabálások fogadták az Andrada cég vezetőit. „Menjetek haza, menjetek a kurva anyátokba”, kiabálták a sorok közül a lakók. Az is kiderült, hogy maga a polgármester sem támogatja a gyárat. A gyár ellen érvelők legfőbb kifogása az volt, hogy a terület szigorúan védett vízbázison fekszik. Az Északhírnök azt írja, nem sokon múlt, hogy az Andrada kollégáit megverjék, a biztonságiaknak kellett fellépniük a fórum végén.

Az alsózsolcai fórum az Északhírnök fotóján.
photo_camera Az alsózsolcai fórum az Északhírnök fotóján. Forrás: Északhírnök

Szijjártó Péter a héten jelentette be, hogy „a világ legmodernebb technológiájú akkumulátor-újrahasznosító üzemét építi meg a szlovén Andrada-csoport Alsózsolcán, tízmilliárd forintnyi értékével ez minden idők legnagyobb szlovén beruházása Magyarországon”.

Tájékoztatása szerint a cég ezzel a tízmilliárd forint értékű beruházással évi tízezer tonna . A kormány a projektet 4,7 milliárd forinttal támogatja.

FRISSÍTÉS 11:30

Az eredeti cikkben helytelenül írtuk, hogy kizárólag az Északhírnök tudósított az eseményről. A miskolci Minap is ott volt az eseményen és alapos, hosszú cikkben számoltak be róla. Itt lehet elolvasni a tudósításukat.

7 Responses

  1. A zsolcaiak megvédték az életterüket és a hagyományaikat. 🙂
    https://www.dehir.hu/upload/images/wp_cikkek/2013/neander.jpg

    1. A nagy IQ-jú elsőzsolcaiak megvédtek a hidrogeológiai B vízbázisukat havi 1 m3 andrada kft akkubontási szennyvíztől,
      amit Nagykanizsára szállítottak volna így nem 50, de 5000 év múlva sem érte volna el vízbázisukat.

      Miért nem olvastátok el az Andrada 72 oldalas műszaki leírását?

      1
      1
    2. jaja, kitörölhetik vele a csóró proli seggüket. mehetnek közmunkára ahová valóak a zsócai cigók.

  2. Wow, wonderful weblog layout! How long have you ever been running a blog for?
    you make blogging look easy. The full glance of your web site is fantastic, as smartly as the content material!
    You can see similar: sklep online and here najlepszy sklep

    my web page :: sklep internetowy

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Friss kommentek

Népszerű