Először önellentmondásba keveredett, majd bejelentette, hogy korábban tudatosan hazudott. Most azzal állt elő, hogy nem is bonyolult a története, csak mániákusan keresik az ellentmondásokat a másik oldalon.
„Azért egy ilyen információtól a nagyapámról addig bennem élő kép kapott egy »vajszínű árnyalatot«. Nem olyan bonyolult ám ez, csak egy egészen pici empátia és tisztesség kellene a megértésükhöz. Ami azon az oldalon nincsen” – ezt írta vasárnap a Magyar Nemzetben megjelent cikkében Bayer Zsolt arról, hogy saját, aktuális állítása szerint 2016-ban megtudta, hogy a nagyapja nyilas volt, majd a kommunisták besúgója lett.
Azért fontos kiemelni, hogy ez az aktuális állítása, mert miután megjelent Ungváry Krisztián történész kutatása, amely cáfolta Bayer korábbi, nagyapjára vonatkozó állításait, a Fidesz párttag publicista már többször ellentmondásba keveredett saját magával.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Bayer évekkel ezelőtt, egy 2016-os interjúban arról beszélt, a kikérte az anyai nagyapjára vonatkozó levéltári anyagokat és azok alapján Gyimes Károly emberséges volt, zsidókat mentett, a besúgói jelentései pedig „semmiségekről szóltak”.
Ungváry viszont a dokumentumokat alaposan megvizsgálva arra jutott, hogy Bayer korábbi állításaival ellentétben Gyimes már a II. világháború előtt aktív tagja és szervezője a nyilas pártnak Kiskőrösön, a holokauszt idején gettóorvosként hüvelyi motozásra tanította be a kiskőrösi gettó személyzetét, majd a háború után önként jelentkezett az ÁVH-nál, és besúgónak állt.
Ungváry cikke után Bayer rögtön magyarázkodott egy kört (azt írta, iszonyodik nagyapjától, és „tévedés, hogy kikérte volna az iratokat”), amiben két fontos résznél is ellentmondás volt a korábbi interjújához képest, de az akkori interjút készítő Stumpf András közölte, a szöveget egyeztette Bayerrel, az jelent meg, amit jóváhagyott.
Ezután az Indexnek adott friss interjúban Bayer már azt állította, hogy korábban tudatosan hazudott, mikor arról beszélt, hogy évekkel ezelőtt kikérte a nagyapja iratait a Történeti Hivataltól, mert nem kérte ki. Ebben a megszólalásában azt állította, hogy 2016-ban egy idős rokona adott neki négy, a nagyapja múltjáról szóló levelet.
Csakhogy a Telex előkeresett egy évtizedekkel korábban a Magyar Nemzetben megjelent cikket, amely szerint az említett négy levélből kettőt már biztosan ismert Bayer. Erre írásban rá is kérdeztek a publicistánál, aki a válaszát nem e-mailben küldte el, hanem a Magyar Nemzetben közölte Még egyszer, utoljára a nagyapámról címmel, vasárnap este.
Ebben azt írta, a nagyapja gettóorvosi pályafutásáról szóló két levél valóban nála volt már 2016 előtt is, de 2016-ban ezeket egy idős rokona „kiegészítette” néhány részlettel. Innen tudta meg állítása szerint azt, hogy a nagyapja nyilas volt, és ekkor látott két jelentést, amiket a nagyapja írt a kommunista titkosszolgálatnak.
Ezután tért rá arra a bevezetőben már idézett gondolatra, miszerint az egymásnak ellentmondó nyilatkozataiból kirajzolódó történet nem is bonyolult, csak a „másik oldal” nem elég empatikus, és nem akarja érteni azt.
Bayer az írásában az elmúlt években feltűnt „egyik leggátlástalanabb, legocsmányabb gazember”-nek nevezi Ungváryt, és minden egyes alkalommal idézőjelbe teszi a történész szót, amikor rá utal.
A történész szakmaiságát azzal is megpróbálja aláásni a nagyapja miatt magyarázkodó Bayer, hogy azt állítja: Ungváry a Gyimes Károlyt tisztázó két levél hitelességét az olvashatatlan aláírások miatt kérdőjelezte meg, pedig szerinte tisztán kivehetőek a nevek. Pedig Ungváry azért nem számolt hiteles forrásként az említtet levelekkel, mert az egyiket egy gettórendőr írta, azaz olyan személy, aki a gettóorvossal együtt a gettó személyzetéhez tartozott, a másikat pedig olyan személy írta, aki személyesen nem volt ott a kiskőrösi gettóban, csak másoktól hallotta azt, amit leírt.
Ahogy arról korábban már részletesen beszámoltunk, Gyimes Károly 1937-től dolgozott orvosként Kiskőrösön, majd egy korabeli lap szerint 1938-tól kezdve a Magyar Nemzeti Szocialista Párt — Hungarista Mozgalom kiskőrösi csoportvezetője volt. Saját bevallása szerint 1940-ben kilépett a pártból, 1942-től pedig az Imrédy Béla nevével fémjelzett másik szélsőjobboldali tömörülés, a Magyar Megújulás Pártjának volt tagja.
1944-ben ő volt a kiskőrösi gettó orvosa, ezen minőségében pedig Ungváry Krisztián írása szerint a holokauszt történetében hungarikumnak minősülő testüregmotozás technikáját mutatta meg a helyi hatóságoknak. Ennek demonstrálásához a tanúvallomások szerint fiatal és csinos zsidó lányokat/nőket válogatott ki. Más beszámolók szerint úgy fogadott el pénzt a deportálásra összegyűjtött zsidóktól, hogy utána semmit sem tett az érdekükben. Gyimes ellen a háború után vádat emeltek a kalocsai népbíróságon, ám ez az eljárás felmentéssel végződött, később pedig, talán a nyilas múltját is felhasználva ügynöknek szervezte be előbb az ÁVH, majd egészen 1961-ig a kádári állambiztonság is foglalkoztatta.
Arról, hogy Bayer Zsolt nagyapja és a hozzá hasonló kisnyilasok miért úszhatták meg a felelősségre vonást, itt olvashatnak:
No Comment
Igen? Minden tisztességes ember meg azt várná, hogy hányinger bayer takarodjon a közéletből
„ugye az megvan nektek, hogy a XXXXXXXXXXX-es XXXXX Ádám anyja a komcsi főcenzor Lendvai Ildikó?”
xxxxxxxxxxx be van baszva és ész nélkül ikszel
Én meg azt várom hogy egy napig próbálj nem hazudni nerhulladék…
Bayer nagyapja nem kisnyilas volt, hanem egy velejéig romlott pszichopata geciláda.
Amúgy az a Rotyis Péter, akit fellógattak az Oktogonon, nem lehet a Rotyis Bálint nagyapja?
Nem.
Bár ez Major Ákost nem érdekelte.
Tudjuk!
„Ezt hozta ma a drótposta:
„Sarkadi Zsolt vagyok, a Telex.hu újságírója, és két ügyben fordulok önhöz. Az első egy tisztázó kérdés.
Ön szombaton az Indexnek azt mondta, »2016-ban egy idős rokonom, akit most sem fogok megnevezni, mert a mai napig él, a kezembe adott négy darab levelet. Kettőt ezek közül a nyilas múltja miatt feljelentett nagyapám védelmében írt két ember.«
Viszont 1999-ben a Nagyapáim emlékezete című cikkében így írt: »Két levél fennmaradt a családi archívumban, most én őrzöm őket. Mindkettőt a Nagyanyámnak, Solti Lenkének írták, ment is velük szegény boldogan a belügybe.« Majd idéz is ezekből a levelekből.
Ha jól értem, ezek szerint abból a négy levélből, amiről most azt mondja, 2016-ban kapta őket, legalább kettő már 1999-ben önnél volt. Mikor kapta ezeket a leveleket?
A másik ügy lényege pedig, hogy szeretnénk önt és Ungváry Krisztiánt elhívni egy stúdióbeszélgetésre, amelyen a múltfeldolgozás lenne a téma. Eljönne egy ilyen rendezvényre?
