Mindenkit utolér a szuperolcsó kínai kütyük rohama: mit tud a Temu, amit még a Shein sem?

 

Tavaly ősz óta Magyarországon is hódít a Temu, csak úgy ömlenek a közösségi médiából filléres ajánlatai. Az új társaság elképesztő ütemben terjeszkedik a világban, benyomult a nála alig idősebb Shein vadászterületére, rögtön ki is robbant köztük a háború. A vásárlókat ez nem zavarja, úgy költenek mindkettejüknél, mintha nem lenne holnap, pedig az adatkezelési gyakorlatokkal szemben komoly aggályok merültek fel, és a vádak szerint az üzleti modell mindkét esetben kizsákmányoláson és kényszermunkán alapul.

A Temu elől már Magyarországon sem lehet elbújni: ömlenek szuperolcsó ajánlatai az interneten a ruháktól kezdve a bútorokon és okoseszközökön át a varrótűig, a fröccsöntött apróságoktól a hegesztett vasárukig. A kínai hátterű online piactér mindennél alacsonyabb árakkal és végtelennek tetsző kínálattal kecsegtet.

Láttunk már ilyet, a nem sokkal korábban berobbant, szintén kínai és szintén szuperolcsó Sheintől, de a Temu dübörgése még annál is hangosabbnak tűnik. Hangosodik a csatazaj is, miután a kezdetben csak ruhákkal foglalkozó idősebb versenyző kinyújtózott egyéb árukategóriák felé, és most már minden téren harcol a Temuval a pénzünkért.

Kínából Amerikába, majd a világon mindenhova

A Temut 2022 júliusában alapította meg Bostonban a kínai PDD Holdings, hogy a Pinduoduo néven a hazai piacot ellátó webshopja tengerentúli inkarnációjával leuralhassa az USA-t is. Az év szeptemberében már elindította az okostelefonos alkalmazását, amely hamarosan a leggyakrabban letöltött appá lépett elő. Tavaly februárban bevették Kanadát is, márciusban jött Ausztrália és Új-Zéland, egy hónappal később pedig betörtek Európába – a Temu Hungary Facebook-oldal tavaly szeptemberben indult. Bár a Sheintől még el van maradva – az több mint 150 országban van jelen –, de alig másfél év alatt nagyjából 50 országban már a Temu is megvetette a lábát.

Az amerikai repülőrajt több tényező összjátékának köszönhető. Ott vannak az árak, amelyek tényleg verhetetlennek tűnnek. Ezek azért tudnak ilyen alacsonyak lenni, mert a gyártók és a Temu közé nem ékelődnek további felek, így az eladások után más már nem kéri a maga részesedését, meg azért is, mert a Temun árult cikkek nem brandelt termékek. Ezen felül a Temunál alapvetés, hogy mindennek olcsóbbnak kell lennie, mint az Aliexpressen. És a minőség másodlagos: ugyanolyan termékeket kínáló gyártók közül a Temu mindig az olcsóbb árat adót választja partnernek. Így lehet a piactér szlogenje a „vásárolj úgy, mint egy milliárdos” – ha minden olcsó, az ember könnyen elkezdi ész nélkül telepakolni bevásárlókosarát, nem törődve az árcédulával, meg azzal se, hogy tényleg szüksége van-e az adott termékre.