A  Média a Családért-díj 2023-as győztes pályamunkái

Örökbeadó anyákról és szétszakított kárpátaljai családokról szólnak a

Média a Családért-díj 2023-as győztes pályamunkái

Budapest, 2024. 01. 25. – Süveges Gergő, a Kossuth Rádió Vendég a háznál című
műsorának szerkesztő-riportere örökbeadó anyákról készült riportja kapta az
idei Média a Családért-díjat. A Külhoni Média a Családért-díjat Szabó Sándor a
kárpátaljai családok sorsát bemutató írásáért nyerte el, amely a Kárpáti Igaz
Szó című lapban jelent meg. A Média a Családért Alapítvány idén tizenhetedik
alkalommal díjazta a legjobb, családdal kapcsolatos cikkeket, rádió- és
televízióműsorokat – az elismeréseket csütörtökön az Eiffel Műhelyházban
adták át.
A korábbi évekhez hasonlóan a zsűri 2023-ben is havonta egy-egy pályaművet jelölt a Média
a Családért-, valamint a külhoni Média a Családért-díjra. Az online vagy nyomtatott cikkek,
illetve rádiós és televíziós megjelenések közül tizenhetedik alkalommal választották ki a díj
győzteseit. Az elismerés ünnepélyes átadására 2024. január 25-én az Eiffel Műhelyházban
került sor.
A magyarországi Média a Családért-díjat ez alkalommal Süveges Gergő, a Kossuth Rádió
Vendég a háznál című műsorának szerkesztő-riportere kapta, míg a közönség Balogh
Fruzsina Utak egymáshoz – Megtanulhatatlan házasság című, a jezsuita Szív magazinban
megjelent írását díjazta.
A Média a Családért Alapítvány 2016 óta a határon túli magyar nyelvű sajtó legjobb,
családdal kapcsolatos tartalmait is jutalmazza. Idén a szakmai zsűri és a közönség értékelése
egybeesett, ugyanis mindkét elismerést Szabó Sándor, a Kárpáti Igaz Szó munkatársa
nyerte el a szétszakított kárpátaljai magyar családok sorsát bemutató, Apa, nagyon hiányzol!
Mikor jössz végre haza? című riportjával.
„A Képmás magazin alkotói és szakértői – köztük a feledhetetlen Kopp Mária – 17 évvel
ezelőtt megállapítottak és hangosan ki is mondtak két nagyon fontos dolgot. Először is azt,
hogy ha nem beszélünk sokat és jól érthetően a családról mint értékről, valamint ha
hagyjuk, hogy hangosabban szóljon azoknak az éneke, akik a család kockázatairól
beszélnek, akkor könnyen lehet, hogy elveszítjük azt, ami a miénk. Így született meg 2007-
ben a Média a Családért-díj, amely azokat az újságírókat és szerkesztőket ismeri el, akik a
családot a maga valójában és értékében mutatják be különféle sajtóorgánumokban” –
idézte fel a Média a Családért-díj alapításának körülményeit Lévai Anikó.
„Amikor nagy traumákat megélt emberek ellenállóképességének titkát kutatták, kiderült,
hogy van bennünk néhány közös vonás – ilyen a humorérzék, a spiritualitás, és ilyen az,
hogy kötődésre képesek. Ma, a háborúk és járványok hírei közepette megint csak keressük a
bajok ellenanyagát. Mi úgy hisszük, hogy jövőbeli létünk immunerősítő vakcinája a család.
Az tehát, aki a családról ír hiteles, fontos és példaadó történeteket, nem csupán tartalmat
szolgáltat. Többet tesz, jóval többet: jövőt épít” – mondta a díjátadó gálán Aczél Petra, a

Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanára, a Média a Családért Alapítvány kuratóriumának
elnöke és a magyarországi díjat odaítélő zsűri egyik tagja.
„A Média a Családért Alapítvány évek óta ösztönzi az olyan családi történetek megjelenését
a médiában, amelyek bemutatásra érdemesek. Az értékes, jó példák megosztása közös
ügyünk, így örömmel állunk évek óta partnerként az Alapítvány mellett. Vállalatunk
számára kiemelten fontos cél, hogy a családi együttműködéseket hatékonyabbá tegyük,
legyen szó akár a kapcsolattartásról, akár a közös programokról – miközben nagyon
fontosnak tartjuk a valós jelenlét erejének, értékének megőrzését is" – mondta a Média a
Családért szakmai díjat átadó Pereszlényi Zoltán, a Magyar Telekom kereskedelmi
vezérigazgató-helyettese.
„Az MBH Bank számára a család és a közösség alapvető fontosságú értékek, és ezeket
kívánjuk a díjazott újságírókkal együtt ünnepelni. Sokat jelent számunkra, hogy újra
támogatóként vehetünk részt ebben a kezdeményezésben, hiszen ez a díj azt az
elkötelezettséget és elismerést fejezi ki, amit azok a kiemelkedő újságírók érdemelnek, akik
munkájukkal, írásaikkal közvetett módon információt, erőt, segítséget adnak a
párválasztáshoz, az elköteleződéshez, családtervezéshez, a problémák megoldásához, a
családban való boldog élethez” – mondta a közönségdíjakat átadó Kutas István, az MBH
Bank kommunikációs ügyvezető igazgatója.
A Média a Családért-díj, valamint a Külhoni Média a Családért-díj győztesei 1-1 millió
forintos pénzjutalommal gazdagodnak, míg az olvasók által legjobbnak tartott jelöltek 400-
400 ezer forint jutalmat kaptak. A magyarországi Média a Családért-díj főtámogatója a
Magyar Telekom, a Külhoni Média a Családért-díj a Nemzetpolitikai Államtitkárság
támogatásával valósult meg. A közönségdíjakat az MBH Bank támogatja. A jelölteket a Libri
egy-egy könyvcsomaggal ajándékozta meg, a rendezvény létrejöttét az FGSZ Földgázszállító
Zrt. támogatta.
A Média a Családért-díj zsűritagjai:
 Prof. Dr. Aczél Petra, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanára
 Gáspár Monika, a Librettó vezető szerkesztője, M5 (MTVA)
 Király Eszter újságíró
 Martí Zoltán, a 777 alapító-főszerkesztője
 Mohay Bence, az M4 Sport műsorvezetője
 Molnár-Bánffy Kata kommunikációs szakember, a Képmás Kiadó és a Salt
Communications ügyvezetője
 Szilvay Gergely, a Mandiner főmunkatársa
 Szám Katalin, a Képmás magazin főszerkesztője
Külhoni Média a Családért-díj zsűritagjai:
 Csinta Samu újságíró, közíró (Erdély)

 Dunda György, a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója (Kárpátalja)
 Molnár Judit, a Ma7 médiacsalád főszerkesztője (Felvidék)
 Tóth Lívia, a Hét Nap hetilap főszerkesztője, a Vajdasági Magyar Újságírók
Egyesületének alelnöke (Délvidék)