Válaszait várva, üdvözlettel: Sarkadi Zsolt”
Nos, hát akkor lássuk, most, még egyszer, egyszersmind utoljára.
A Nagyapáim emlékezete című írásom szerepel a Tündértemető című kötetemben és a Falig érő liberalizmus című kötetemben is. S valóban, ebben az írásban elevenítek fel két levelet, melyeket – édesanyám emlékezete szerint – a nagyanyám kapott és őrzött meg. És nem részleteket közlök ezekből a levelekből, hanem teljes egészében idézem mindkettőt – akkor tessék, még egyszer, íme, a két levél, betűhíven. Az első:
„Alulírott ezennel kinyilatkoztatom a következőket: mint községi rendőr 1944-ben, a gettóban voltam állandó szolgálattételre kirendelve. Tudomásom volt arról, hogy dr. Gyimes Károly orvos, nem önként, hanem a gettó betegeinek kérésére és hívására vállalkozott gyógykezelésükre. Egy éjjel hörgésre lettem figyelmes. A gettó egyik férfi lakója (orvos volt) megmérgezte magát. Az esetet nyomban jelentettem a közelben lakó dr. Gyimesnek, aki sietve megjelent és napokon keresztül éjjel is megjelenve, mindent elkövetett, hogy a beteget megmentse. Úgy ennél az esetnél, mint más alkalmakkor is segítségül hívta Mikus László orvostanhallgatót s ennek segítségével, amennyire lehetséges volt, igyekezett a sok beteget ellátni. A gettó területén Gyimes doktor senkinek sem parancsolt és senkivel nem rendelkezett. A súlyosabb betegek ápolásáról úgy gondoskodott, hogy egy-egy egészséges férfit vagy nőt kért fel erre a szolgálatra. Sem a férfiak, sem a nők megmotozásában, sem közvetve, sem közvetlenül a legcsekélyebb szerepe nem volt. A motozás az orvos személyétől függetlenül folyt le, felülről kapott utasítás alapján. Amikor a gettó lakóinak elszállítására került sor, a négy legsúlyosabb állapotban lévő betegnek az elszállítását az orvos nem akarta megengedni. Tiltakozását azonban semmibe véve ezeket kocsira rakva kivitték a pályaudvarra. Elég hosszú időn keresztül volt alkalmam dr. Gyimes Károly gettóbeli működését megfigyelni s nyugodt lelkiismerettel állítom, s esküvel is hajlandó vagyok mindenkor megerősíteni, hogy nevezett orvos tőle telhetően mindent elkövetett a szenvedések enyhítésére.” (olvashatatlan aláírás)
A másik:
„Kedves Lenke!
Leveledet kissé megkésve kaptam meg, mert közben Budapestre költöztünk. Kérésednek szívesen teszek eleget, annál is inkább, mert még élénken eszemben van az a segítség, amit a borzalmas időkben Karcsi családommal szemben tanúsított. Boldogult Édesanyám a gettóból írt leveleiben többször említette, hogy férjed és családod a legnagyobb készséggel állnak rendelkezésükre. Én tehát a magam részéről férjednek nagy hálával tartozom, úgy is, mint embernek, úgy is, mint orvosnak. Remélem, hogy Karcsinak rövidesen sikerülni fog magát tisztáznia, amit szívből kívánok. Egyébként közölhetem, hogy Gyuri, egy hete érkezett meg hadifogságból, úgy hogy most képzelheted, milyen boldog vagyok. Kívánom neked, hogy te is minél előbb kerülj ismét össze Karcsival. Édesapáddal együtt az egész családot üdvözlöm…… stb, stb…”
Nem érdekel egy beszari hazug senkiházi önmentegetése…
„Szabó Dezső, a nagy író, akit a bombázások közben egy „szekrényben” temettek el. A hitelesnek tűnő és igényesen megírt régi cikk szerint a sírját református egyetemisták ásták meg, akik a temetés közben zsoltárokat énekeltek.
