Autóból lőtt a vadász és egy PET-kupa aktivistát talált el az egyesület szerint!

Érdekes részletek láttak napvilágot a Bükkben történt vadászbaleset kapcsán.

„A napokban egy újabb vadászbaleset híre járta be a hazai sajtót. Most egy túrázót nézett szarvasnak egy vadász, aki az autójából sütötte el a fegyverét, életveszélyesen megsebesítve a férfit. A combcsontját szilánkosra törte a lövedék, több évig tartó műtétsorozat vár rá, de az orvosok szerint képes lesz újra lábra állni” – írja a PET Kupa Egyesület pénteken kiadott

Félnünk kell az erdőben? Nem akarunk félni az erdőben!

című közleményében.

„Ez az ügy különösen érzékenyen érintette a PET Kupa környezetvédelmi mozgalom több ezer fős közösségét, mivel egyik önkéntesünkről, barátunkról van szó, aki a környezettudományok doktora, természetvédelmi szakember, végzett folyómentő, a kiskörei Folyómentő Központ vezetője. Tisztában van a szabályokkal, pontosan tudja, mikor és hol szabad túrázni, sátrazni. Hivatása a természethez köti, ideje kisebb részét nemzeti parkok, védett területek élővilágának felmérésével tölti, nagyobb részét a Tisza és árterének megtisztításával.

Ezért kötelességünknek érezzük, hogy tiltakozásunknak adjunk hangot a felelőtlen vadászat/fegyverhasználat jelentette veszély miatt! Szeretnénk leszögezni, hogy nem a vadászat, mint szabályozott tevékenység ellen emelünk szót, hanem azok ellen, akik a jogszabályokat figyelmen kívül hagyva, mások testi épségét veszélyeztetik, mert a balesetek hátterében minden esetben emberi mulasztás áll” – tájékoztatta az egyesület a boon.hu hírportálunkat.

„A PET Kupa Egyesület önkéntesei 2013 óta rügyfakadás előtt – januártól márciusig – járják a TiszaBodrogMaros ártéri erdejeit, monitoringozzák a területet. Letérnek a kijelölt útról és bemásznak a bokrok alá hulladék után kutatva. Vajon ebben a pillanatban is veszélyben vannak? És mi a helyzet azokkal a családokkal, túracsoportokkal, akik pihenésként, kikapcsolódásként járják az erdőt?

Hisszük, hogy mindenki célja – úgy a vadászoké, mint a természetjáróké –, hogy a vadászbalesetek száma nulla legyen. Ezért tisztelettel arra szólítjuk fel a vadásztársadalmat, hogy körültekintőbben járjanak el tevékenységük végzése közben! Ahogy a jogszabályban szerepel:

Vadászlőfegyverrel és vadászíjjal lövést leadni csak akkor szabad, ha a vadász a vadat kétséget kizárólag felismerte, és a lövéssel mások életét, testi épségét, illetve a vagyonbiztonságot nem veszélyezteti. A lövés előtt mérlegelni kell a lövedék várható útját és a becsapódás helyét.

(1996. évi LV. tv. 72. § 1. bekezdés)

Ennél a balesetnél a fentiek minden bizonnyal nem történtek meg.

Kérjük, hogy minden ehhez hasonló esetben a felelőst, felelősöket méltó és arányos büntetéssel sújtsák. Kérjük, hogy az áldozatokat, sérülteket, vagy elhalálozásuk esetén családjukat méltó kártérítés illesse.

Az erdő egy olyan kincs, ami mindannyiunké. A természetjáróké, a vadaké és a vadászoké is. Kérjük, hogy induljon be egy olyan folyamat, melynek a végén mindannyian együtt élvezhetjük az erdőt, a jó levegőt, a természetet” – zárja közleményét a PET Kupa Egyesület.