Skip to content

A múlt köde. Álnaiv városházi ötletek nyomában. Lyukó után egy újabb ékszerdoboz…

A múlt köde. Álnaiv városházi ötletek nyomában. Lyukó után egy újabb ékszerdoboz…

Miskolc. Álnaiv városházi ötletek nyomában. Lyukó után egy újabb ékszerdoboz…

Miskolc. Álnaiv városházi ötletek nyomában. Lyukó után egy újabb ékszerdoboz…

A „Legyen a Tetemvár, Miskolc új ékszerdoboza” című pályázat is nyert forrást az első részvételi költségvetésből. A projektről Bitó-Balogh Zsanett beszélt a boon.hu-nak.

„A pályázatnak az a lényege, hogy szerettünk volna rávilágítani arra a tényre, hogy a Tetemváron lévő szeméthalmok, amik gyakorlatilag több méteresek, nem most kerültek oda” – mondta. Hozzátette: ez a probléma már több évtizedes.

„A legfontosabb célunk, hogy megmutassuk mindenkinek, a Tetemvár az adottságai miatt sokkal szebb is lehetne” – hangsúlyozta. Arra is kitért, hogy az emberek szerint sincs rendben, hogy ennyi szemét van ott.

Úgy véli, hogy nem olyan családok lakják azt a területet, akik szemetet halmoznának fel, így az ott lakók szenvednek a felgyülemlett illegális hulladéktól.

„Cselekedni szeretnénk, mert a célunk az, hogy a Tetemvár a város új ékszerdoboza legyen. Rendszeresen ötletlenük azon a csapatommal, hogy mit tudunk tenni a városrészért” – mutatott rá. Azt is elmondta, hogy a megnyert forrást a terület tisztítására fogják fordítani. boon.hu

Korábban írtuk



 


Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni – azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



3 Comments

  1. Ugye a Tetemvár a pizzakirály körzete?

  2. Tetszik ez a vicc…
    “Kérdezik a környezetvédők Mózsi bácsit Deságon, hogy sehol a környéken nem látni egy darabka szemetet, mit csinál vele? Visszakérdez az öreg:
    – Mi az a szemét? Amit ember nem eszik, eszi az állat. Amit se’ ember, se’ állat, az jó a fődbe. Ami a fődbe nem jó, az jó a tűzre.
    Ami a tűzre se jó, azt elrakom, me’ jó lesz még valamire.”

  3. Miért van az, hogy ebben a városban úgy érzi magát az ember, mint valami fogyatékosok gyógypedagógiai elfekvője?



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



2 Comments

  1. Névtelen
    2024.01.23. 12:08

    A pizzás ékszerdobozzá tette, igen. Ja nem.

  2. Névtelen
    2024.01.24. 19:25

    A JEGYZŐ INTÉZKEDIK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! A TÖRVÉNY ÍRJA ELŐ NEKI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 35/2013. (X. 1.) önkormányzati rendelete
    a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek megszegésének jogkövetkezményeiről
    5. § A közösségi együttélés alapvető szabályaiba ütköző cselekményt követ el és természetes személy esetében kettőszázezer forintig, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetében nyolcszázezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható az ingatlantulajdonos vagy az ingatlant más címen használó, aki belterületi ingatlanának rendezett, tiszta állapotban tartásáról, illetve nem mezőgazdasági hasznosítású belterületi ingatlanának parlagfüvön kívüli, egyéb gyomok tekintetében történő gyommentesítéséről nem gondoskodik.
    JEGYZŐ MIÉRT NEM INTÉZKEDIK TALÁN KIKÉNE MENNIE ÉS VÉGEZNI A MUNKÁJÁT?????????????????????????

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük