2023-ban elhagyta a miskolci polgármesteri kabinetirodát Szvoboda László, aki a 2019-es önkormányzati választások óta segítette Veres Pál munkáját. A tanácsadó  távozása előtt terjedelmes elektronikus levelet küldött a Velünk a Város frakció tagjainak, melyben ráborítja Veresre az asztalt.

Fotó: Szvoboda szemüvegben (dupla)

Szeretnélek benneteket hivatalosan is tájékoztatni, hogy ahogyan azt augusztus elején jeleztem polgármester úr felé, a héten benyújtottam a közös megegyezéses szerződésbontásra vonatkozó javaslatom – egyszerűbben:

2022. december 31-gyel távozom a város kötelékéből.

Polgármester úr augusztusban azt kérte, gondolkodjak még ezen, de sajnos május elején született meg bennem a döntés, így már sok gondolkodni való számomra nem volt. Befejeztem még néhány dolgomat itt, és lezárom ezt a szakaszát az életemnek.

A kérdésre, hogy miért döntöttem így, a válasz egyszerű:

sem morálisan, sem szakmailag, sem az etikai mércém szerint nem tudok már közösséget vállalni ezzel a csapattal, ezzel a rendszerrel, ezzel a működéssel. 

A célok és a program (amire 2019-ben a felhatalmazást kértük és kaptuk) eltűntek, hivatkozássá silányultak, a helyüket egyéni, vagy kiscsoportos (párt-) ambíciók, kényszerek mentén való cselekvések, pánikreakciók vették át. Nincs rendezőelv, nincsenek ügyek, egyetlen megfogalmazott cél maradt: valahogy hatalomban maradni 2024-ben.

Én viszont nem erre szerződtem, nem erre vállaltam feladatot, nem erre szántam az időmet, az energiámat. Arról nem beszélve, hogy (és ez a magánvéleményem) az eddigi és a jelenlegi teljesítmény semmiféle felhatalmazást nem ad a folytatás igényének megfogalmazására sem, nemhogy jogalapot magára a folytatásra.

Olyannyira nem, hogy úgy gondolom: nem vagyunk Miskolc és a miskolciak hasznára, sőt, épp ellenkezőleg.

Szomorú ezt belátni, de a legutóbbi kutatási adataink is alátámasztják a véleményem – pedig bár tévednék. A vállalt és zászlóra tűzött politikai és társadalmi céljaink semelyike nem köszön vissza a kutatásból, olyan mintha közünk sem lenne a városhoz, merthogy valójában nincs is. Az értékeinket nem tükrözi a tevékenységünk, sőt, igazából a tevékenységünk nem tükröz semmit sem.

Amit ma a város közvéleménye hozzánk köt az annyi, hogy elbasztuk a tömegközlekedést és kész. Se karakter, se markánsan megjelenő politikai kézjegy, se ügyek, se semmi. 

És ez nem is csoda.

Ez a rendszer ugyanis egy morális és etikai mérce nélküli, lassú, széthúzó, döntésképtelen, vezetetlen és alacsony színvonalú akarnokok által rángatott tehetetlen közeg, amiben az érvényesülés útja a kétszínűség, a hazudozás, a sumákolás és a felelősséghárítás. 

A rendszer egyik legfontosabb mutatója, hogy nagyságrendekkel többször szóltak arról a politikainak gondolt viták, hogy ki, mit ne csináljon, mint arról, hogy ki, mit csináljon. Az akadályozás, a gáncsoskodás, az ellehetetlenítés, a „megfogás” a teljesítmény és az alapműködés itt, nem pedig a stratégiai tervezés, a priorizálás, a politikai előre gondolkodás és az annak megfelelő következetes cselekvés. Mert utóbbinak nyoma sincs.

Őszintén nagyon szomorú szembesülni vele, de ennyire rossz rendszert még életemben nem láttam, pedig belülről láttam a Gyurcsány- és Medgyessy-kormányzat munkáját, a megyei önkormányzatot (kormányon és ellenzékből is 8 évig képviselőként, 4 évig bizottsági elnökként), láttam önkormányzatot kabinetvezetőként, láttam gazdasági nehézségeket, durva átszervezést, láttam és vezettem városi médiát.

Egyik sem volt tökéletes, korántsem. De ez a három év számomra minden képzeletet és tapasztalatot alulmúlt, mert következetesség és következmények nélküli rendszer ez, ahol a valóság és a hazugság ugyanolyan értékű, ahol a tájékozottságnak, a szorgalomnak és a szakmai tudásnak sem becsülete, sem tisztelete vagy megköveteltsége nincsen. Egy olyan rendszer, ahol dicséret nélkül marad a lojalitás, a törekvés és a siker; ahol következmények nélkül marad a hiba és retorzió nélkül az önzés, a gonoszság és az illojalitás.