–
Szöget ütött a fejemben az, amit a tegnap újraolvasott Vitézy László-interjúban mondott nekem még évekkel ezelőtt az elhunyt rendező Szabó Dezsőről. Hogy a nagyszerű írónak az a végzet jutott, hogy egy szekrényben temették el.
A Reformátusok Lapjából idézek, a szerző Budai Balogh Sándor, Szabó Dezső-kutató:
„Ezek után Szabó Dezső kizárólag az önéletrajzán dolgozott, bombázások, aknazáporok, Budapest ostroma idején is. A József körút 31/a. számú ház óvóhelyén érte a halál, a szemtanúk és az anyakönyvi bejegyzés szerint 1945. január 13-án délután 16 óra 40 perckor.
Az ostromállapot ideje alatt leromlott szervezetével pár nap alatt végzett az influenza.
Holttestét a ház lakói hordágyon először az udvar közepére vitték, majd – biztonsági okokból, mivel tartottak még a belövések, bombázások – ideiglenesen a liftaknában helyezték el.
Két nap múlva a házban lakó kocsmáros, Urbán János, egy szekrényt adott koporsó céljára. A férfiak ebből ácsolták meg Szabó Dezső első koporsóját. Ez a szekrény-koporsó, Szabó Dezső holttestével, nem fért el a liftaknában, ezért azt a bejárati kapu bolthajtása alatt hagyták, mivel ott látták leginkább védettnek.
Majd – január 18-án – a megérkező orosz katonai parancsnok rendelkezése szerint – a koporsót hat ember kivitte a szomszédos Rákóczi térre, a szökőkút elé. Akkor még tartottak az utcai harcok, aknarobbanások. (Budapest csak február 13-án szabadult fel.)
Ilyen körülmények között találtak a koporsóra hívei, tisztelői, a református egyetemisták.
A koporsóra ráírták az óvóhelyen megbújók, hogy Szabó Dezső, az Elsodort falu írója.
A fiatalok a fagyos földbe csákányokkal gödröt ástak és ebbe eresztették le a tákolmányt Szabó Dezső holttestével. Ez 1945. január 23-án történt…
Még sebtiben fejfát is raktak a sírra, melybe belevésték: Szabó Dezső. Érdekes, de még pap is akadt, hogy búcsúszavakat mondjon a sír felett: Nagy Gyula református lelkész. Nem törődve a belövésekkel, az ostromállapottal, a jelenlevő fiatalok, tisztelők zsoltárokat énekeltek: »Perelj, Uram perlőimmel, Harcolj én ellenségimmel…” – szállt a zsoltár az üszkös tér magassága felé.”
Gyönyörű szöveg, semmiféle kiegészítést nem kíván. A cikkben felidézik azt a bátor verset, amelyet Szabó Dezső már a végidőkben, 1944 őszén írt:
„Nem lehet a halál egy nemzet célja,
Az időben roppant reménység árad:
Elmúl vereség, rabság ,és gyalázat,
Új tavaszok jönnek és új vetések,
Új, győző lelkek és új nemzedékek:
A nemzet célja mindig: jövő s élet.” Kevesebb jelenjen meg”
Böszmére gondolsz?
Én a Sarkaditól hányok.
Empátiát szerintem még Istentől se várjon az ilyen mérhetetlenül gőgös, gusztustalan ember
Mindig értetlenül állok az előtt, amikor egy ellenfeleivel, vitapartnereivel szemben mérhetetlenül intoleráns, minden emptiát nélkülöző ember a széljárás fordultakor, amikor kezdi érezni a vesztét, azt várja azoktól akiket eddig habzó szájjal gyalázott, hogy azok gyakoroljanak vele szemben empátiát, toleranciát. Még mit nem, a lónak a f@szát!
Annyi empátiát érdemel, amilyet a Gyimes Károly (a nagyapa) tanúsított a beteg zsidók felé amikor azokat bevagonírozták Kiskőrösön Auschwitz felé. A pénzüket is zsebre tette, de rájuk se nézett.