2005 és 2006 között az Operaház főigazgatója volt. Botrány volt az Operában, meg persze politika, azóta nem kívánatos személy, de ezt már megszokta – mondja. Egy fél éve nem szállt fel a Berlinből hazafele tartó buszra, most egy dél-francia faluban él, 600 éves falak között, fest és nyelvet tanul. Boroztunk, sétáltunk és beszélgettünk. Videó.
magas kultúra IMF hitelből ????
„Szinetár Miklós 2005 május utolsó napjával mondott le második operadirektori mandátumáról. A fenntartó minisztériumot látszólag váratlanul érte a távozás, noha a főigazgató korábban már meglebegtette ennek lehetőségét. Június 1-től Závecz Ferenc ügyvezető igazgató látta el átmenetileg a főigazgatói teendőket. Bozóki András, az újdonsült miniszter pedig rohamtempóban íratta ki a főigazgatói pályázatot, melyre rekordszámú, 14 jelentkező adta be disszertációját: Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház Kht. ügyvezető igazgatója, Bakati Miklós pénzügyi szakember, Bátor Tamás, a Miskolci Operafesztivál Kht. igazgatója, Dénes István karmester, Gulyás Dénes operaénekes, Hegyi Árpád Jutocsa, a Miskolci Nemzeti Színház volt igazgató-főrendezője, Kerényi Mihály és Kürthy András rendezők, Pál Tamás karmester, valamint Zimányi Zsófia, a Budapesti Fesztiválközpont Kht. igazgatója. Rajtuk kívül pályázott még további négy, neve elhallgatását kérő (később sem nyilvánosságra kerülő) jelölt is.
Elgondolkodtató, hogy a sebtiben lezavart pályázatra ilyen nagyszámú jelentkező akadt, ráadásul egy olyan kényes szituációban, amiben az Operaház volt 2005-ben. ………
„Diplomája után rendezőként végigjárja az országot. Miskolcon kezd, majd Zalaegerszeg, Kecskemét, Debrecen, Veszprém, Békéscsaba, Pesten a József Attila Színház a legfőbb terepei. Rendez külföldön és operát is, e minőségében megfordul a Berlini Kamaraoperában, a Finn Nemzeti Operában és Chicagóban egy egyetemi színházban. 1992-ben megpályázza és el is nyeri a Miskolci Nemzeti Színház főigazgatói székét, s kereken 10 évig igazgat az ország második legnagyobb városában. (Utóbb büszkén emlegeti, hogy mindössze egyoldalas pályázattal nyert, ez sokat elmond a pályázóról, de a döntéshozókról is.)
Hegyi Miskolccal kapcsolatban a sikereiről szeret beszélni, az általa alapított Bartók + operafesztiválról, az akkor újjáélesztett operatagozatról (s hogy milyen nagy sorozatokat produkáltak a Traviata, Tosca, Bánk bán, Varázsfuvola, Bohémélet, Rigoletto, Szerelmi bájital c. operákkal), valamint a szakmai elismerést jelentő magyar színházak találkozójáról. (Valójában az operatársulat már elődje, Galgóczy Judit idején indult újra.)
De a korabeli helyi sajtóban és az egykori munkatársak visszaemlékezéseiben megtaláljuk a nyomát annak is, hogy rengeteg konfliktussal járt ez az együttélés, s hogy a munkavállalók (köztük vezető művészek) tömegei mondtak fel Hegyi időszakában. Igazgatósága alatt számos alkalommal sértették meg a munkavállalók érdekeit, akik utána munkaügyi perek sokaságát indították (és nyerték meg) többek között a ki nem fizetett túlórákért, az elvett pihenőnapokért. Rengeteg panasz volt Hegyi konfliktuskereső vezetői stílusára is. Sokat elárul, hogy a 2002-es igazgatóválasztást megelőző társulati szavazáson Hegyi Árpád Jutocsa 184 szavazatból mindössze 17-et kapott meg.
A mi szempontunkból több, mint érdekes a Világgazdaság 2002 júniusi cikke, melyben Hegyi arra a kérdésre, hogy pályázna-e a Nemzeti Színház frissen meghirdetett igazgatói posztjára „…nemmel válaszolt. Mint mondta: őt az opera, a zenés színház érdekli, amiből szerencsére sok van szerte a világon, a tengerentúlon is, ahová rendszeresen hívják rendezni.”
A miniszter félrelép és -néz
Ha Bozóki miniszter döntését elemezzük, annak legfontosabb láncszemét Müller Péter Sziáminál kell keressük, aki már Miskolcon is az egyik legfontosabb vezetőtársa volt Hegyinek, s a számára létrehozott kreatív igazgatói posztban most is vele tartott. (Hogy előre szaladjak a történetben: s tartott ki egyedüliként mindvégig.)
Maga a pályázat jól hangzó frázisokból állt, de nagyon kevés konkrét elemet tartalmazott. Az általánosság szintjén ugyanis bármelyik pályázó nyugodt lélekkel leírhatta például a következőket: „Pályázatunk célja, hogy kijelöljük azt az utat, amely az adott feltételek között elvezet egy modern Állami Operaházhoz. Két irányból közelítünk a modernizálás felé: a művészeti szakmai terület és a működési terület felől.”
„Hegyi utólag azért elárulta Váradi Júliának, hogy végig abban bízott, hogy „azokat a belső tartozásokat pedig, melyeket az Opera felhalmozott és nem tud kigazdálkodni, az állam, látva, hogy nem folyik el a pénz az Operából, előbb-utóbb törlesztette volna.”
A vallomás egyben burkolt beismerése, hogy a főigazgató mindvégig vabank játszott ebben a szomorúan fájdalmas történetben. Ez pedig igazolja Szinetár Miklós mondatait, aki ugyanezen interjúsorozat keretén belül így jellemezte a helyzetet: „Aki felvállalja, hogy ebből a költségvetésből egy ilyen Operaházat működtet, az vagy csaló, vagy dilettáns, vagy érzéketlen karrierista.” (MOZGÓ VILÁG 2006/2)”
„vabank”
ezt csinálják a kórházak is