Polgármester úr 3 éve (példás türelemmel) hallgatja a kritikáimat, amik sokkal, de sokkal durvábbak, mint amit ti valaha hallottatok tőlem, úgyhogy azokkal most nem szaporítanám a szót, rá tartozik, ő meg pontosan tudja.

Amit viszont soha nem vontam kétségbe, az Polgármester úr becsületessége, jószándéka, példátlanul jó kapcsolatteremtő képessége és szerethető közéleti karaktere.

A frakció tagjainak egy részéről, a városvezetés, a politikai vezetés egyes kulcsszereplőiről viszont sajnos ezt már nem mondhatom el.

Azonban mégis szerencsésnek mondhatom bizonyos szempontból magam, mert számos olyan új embert ismertem meg, akivel szerettem együtt dolgozni.

Sokakat ismertem persze korábbról, így például Simon Gábor pragmatizmusa és jó értelemben vett politikai haszonelvűsége, rutinja nem volt új, ahogyan Gyuri és Zoli egyszerű embereket elérő lényeglátása és megoldás-központúsága sem, Varga Andival végig dolgoztuk a kampányt és természetesen Sanyit, Tibcsát is ismertem már régről.

Az újonnan megismertek közül nagyon megkedveltem Edinát (könnyű azokkal, akik azt mondják, amit gondolnak és azt csinálják, amit mondanak), Dénes józansága, nyitottsága és alapossága őszintén nagyra becsülendő, és végül Szabolccsal is megtaláltuk (legalább a kampányra) a közös hangot.

Ami jó volt, azt köszönöm.

Hogy miért nem működik mégsem, annak ellenére, hogy papíron egy rakás értékes ember van a frakcióban? Nos, az egy igen nagy és sokrétű problémahalmaz. Olyan nagy, hogy emiatt ez nem is fog működni sohasem. (Továbbá a Jóisten kegyelmezzen Miskolcnak, nehogy ez a konstelláció így, ebben a formában még egyszer hatalomra jusson.)

Ha egyszerűen akarok fogalmazni, akkor azt kell, hogy mondjam, amit ma látunk, az az el nem végzett rendszerépítési- és politikai munka eredménye.

Pedig megpróbáltuk rengetegszer. Különböző működési modellekkel, teljesítmény- és eredményelvárásra épülő berendezkedési javaslatokkal, világos feladatcsoportosításokkal, egyeztetési, szakmai-politikai érdekegyeztetési eljárásrenddel, a saját területemen cégszerű, konzekvens működési modellekkel is akár, amit aztán a legszánalmasabb obstrukciók, tüntető távolmaradások, személyeskedő viták, gáncsoskodások, pozíció- és befolyásféltések, átlátszó és alaptalan vádaskodások lehetetlenítettek el.

Így végül a modell, a vezetési tapasztalat, a szakértelem és a bizalom hiánya együttesen vezetett ahhoz, hogy a városvezetés a frakcióval együtt egy teljesen diszfunkcionális, zagyva, irányítatlan, szándék és koncepció nélküli masszává változzon, ahol a legegyszerűbb döntések sem hozhatók simán meg, mert mindig lesz, aki azt valamiért nem akarja. Leginkább azért, mert a politikában minden nemakarás egy alkupozícióvá válik.

Három év alatt az akadályozás, a betartás, a feszítés kultúrája alakult ki egyedül tökéletesen.

(Ha csak egy egészen egyszerű példát akarok mondani, akkor az a frakciószabályzat. Hogy a búbánatban akar valaki szövetségben dolgozni, ha nem fogad el többségi szabályokat? Hogyan nevezheti magát demokratának valaki, aki megtagadja a többségi elvet?)

Sok problémával küzdünk politikailag, amit nem voltak képesek kezelni a politikusok és leginkább azért, mert soha, senki nem bízott a másikban. (Fontos megjegyezni, hogy a pillanatnyi közös érdekek, a szituációs alku nem egyenlő a bizalommal. Ezt egészen pontosan tudom, hiszen számos alkalommal ültem olyan megbeszélésen, ahol ez nyilvánvalóvá vált, ahol elhangzott például egy kiváló, szociális területet érintő javaslattal kapcsolatban, hogy „de hát ők nem is baloldaliak”. Ez volt az érv. A képviselőasszony azóta már honanya, remélem, a nemzet újraegyesítésében segítségére lesz majd ez a kiérlelt alapállás.)

