Régóta terveztem már, hogy a miskolci zsidóságról egy nagyobb terjedelmű írást publikálok a blogomon. Sokan nem is tudják, a város történetében milyen meghatározó szerepet játszottak ők, milyen nagy számban éltek itt és mekkora tragédia érte a közösséget a második világháború alatt. De most ismerjük meg történetüket, melynek kutatásában nagyon sok segítséget kaptam Szabó Tünde Judittól, akinek könyvére épül e tanulmány.

A miskolci zsinagóga madártávlatból. Forrás: a Miskolci Zsidó Hitközség Facebook oldala, David Weisberger.

Az első magyarországi zsidók

Magyarországon, vagyis a mai Magyarország területén már a honfoglalás előtti időszakban is találtak leleteket, melyek a zsidóság jelenlétét igazolják. Ezek a zsidók a barbár törzsek megjelenése miatt  távoztak hazánk területéről.

Egyes történészek szerint a honfoglalók között is találkozhattunk zsidókkal, a kazár törzs tagjai között.

Az első jelentősebb zsidó közösségek a 15. században alakultak ki országunk területén, majd a török uralom alatt nagyrészt a hódoltság területén maradtak élő hitközségek.

A 18. század közepén kezdődött a tömeges zsidó bevándorlás Magyarországra, jelenlétük azóta folyamatos országunkban.

Forrás: zsido.com

A zsidók megjelenése Miskolcon

Borsod megyében először Csabán, Szentpéteren, Kazincon és Emődön jelent meg a zsidóság, elsősorban kisiparosok és házaló kereskedők formájában. Városunkban ez a 18. század közepére tehető. 1744-ben 12, 1775-ben pedig már 23 család élt Miskolcon, ahol rabbijuk és két tanáruk is volt. Ezek a családok Galícia, Morva-Szilézia és Németország környékéről vándoroltak erre a vidékre.

Miskolcon ekkor a gazdasági élet egy másik kisebbség kezében összpontosult, jelesül a görög – aromán – kereskedők kezében. A zsidók és görögök között szinte azonnal erős rivalizálás kezdődött, nem volt hiány konfliktusokban, amelyek sok esetben tettlegességig is elfajultak.

A magyar lakosság sem nézte mindig jó szemmel a zsidó kereskedők térnyerését – ahogy a görögökét sem -, így konfliktus velük is adódott, elsősorban azért, amiért már Hegyalján is összetűzésbe kerültek a helyiekkel: a borkereskedés miatt.

A Landsmann gyilkosság

 

A második világháború lezárása után a „baráti” szovjet csapatok számtalan bűncselekményt követtek el. Most ennek az írásnak nem témája az agresszív horda rémtetteinek részletes leírása, de egyetlen esetről megemlékeznék. A Magyar Nemzeti Levéltár Facebook oldalán találtam Kis József írását az esetről. Landsmann Bernát 30 éves zsidó kefekötősegéd volt. A családja legtöbb tagja Auswitzban pusztult el, édesapja, édesanyja, két leánytestvére és egyikük két gyermeke is a haláltábor ártatlan áldozata lett. Csak Bernát és harmadik leánytestvére élte túl a háború borzalmait. Bernát hadifogságból tért haza, valószínűleg munkaszolgálatos lehetett. Túlélte a háborút, a felszabadítók agresszióját azonban nem. 1945. november 6-án este katonák támadták meg és több késszúrással megsebesítették. Még maradt annyi ereje, hogy egy húsz méterrel arrébb lévő kapualjhoz szaladjon segítségért. Az ott lakóknak még annyit tudott mondani, hogy szovjet katonák megtámadták és nőt követeltek tőle, majd – mivel nem tudott nőkkel szolgálni – egyszerűen összeszurkálták. Landsmann úr a kórházba szállítás közben elhunyt. A boncolás megállapította, hogy a szúrások közül kettő – egyenként is – halálos volt. A nyomozást Kiss Miklós csoportvezető nyomozó hadnagy vezette, aki gyakorlatilag felgöngyölítette az ügyet. Megtalálta a lehetséges elkövetőket több tanú meghallgatása után. Nyolc szovjet katona ivott a kérdéses időpontban egy cipészmester házában, akik egy demizson pálinkát ittak meg és ezután távoztak a városba. A gyilkosságot minden bizonnyal ők követtek el. November 17-én Kiss elküldte az iratokat az államügyészségnek és a szovjet hatóságnak is. Mindhiába. A nyomozást az államügyészség 1945. december 13-án megszüntette. Az elkövetők soha nem bűnhődtek meg gyalázatos tettükért.

