Putyin miatt sok ország fontolgatja a sorkötelezettség visszaállítását, de senki nem akar katona lenni

Magyarországon 2022-ben Schmidt Mária érvelt a kötelező katonai szolgálat visszaállítása mellett (kiterjesztve a nőkre is).

A rendszerváltás után a Fidesz-maggal együtt még a sorkatonaság felszámolásáért kampányoló Kövér László pedig már 2016-ban hibának minősítette a hadkötelezettség megszüntetését.

A hidegháború amerikai–szovjet szembenállásának megszűntével feloszlottak a forrásigényes sorozott nyugati tömeghadseregek – a példát a felbomló Varsói Szerződés tagjai is követték –, és a helyüket önkéntes alapon szerveződő, kicsi, professzionális erők vették át. A feladatrendszer is megváltozott: a hagyományos háborúról és a területvédelmi koncepcióról a fókusz átkerült az erőkivetítésre és a missziós műveletekre, amikre az alacsonyabb létszámú hadseregek is elégnek bizonyultak. Ez segített abban, hogy mindenki kivegye az úgynevezett békeosztalékot, jelentősen csökkentse a védelmi kiadásait, s ez a folyamat Európában a 2008-as gazdasági válság után felgyorsult.

Ukrajna egészen biztosan nem tudott volna sokáig kitartani, ha a fenntartott sorkötelezettség miatt a társadalom nagy részének nem lettek volna katonai ismeretei.

A túlnyomórészt ezredfordulós fegyverekkel vívott konvencionális háború lényegében korlátlan haditechnikát, lőszert és emberanyagot tud felemészteni. Az első néhány hónap után már nem hivatásos katonák, hanem sorozott és tartalékos állomány töltötte fel a foghíjas sorokat. Mivel pedig mindkét országban jórészt érintetlen maradt a hadkötelezettség, Ukrajna közel egymillió, Oroszország pedig kétmillió tartalékossal számolhatott a háború kezdetén.

A tanulság egyértelmű: Európának vissza kellene térnie a területvédelmi koncepcióhoz, és fel kellene töltenie a tartalékos állományt. A probléma csupán annyi, hogy az emberek nem akarnak katonáskodni.

Kivétel nélkül az összes önkéntes alapon szerveződő európai hadsereg komoly létszámhiánnyal küzd,

a tartalékos állomány pedig csak azokban az országokban meghatározó, ahol sorkatonai szolgálat van. A volt szocialista országokban a katonai hivatás még magán viseli a kommunista idők presztízsromboló pecsétjét, de Nyugat-Európában is negatív emlékeket hagyott a fejekben a terrorellenes harc afganisztáni vagy iraki fejezete.

Több kutatás mutatta ki, hogy az adott haderő pozitív megítélése ugyan szükséges alapfeltétele a vonzerőnek, de önmagában nem elégséges a magas csatlakozási szándékhoz. Gyakran felmerülő érv, hogy a katonaság nem tud versenyezni a civil szféra nyújtotta előnyökkel, ám a hagyományosan magas –10 százalék feletti – munkanélküliségi rátával küzdő dél-európai államokban, Olaszországban és Spanyolországban is óriási a létszámhiány, ráadásul a nem hivatásos szolgálat a civil karriert sem zárja ki.

A területvédelmi koncepció mellett kitartó skandináv és balti haderőkben megmaradt, vagy csak rövid időre függesztették fel a sorkötelezettséget, sőt Norvégia a nőkre is kiterjesztette. A fegyveres semlegességet hangoztató Ausztria és Svájc már emberöltők óta sorozásra és tartalékos rendszerre alapozza az ország védelmét, de Törökországban és Görögországban is stabilan tartja magát a kötelező katonai szolgálat, noha ez nem annyira Putyinnak tulajdonítható, mint a kettejük közötti befagyott konfliktusnak.

Európában jelenleg többnyire a skandináv vegyes modellt tekintenék követendőnek. Ebben

nem minden fiatalt hívnak be, és képeznek ki, szigorú alkalmassági vizsgálatok után évente csupán a jogszabályokban előre meghatározott számú állampolgárt soroznak be,

ami elenyésző az egyébként hadköteles korba lépők számához képest. A modellben a legtöbb helyet önkéntesek töltik fel, létszámhiány esetén megy a behívó, aminek a megtagadását már több ízben büntették börtönnel.

Az általános sorkötelezettséghez nemcsak a társadalmi támogatottság gyenge, az anyagi források is hiányoznak. Az európai NATO-tagállamoknak már a GDP 2 százalékára rúgó katonai kiadás követelményének teljesítése is nehezen megy, egy kiterjedt tartalékos- és sorkötelesrendszer pedig irgalmatlan pénzeket emészt fel. Bár elegendő egy alacsonyabb létszámú aktív haderő, a behívott újoncoknak illetményt, élelmet és szállást kell adni a kiképzésekre és a bevetésekre, fel kell szerelni őket egyenruhával, lőfegyverrel.

Ha az alaki képzésen túl harci rutinnal is fel akarják vértezni a fiatalokat,

fizetni kell a mérhetetlenül sok eldobált gránátot és ellőtt töltényt.

Mindehhez pedig kiképzőket, pszichológusokat, orvosokat és fizikai infrastruktúrát kell adni. A sorkötelezettség visszaállítása óriási infrastrukturális befektetéseket igényelne, és csak hosszú idő után térülne meg. A kritikusok – köztük Christian Lindner német pénzügyminiszter – előszeretettel „szellemvitának” nevezik a kérdést, mondván: a pénzügyi, politikai és társadalmi realitásokkal nem lehet szembemenni.

hvg.hu/minap.hu