Nem tudott a helyi politika választ adni a 2019-ben egyik legfontosabb párt szavazóbázisának szétszaladt ménes helyzetére (láttuk a kutatásokban) és nem tudott választ adni arra sem, hogy a legkisebb létszámú csoport meghonosította a politikai terrorizmust a város vezetésében.

Igen, terrorizmus – ezt a szót jól meggondoltam és egészen megalapozottan állítom. 

Mert ami az elmúlt 3 évben a csoport és alkalmi szövetségesei részéről történt, (a tudatos dezinformáció, az egzisztenciális és előmeneteli hátránnyal való fenyegetés, a folyamatos kényszerítés és szabotázs) azok a terrorizmus eszközei, vagy ha úgy tetszik: a folyamatos bizonytalanságban tartás eszközei. Tették mindezt egy Miskolc vezetésére létrejött szövetségen belül, humbug érvekkel és óvodás-szintű magyarázatokkal.

Meggyőződésem, hogy ez a legalacsonyabb színvonalú politizálás, ami csak lehetséges, és egyaránt szégyenteljes mind az elkövetőnek, mind pedig az elszenvedőknek, hogy a 2020-as években ez még eredményesen működhet. Szomorú, hogy a politikai alapjáték még mindig a legnyomorultabb komcsi rutinok szintjén képes alakulni – akció helyett reakció, tehetség híján erőszak. De hát, mit csodálkozzunk? Rombolni könnyű, alkotni pedig nehéz. De ebből eredmény (ha csak a kiscsoportos, személyes érdekeket nem tekintjük eredménynek) sohasem születik majd.

Számomra megdöbbentő és elfogadhatatlan az, hogy meg lehet tűrni egy magát demokratikusnak nevező ellenzéken belül, hogy egy pillanatnyi szövetség érdekében a büszkén baloldali miskolci politikus nem meri a karlendítést karlendítésnek nevezni, hanem azt mondja, hogy majd a jogászok eldöntik. (Milyen jogászok, könyörgöm? A karlendítés az karlendítés, az offshore az offshore, az etikailag megkérdőjelezhető lakásvásárlás, meg etikailag megkérdőjelezhető lakásvásárlás.)

És akkor feltettem magamnak a kérdést, hogy mit várunk egy olyan politikai erőtől, aki ezeket a jelenségeket elfogadja, azt ezt cselekvőket befogadja? Mit várunk egy olyan politikai erőtől, aki annak érdekében, hogy megmaradjon a potenciálja, elfogadja valaki szövetségét és társaságát, aki a frakció tagjaként kijelentette, hogy neki egyetlen célja van: megbuktatni a polgármestert? Milyen morális alapállás a városi ellenzékkel való gazsulálás a polgármester leszavazása érdekében?

Számomra ez nem fér bele, a közösség szerint viszont (ezek szerint) igen. Értem, persze, hogy miért. Mert így biztosítható a többség a közgyűlésben, így biztosítható a megfelelő szavazatszám a hatalomban maradáshoz. És így derül ki legkésőbb, hogy mi is van itt valójában.

De kérdezem, és teljesen őszintén: mi a célja a hatalomban maradásnak? Minek érdekében akarjuk mi együtt a hatalmat és a város vezetésének a lehetőségét? Képviselünk mi közösen bármit? Miért akarunk hatalomban maradni? Mi volna az a sziklaszilárd morális talapzat, amiről a politikai ellenfelünket dölyfösen tartjuk amorálisnak?

Minek érdekében fogadjuk el azt, hogy a MiKom ma olyan pártpropagandát tol, hogy Habony Árpád lassan bejelentkezhet továbbképzésre? Minek érdekében fogadjuk el, hogy egy levélben az ügyvezető lehülyézheti a Polgármestert, a komplett VÉT-et, benne a város és a Holding vezetésével? Minek érdekében fogadjuk el, hogy a város kulturális központjának működése annyira egy megyei jogú falu színvonalát hozza, hogy külön meg kell őket dicsérni, hogy meg tudnak szervezni egy majálist, de soha nincs időben programnaptár, viszont az ügyvezető megteheti, hogy több alkalommal ultimátumot ad a város Polgármesterének? Minek érdekében fogadjuk el a politikai vaskupola alatt végrehajtott szakmai rombolást?