Forrás: Magyar Nemzeti Levéltár Facebook oldala

Vezető szerep a kereskedelemben

Ennek ellenére a 19. század elején már jelentős kisebbséget alkottak városunkban, bár a görög kereskedők fölénye ekkor még megkérdőjelezhetetlen volt.

,,Egyedül a zsidók létszáma lesz az, amely az 1810-es évektől kezdve népességi szemppontból is egyre inkább tényezőnek tekinthető, de igazán komoly szerepet ők is csak a XIX. század közepétől játszanak. Néhány név az akkori bérlők, vagy tulajdonosok közül (1817):

• Ráth Kohn Mózes a Vay-házban bérelt üzletet
• Burger Farkas szabadkereskedése a Visnyovszki-féle házban
• Kolmajer Mihály mészárszéke a Talián-házban
• Róth József mészárszéke a piac mögött (?)
• Kolmájer Mihály és társainak mészárszéke a piac mögött (?)
• Brody Farkas kóser mészárszéke a piac mögött (?)
• Kolmájer Mihály és társainak kóser mészárszéke a Három Rózsánál
• Róth József másik mészárszéke a Szepesy-funduson
• Svartner Sámuel vasárus boltja a Berhesser-féle házban
• Burger Farkas szabadkereskedése a Rácz-féle házban
• Lion Bossán szabad kereskedése Molnár György házában
• Veresovszky Fülöp szabadkereskedése Zaár pék házában
• Svartner Dániel özvegyének saját tulajdonú szabadkereskedése
• Langbein? vasárus üzlete az Apostolovics házban
• Klein Herman boltja a só-számvevői házban
• Lusztig Áron boltja a Kun-féle házban
• Erns Simeon szabadkereskedése a Pálosok nagyobb házában

Az üzletek, boltok a középkori piactér szegélyén épültek fel és tömörültek. Az alábbi felsorolásból kiderül az is, hogy a XIX. század első harmadában a boltok már csaknem kizárólag a főutcán, a heti piacok fő színterén helyezkedtek el:

• Silvester Jakab (bérlő) – Széchenyi u. 5.
• Levitver Hermin (bérlő) – Széchenyi u. 6.
• Deutsch Farkas (bérlő) – Széchenyi u. 9.
• Sinaberger Banut (bérlő) – Széchenyi u. 9. (1844-től használta)
• Hirschl Emánuel (bérlő) – Széchenyi u. 9.
• Groszman Ferdinánd könyvárus boltja Széchenyi u. 11.
• Grünburg Juda (bérlő) – Széchenyi u. 12.
• Baum Sámuel (bérlő) – Széchenyi u. 12.
• Kohn Leopold bérlő – Széchenyi u. 13.
• Demuth József (bérlő) – Széchenyi u. 21.
• Lerch Mihály (bérlő) – Széchenyi u. 21.
• Stern Jakab (tulajdonos) – Széchenyi u. 22.
• Stern Jakab (bérlő) – Széchenyi u. 22.
• Koller Filep (bérlő) – Széchenyi u. 23.
• Grósz Mayer (bérlő) – Széchenyi u. 24.
• Ernszt Salamon (saját házában) – Széchenyi u. 36.
• Stern József (bérlő) – Széchenyi u. 38.
• Burger Helena (bérlő) – Széchenyi u. 42.
• Berger? (bérlő) – Széchenyi u. 42.
• Bogár Sámuel (saját házában) – Széchenyi u. 42.
• Virner Antal (bérlő) – Széchenyi u. 42. (…)
• Mauk Károly (bérlő) – Széchenyi u. 46.
• Grósz Mayer (bérlő) – Széchenyi u. 46.
• Zauer József (bérlő) – Széchenyi u. 46.
• Pollák Márton (bérlő) – Széchenyi u. ?
• Ernszt Ignác (bérlő) – Széchenyi u. ?
• Stern József (bérlő) – Déryné u. 2.
• Özv. Schwartz Sámuelné (bérlő) – Déryné u. 2, majd Eigner Áronné
• Kanitz Tamás (bérlő) – Déryné u. 2. (…)
• Hercz Leopold (saját házában) – ? 
• Raub Bernard (bérlő) – ?
• Grósz Leo (bérlő) – ?
• Ernszt Sámuel (tulajdonos) – Pollák Márton (tulajdonos) – ?
• Ernszt Ignác (tuljadonos) – ?
• Steinfeld szabó (bérlő) – ?
• Hercz Leopold (tulajdonos) – ?
• Mayer Diamand (bérlő) – Széchenyi u. ?
• Raub Bernard (tuljadonos) – ?”

