Az információ drága, de hülyének lenni sem olcsó… Helló bazmegye

Veres Pál: Rám számíthatnak

Miskolcon járt Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter. Sajtótájékoztatóján kiemelte, az országjáró körútjának a lényege az, hogy a területigazgatás szereplőitől pontos képet kapjon a fejleményekről és az előttük álló aktuális feladatokról. A miniszter külön beszélt a Veres Pál polgármesterrel történt megbeszéléséről is. Most a polgármester is reagált az egyeztetésre a boon.hu-nak következő közleményt juttatta el:

„Az önkormányzatiság helyzetéről és jövőjéről, a miskolci fejlesztésekről, az aktuális feladatainkról és nehézségeinkről, illetve a várossal kapcsolatos terveinkről és víziónkról is egyeztettünk hétfőn Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszterrel. Azért éppen ezekről a témákról, mert felelős polgármesterként ezeket kulcsfontosságúnak tartom Miskolc és a térség jövője szempontjából. Találkozónk végén miniszter úr egy meglepő kéréssel fordult hozzám, arra kért, hogy a Miskolci Egyetem kuratóriumának tagjaként, és mint az ellenzéki pártok által támogatott független polgármester, segítsek az európai uniós fórumokon elérni, hogy az Erasmus és a Horizont Európa oktatási, mobilitási és kutatási program újra hozzáférhetővé váljék a magyarországi, alapítványi egyetemek hallgatói és kutatói számára is.

Fotó: Archív

Számomra városvezetőként és pedagógusként egyaránt kiemelt fontossággal bír a köznevelés és a felsőoktatás ügye, ez így volt eddig, így van most, és így lesz a jövőben is, a Miskolci Egyetem kuratóriumának tagjaként pedig eddig is az volt a célom, hogy a kampuszon a hallgatók a legmagasabb szintű oktatásban részesülhessenek, az oktatók pedig a lehető legjobb körülmények között és lehetőségek mellett végezhessék munkájukat. Ezért is értettem egyet Navracsics Tiborral abban, hogy a diákok oktatása és a kutatók, pedagógusok munkája nem lehet politikai alkuk tárgya.

Mivel pedagógusként és polgármesterként egyaránt elkötelezett vagyok az oktatás ügye mellett, megígértem miniszter úrnak, hogy lehetőségeimnek megfelelően mindent meg fogok tenni – ahogyan tettem azt eddig is – annak érdekében, hogy nemcsak a Miskolci Egyetem, hanem minden magyar felsőoktatási intézmény, és természetesen minden magyar diák, oktató és kutató számára újra elérhetőek legyenek ezek a források és lehetőségek. Ez ugyanis mindannyiunk közös érdeke.

A találkozónkon elhangzottak alapján hiszek abban, hogy Miniszter úr is komolyan gondolja mindazt, amit a települések önrendelkezésének fontosságáról, erősítéséről, a nagyvárosi polgármesterekkel való pártatlan párbeszédről és közös gondolkodásról, illetve a fejlesztéseink segítéséről mondott. Ha Miskolcról van szó, ha az önkormányzatiság erősítéséről, vagy az oktatásról van szó – rám számíthatnak!”

42 Responses

  1. Veres elvtárs, Miskolc nem számít magára. Ahol Orbánt sem kedveli, ott maga apró pötty, hogy ne röhögjék halálra magukat.

    8
    1
    1. Basszus! És négy kerek éven át megvezette a miskolci DK, miskolci mszp éleslátását?

      1
      2
  2. Én olyanra nem számítanék, aki képtelen megkülönböztetni az autóutat a kerékárúttól.
    Szerintem ovi középső csoport felett ez már megy mindenkinek. Kivéve a polgit.

    6
    1
  3. Rá aztán számíthatunk. Persze. Csak akkor rábaszunk. Tudjuk tapasztalatból.

    7
    1
  4. Úgy a hablatyon túl konkrétan mit tett maga a magasabb szintű oktatásért?
    Hisz a Földesben is a dedót karolta fel. Kálmán igazgató úr naggyá tette a Földest, maga viszont meggyalázta a művét.
    A ruhatár szakok virítanak, az egykori műszaki képzés jelenleg a bányabéka ülepét szemléli távcsővel.
    Tudja Veres, én közelről ismerem ezt a szarkupacot, egyes fodros hajú matematikusok átengednek olyanokat is a szigorlaton, akik a logaritmus függvényt az origóból eredeztetik. Ez maga szerint magas szint? Ne szégyellje, maga nem politológus, matematika szakos, érettségin is ilyen idiótákat jutalmazott jelessel?

    6
    1
    1. Ó, hát elég megnézni telivér tanítványát, akit még a ciklus eején a mikon élére tett. Hónapok alatt lezüllesztette az egészet

  5. Veres úr!
    Magára én annyira nem számítok, hogy ha el kellene utaznom 1 napra, nem bíznám magára a kaktuszom gondozását.
    Megtekintve a fásítás terén felmutatott dilettantizmusát maga vagy kirohasztaná, vagy kiszárítaná akár 1 nap alatt.