Láttátok a kutatás eredményeit: semmit sem értünk el. És ne jöjjünk azzal, hogy pénz, meg COVID. Szegeden, Pécsett, Szombathelyen, Budapesten nem volt elvonás, vagy COVID? De volt. Ezekben a városokban viszont mindben jobban áll a városvezetés, mint nálunk. Minden esélyünk megvolt pedig: csak ehhez politika kell, tartalom kell, üzenetek és ügyek kellenek, amiket el lehet adni. Ehhez vezetés, irányítás, következetes cselekvés kell. Ehhez modell, szervezet és közös akarat kell.

Ezek közül egy sincs, akarni pedig nem lehet senki helyett.  

(És ami ezt még szomorúbbá teszi, hogy a kutatásokban viszontlátott helyzetet számos alkalommal jósoltuk meg, miszerint, ha nem cselekszünk, annak így fog kinézni az eredménye.)

Sajnos igaza volt a Fidesznek, amikor a kampányban azt mondta, hogy ez a koalíció nem fog működni. Az egzisztenciális kényszer, a bukástól való félelem és az ellenzékünk iránt való gyűlölet tartja ma leginkább össze ezt a csapatot – csak ezekből sem külön, sem együttesen nem épül egy jobb Miskolc, pláne nem Nagy. Ez a nyomorúságos színvonalú helyi politikának elég, de hitem szerint Miskolc ennél többet és jobbat érdemelne.

Én személyesen abban reménykedtem, hogy Polgármester úr épít saját csapatot piacról érkező szakemberekből és lesz egy professzionális vezetés, ami mellett elfér a bájos politikai ügyetlenkedés, aztán majd hátha beletanul, beleszokik a csapat. Ebből – mondanom sem kell – semmi nem történt meg, a „szakemberek” pedig, akiket a pártok delegáltak, vagy rekrutáltak, kevés kivételtől eltekintve szintén tök alkalmatlanok voltak a feladatukra, de a kompetencia, (nyilván) itt sem volt fontos. A fontos az volt, hogy honnan jön, hogy ki az ilyen, vagy az olyan, meg a nemtommilyen. Az volt a fontos, hogy ki legyen egyensúlyozva, hogy ide az egyik, oda meg majd akkor a másik küld.

Ha viszont valaki tényleg ért ahhoz, amit csinálnia kell, annak itt jó eséllyel vége van, mert az veszélyes lesz erre a minősíthetetlen berendezkedésre, éppen ezért az azonnal fideszes, klán, ágyas, joystick, korrupt, önállóskodó, érzelmi alapon lévő, vagy rendszerképtelen lesz. 

Mert ezekkel a szavakkal operálódik ki a lelkesedés, a tehetség, a tudás és a cselekedni akarás a rendszerből. Mert a fenti szavak a bizalmatlanság és a bizonytalanság megteremtéséhez elegek, még bizonyítani sem kell őket. Elég a gyanú. Bárminemű értékteremtéshez viszont nem elegek, ráadásul a rendszer a saját együttes erejét is felcserélte ostoba, pillanatközpontú, napi politikai, vagy személyes érdekekre, ambíciókra.

Pedig mi a miskolci szürkeállomány felszabadításának és használatának ígéretével jöttünk ide. 

Ez volna az? Minden párt fantasztikus szakemberbázisra hivatkozott. Hol vannak? Nekem őszintén nem volt reményem, hogy létezik ez a bázis a politikai holdudvarokban, sosem hittem, hogy van, az elmúlt 20 év ugyanis megoldotta, hogy ne legyen. Az volt a reményem, hogy majd megtaláljuk azokat, akikből megalkotható. De nem kerestük, így meg sem találhattuk; aki pedig itt volt, vagy van, annak kedvét szegték kitartó, alattomos gyilkolászással, teszetoszasággal, nemtörődömséggel, inkompetenciával, féltékenységgel és intrikával.

A levelem elején azt írtam: azért távozom, mert sem morálisan, sem szakmailag, sem az etikai mércém szerint nem tudok már közösséget vállalni ezzel a csapattal, ezzel a rendszerrel, ezzel a működéssel. 

Remélem sikerült érthetően megindokolnom a döntésem okait. Nem várok sem választ, sem köszönömöt, sem semmit, de úgy gondolom, hogy ha az, aki a -1. pillanattól itt volt, szívét, lelkét, elkötelezettségét adta 3 és ¾ évig, és most távozik, az indokolja meg, miért teszi.

Szóval, kedves mindenki, én most távozom.

Sok szép emlékkel, de túlnyomórészt nem szépekkel. Nem hiszem, hogy a távozásom megrengeti majd a rendszert, de legalább néhányan nézhetnek most új ellenség után, akinek a sírját áshatják, ha már az enyémbe beletört a csákány.