(Szabó Tünde Judit: A miskolci zsidóság története és demográfiája – a kezdetektől a vészkorszakig, 24-26. oldal)

A Palóczy utcai régi zsinagóga a második világháború alatt találatot kapott. 1963-ban elbontották. Forrás: boon.hu.

Természetesen ekkor még sem a Széchenyi, sem a Déryné utca nem létezett, Piacz, illetve Boldogasszony utcának hívták őket. A feljegyzésekből kiderül, hogy 9 görög kereskedő mellett 21 zsidó kereskedő árul a központi helyeken, de ez együttesen is alig teszi ki a kereskedések 50%-át ebben az időszakban (a többi magyar kereskedő kezében volt).

A XIX. század közepére ez a folyamat megváltozott. A görög kereskedők jó része asszimilálódott a magyarságba, mert magyar akart lenni. A zsidóság jóval zártabb közösség lévén soha nem veszítette el identitását. Itt jegyezném meg, hogy Dobrossy István kutatásai szerint az egykor nagyon szorgalmas görög réteg harmadik-negyedik – immár teljesen magyar, magát magyarnak valló – generációja teljesen hátrahagyta elei szorgalmát és kitartását, nagy részük az addig felhalmozott vagyonból élt, melyhez nem tudtak hozzá tenni. Persze mindig vannak kivételek, de ez volt a jellemző az egykor virágzó miskolci kompánia leszármazottaira.

A zsinagóga belső tere. Forrás: miskolc.varosom.hu

Visszatérve a zsidóságra, nemcsak a kereskedők, hanem a kisiparosok száma is folyamatosan nőtt, ezért saját céhet alapítottak 1833-ban. Nem szokványos céh volt, nem voltak külön iparágak, hanem minden kisiparos helyet kapott benne. Azért volt erre szükség, mert a keresztény céhek nem vették be a zsidó iparosokat, de sokszor külön református, katolikus, sőt német céheket is alapítottak az egyes szakirányok.

A tőkefelhalmozás 1844-ben jelenik meg először a zsidóknál jelentős vállalkozás formájában, 1844-ben Weisz Móric szeszgyárat alapít, nem sokkal később jön létre a Furmann testvérek téglagyára, amely Miskolc egyik első családi vállalkozása volt.

Forrás: boon.hu – Miskolci zsidóság című dokumentumfilm

Míg 1835-ben 215 zsidó család 700 forint adót fizet, ez a szám pár évvel később már 361 és 1900. 1848-ban Strausz Móric megalapítja a város első kereskedelmi iskoláját, igaz ez még csak kétosztályosra sikeredett. Ebben az évben a városi tanács felszólítja a zsidókat, hogy idegen helyről érkező hittestvéreiket ne fogadják be, velük házasságot ne kössenek, mert látták a zsidóság elterjedését, térhódítását Miskolcon.

,,Idegen helyről jövő zsidók itteni hitsorsaiknál rejtegettetvén, e visszaélés megszüntettessék s letelepedésük és egybekelésük minden módon gátoltassék meg”.

(Szabó Tünde Judit: A miskolci zsidóság története és demográfiája – a kezdetektől a vészkorszakig, 28. oldal)

A szabadságharc bukása után – mint a történelem folyamán nem először és nem utoljára – a zsidóságot bűnbaknak állították be. Ezért ismét korlátozták jogaikat, nem is nagyon érkezett városunkba idegen ebben az időszakban. A vásárokra érkezőket pedig nem engedték megszállni Miskolcon, csak a környező településeken.

 Botlatókövek

 

Egy városi sétán tudtam meg az alkotások pontos nevét. A botlatókövek alkotója Günter Demnig német szobrász, aki szerint ez a legjobb módja annak, hogy megemlékezzünk a nemzeti szocializmusban deportált áldozatokról, és igazán átérezzük a tragédiát. Az áldozatok egykori lakhelye előtt fekszik, ez a macskakőre rögzített réz emléktábla, az arra járókat emlékeztetve a múlt bűneire.Miskolcon is találhatóak ilyen alkotások, a belvárosban 20-25 darabot számolhatunk össze.

 

 

A zsidók dominanciája Miskolcon

Érdekesség, hogy a céhek 1872-ben történt megszüntetése után az országban elsőként alakult ipartestületté a miskolci zsidó céh. Már ’72-ben létrejött. A céhek megszüntetése rendkívüli módon kedvezett a zsidó iparosoknak, a szabad verseny jótékony hatást ért el számukra.