    8
    1
  6. Veresre tényleg számíthatnak. Legalábbis a tanítványok meg a haverok, ha zsíros állásokról van szó.

    8
    1
        1. Jaj de kis morci román…Máskor csináld okosabban és akkor nem csinálsz hülyét magadból…:):)

          4
          6
          1. Még mindig nem Kocsis Máté vagyok öcskös…De tölem úgy szólitjátok egymást ahogy akarjátok…

            2
            1
      1. ez betalált a szőröstalpúnak, rögtön hogy kiesett a büdös pofájából a putris kultúra 😀

        4
        5
      2. Bandy Diósgyőr!!! Aki Diósgyőri Di óós győőőőr bandika szerint:

        A bér likeolóknak már csak a mai napon be kellett menni a megyei kórház ügyeletre mert beletört az ujjuk a sok hazugságba.
        Nyilas Misike központ. Zsoccai trógerek központja,

        2
        3
    1. Mivel tudod bizonyítani, debilke? Előbb lássuk a feljelentést öcskös, különben már megint hülyét csinálsz magadból Bandi… Bár neked már mindegy…:):)

  7. Jó hírek az itt kommentelő hazaárulóknak
    A Megafon irodájának megszentelését ugyanaz a Bese Gergő atya végezte, aki korábban Orbán Viktor irodáját és a PestiSrácok, valamint a PSTV szerkesztőségét is megáldotta. A Megafon egyik propagandistája tavaly még egyik olvasójának szájbakakilásával fenyegetőzött nyilvánosan. 😀 😀
    A Megafon arca az a Trombitás Kristóf is, akiről korábban náci karlendítős fotó került elő.
    Inkább ördögűzés kell oda

    2
    2
      1. nem, ez egy újabb választási sz0pás nektek, prolikomcsi. 😉

        3
        1
        1. Akkor miért te vagy ideges BKK-s debil..? De ha már pestről méltóztatsz ideböfögni a baromságaidat: karácsony ellen megtaláltátok már a balf@szt aki elviszi majd a buktát? :)::):)

          3
          2
          1. jót szórakozunk a kutya fajtádon. senki nem ideges, max te.

            2
            1
          2. SzórakozUNK?Felmentetek a testvireiddel pestre gipszkartonozni, aztán már egyből kinevezted magad a szóvivöjüknek bkk-s kölök? :)::))

            2
            2
  8. Pali egy jó ember, ráadásul nyerő!
    Pali az első polgármester aki 10 évig fog regnálni Miskolcon. Reméljük lesz az 20 is!

    Dicsértessék az Úr Neve! Halleluja!

    1. El kell keserítselek. Még ha nyerne is, akkor se igen van még öt éve. Nézz rá, vagy mutasd meg a fényképét egy orvosnak. Kár lesz érte. Jó szar ügynök.

      1. Volt már ennek a városnak olyan polgármestere aki a betegsége miatt másfél évig a hivatal közelébe sem ment, de ahelyett volna ahogy egy tisztességes ember, inkább átengedte a gyeplőt egy szakvizsgával sem rendelkező ügyvédbojtárnak a meg a nagyváradi csürhánek. ..Aztán lett nagy csodálkozás amikor 2019 ben jött a bukó…

        4
        2
          1. Ezt ti tudjátok Bandi…Gondolom ez az oka hogy egy fideszes sem akarja vállalni a polgármester jelöltséget…;):):)

            2
            3
          2. Díszsírhely még akad. A koleszterinnél nincs protekció.

          3. Alkalmatlanságotokat látva valóban ez az egyetlen esélyetek,hogy ne ő legyen a polgármester…Várakozzazok Bandi…:)::))

  9. Tocácska nem kapta meg a központból az eligazítást, ezért nagy a csend. 🙂

    1
    3
  10. A FideSSnek akkor se segítenék ha tudnék. Rohadjon meg a saját levében az égész orbánista agymosott banda a mocskában!

    2
    3
      1. Bizony, bizony. Főleg azért nem mert a fidesz a mai neokommusta párt Magyarországon.
        Ex KISZ-esek, MSZMP pátrtitkárok, párttagok, III/III-as, III/II-es besúgók gyüjtőhelye.
        Komcsi országokkal, nácikkal, diktátorokkal bratyiznak, kiszolgálják őket, eladják nekik az országot.
        Ezek után van bőr a mocskos pofájukon másokat lekommunistázni. A fidesznél aljasabb, gerinctelenebb pártot nem hordott a hátán a Föld. Ezekhez képest Rákosiék, Castroék, Ceausescuék „gerinces” emberek voltak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Legfrissebb

Friss kommentek

Legnépszerűbb

Népszerű