Magyar Oscar. „LÓLÁBAT (levágott) CIPELTEM A TELEKI TÉRRE AZ ÁLLATORVOSI EGYETEMRŐL”

Egy újsághirdetéssel indult, március 11-én pedig elnyerheti az Oscar-díjat. A két történés között 39 év és rengeteg munka van, amelynek eredményeképpen Mihalek Zsuzsát a világ legjobb berendezői között tartják számon.

Amikor Zsuzsa megtudta, hogy Jorgosz Lánthimosszal fog együtt dolgozni, már sejtette, hogy ennek a munkának nagyon különleges lesz a végeredménye. A Szegény párák egy viktoriánus korba oltott steampunk világ, amelyben a szereplők nem kevésbé abszurdak, mint maga a látvány. Ezt az univerzumot töltötte meg úgy élettel a magyar berendező, hogy bezsebelte az Amerikai Filmakadémia jelölését. Arra viszont nem volt felkészülve, hogy – miközben eddig a háttérbe húzódva dolgozott szuperprodukciókon – hirtelen ilyen óriási érdeklődés fogja őt övezni. Nem könnyen bólintott rá az interjúra, mert úgy érzi, nem annyira érdekes az élete, hogy több újságcikket is megtöltsön. https://divany.hu/onido/oscar-dij/