Ebben az időszakban ugrásszerűen megnőtt a miskolci zsidóság létszáma. Rengetegen települtek be, nagy potenciált láttak a városban.

,,A miskolci zsidóság szülőhely szerinti megoszlása 1880-ban:

• Miskolc: 55%
• Borsod: 11%
• Szomszédos megyék: 19%
• Távolabb: 7%
• Külföld: 2%
• Ismeretlen: 5%
• Összesen: 100%

Zsidó lakosság összlétszáma: 5 978 fő (Római katolikus: 7 927 fő, görög katolikus: 408 fő, református: 7 951 fő, evangélikus: 1 806 fő, görög keleti: 92 fő, zsidó: 5 978 fő → összesen: 24 262 fő)

Miskolc kereskedői 1828-ban, akiknek 100 forint fölött volt éves jövedelme:

• Schwarcz Salamon (kereskedő) jövedelme: 100 Ft.
• Izsák Lőrinc (pénzváltó, szőlőbirtokos, házbérletek) jövedelme: 100 Ft.
• Sármán Salamon (pénzváltó, szőlőbirtokos, állattartó) jövedelme: 120 Ft.
• Stern Jákob (kereskedő) jövedelme: 150 Ft.
• Bródi Károly (pénzváltó) jövedelme: 150 Ft.
• Zukkermandl János (bankár) jövedelme: 160 Ft.
• Ernszt Salamon (bankár) jövedelme: 180 Ft.
• Bródi Farkas (bankár) jövedelme. 400 Ft.”

(Szabó Tünde Judit: A miskolci zsidóság története és demográfiája – a kezdetektől a vészkorszakig, 33-34. oldal)

Szabó Tünde Judit könyve a miskolci zsidóság történetéről

A hitközség iratai egyébként 1764-től vannak meg, első rabbiját Mandl Izraelnek hívták.

,,A miskolci születésű Bródy Farkas (Binjamin Wolf Bródy – 1770-1841) több mint három évtizeden át volt a hitközség elnöke. Hús- és állatbőr-kereskedőként a legvagyonosabb zsidók egyike volt a városban, de mindezek előtt nagyon vallásos ember hírében állott. Kétségkívüli tény, hogy a hitközség történelmének legérdekesebb alakja volt.” (Szabó Tünde Judit: A miskolci zsidóság története és demográfiája – a kezdetektől a vészkorszakig, 44-45. oldal)

A régi zsinagóga az 1843-as nagy tűzvészben jelentős károkat szenvedett. 1861-ben határozták el új, minden igényt kielégítő zsinagóga építését. Ludwig Förster tervei szerint épült, aki többek között a Dohány utcai zsinagógát is tervezte. 1863-ban avatták fel az új épületet. Nem sokkal később az ortodox hívek távoztak a gyülekezetből, a sátoraljaújhelyi ortodox rabbigyűlésen pedig ki is átkozták a miskolci rabbit és hitközségét. Később kibékült a két gyülekezet, majd ismét összevesztek és az ortodoxok külön imaegyesületet alapítottak.

Egy síremlék az avasi temetőből, 1759-ből. Forrás: Kerényi László filmje.

Az 1878-as nagy miskolci árvíz a zsidóság körében is óriási emberáldozatokkal járt.

,,Érdekességképpen álljon itt azoknak a névsora, akik 1909-ben a legtöbb adót fizették:

• Silbiger Ármin – földbirtokos (Auschwitzba deportálták, ahonnan sem ő, és családjának egyik tagja sem menekült meg)
• Dr. Majzler Jób – ügyvéd
• Blau Gyula – építészmérnök
• Pollák Lajos – szesznagykereskedő (…) 
• Fischer Ignác – szeszkereskedő
• Dr. Glós Károly – ügyvéd
• Czeisler Adolf – kávés
• Baumgarten Dániel – nagykereskedő
• Dr. Ferbstein József – ügyvéd (…) 
• Weislovics Samu – ékszerész
• Ungár Mór – mérnök
• Hercz Jenő – gépgyáros
• Dr. Klein Ignác – ügyvéd (…) 
• Friedmann Samu – kereskedő
• Patzauer Soma – pék
• Bloch Ármin – kereskedő (…)
• Neumann Adolf – bankigazgató
• Schrecker S. Lipót – gőzmalom igazgató
• Pick Jakab – bútorkereskedő
• Rosenthal Vilmos – nagykereskedő
• Schwarcz Adolf – lókereskedő
• Bródi Mór – háztulajdonos
• Wilhelm Herman – szállító
• Kellner Sándor – gyógyszerész
• Schwarcz Jakab – kereskedő
• Steinfeld Zsigmond – szabó (…)
• Schwarcz Adolf – vászonkereskedő
• Rosenberg Gyula – kereskedő
• Wassermann Jakab – kocsmáros (…)
• Hercz Sándor – bankpénztáros
• Klein József – háztulajdonos
• Klein Gáspár – kereskedő
• Friedmann Gyula – háztulajdonos

A Városháza zsidó származású elöljárói:

• Dr. Silbinger Bertalan – városi főügyész
• Dr. Szabó Ármin – tiszti főorvos
• Kardos Géza – a javadalmi hivatal főnöke
• Bársony Aladár – állatorvos, közvágóhídi igazgató
• Hegedűs Béla – árvaszéki elnök
• Tyrnauer Márk – táblabíró
• Schwartz Árpád – első kerületi biztos
• Dr. Venetiáner Jakab – Kerületi Munkásbiztosító igazgató-főorvosa
• Dr. Kürz Jakab – ügyvédi kamarai elnök
• Ferenczi Károly – Kereskedelmi és Gazdák Körének elnöke
• Fodor Dezső – Kereskedelmi Testület elnöke
• Győri Ödön – kormányfőtanácsos (Ő több cikluson át volt a hitközség elnöke, aki a Kazinczy utcai templom udvarán felállított I. Világháború Hőseinek emlékművéhez a márványlapokat adományozta.)

Az egykori kóser húsbolt Miskolcon. Forrás: szantograf.hu

A miskolci bankok zsidó származású vezetői:

• Székely Aladár – kormányfőtanácsos (Magyar-Olasz Bank)
• Munk Samu – Borsod Megyei Takarékpénztár igazgatója
• Moskovitz Hugó – Belvárosi Takarék miskolci fiókjának igazgatója
• Héthársi Neumann Adolf – Kereskedelmi és Gazdasági Bank igazgatója”

(Szabó Tünde Judit: A miskolci zsidóság története és demográfiája – a kezdetektől a vészkorszakig, 51-53. oldal)

Itt láthatjuk, hogy a századforduló után városunkban tetőpontjához értekezett a zsidó dominancia. A főutcán majd’ minden második épület az ő tulajdonukban volt, nagyon sokat ők is építettek, amellyel városunk értékeit gazdagították. A gazdasági életet irányították, és a város vezető testületében is jelentős számban képviseltették magukat.

,,A város lakossága 1920-ban 56 982 fő volt, 1930-ban 61 559 fő, 1941-ben pedig, 77 361 fő. A zsidóság száma ugyanezekben az években a következőképpen alakult: 1920-ban 11 300 fő 1930-ban 10 862 fő 1941-ben 10 428 fő.” (Szabó Tünde Judit: A miskolci zsidóság története és demográfiája – a kezdetektől a vészkorszakig, 103. oldal)

Kadima néven zsidó cserkészcsapat alakult, melynek vezetője Baneth Elemér volt. Cionista egyesületek alakultak, egy sportklub: Előre SC néven, az egyesületnek labdarúgás, ping-pong és tenisz szakosztálya volt.

Az 1920-as évekig a zsidók társadalmi, politikai és vallási asszimilálódása folyamatos volt. A városi polgárságba minden gond nélkül illeszkedtek be, jelentős konfliktusok nem történtek.

Forrás: Kerényi László filmje a miskolci zsidóságról

A vészkorszak

A harmincas évek gazdasági válsága a zsidókat is érzékenyen érintette, sokan elszegényedtek városunkban is. Ezek az elszegényedett zsidók az ortodox nézetek felé közeledtek, mereven elutasították az asszimilálódás minden formáját, míg a vagyonos rétegből sokan „kikeresztelkedtek”.

A következő évtizedről nehéz beszélni. A zsidókat ahol csak lehetett ellehetetlenítették, jogaikat korlátozták, politikai-közéleti szerepüket elvesztették, pedig – mint fentebb is írtam már – városunk vezetésének jó része zsidó származású volt. Választási jogukat megvonták, tisztségviselői állásaikból távozniuk kellett.

A Margarethe hadművelet után – 1944. március 19. -, amely Magyarország német megszállását tűzte ki célul, már nem volt akadálya a zsidók elleni rendelkezések betartásának, betartatásának. 1944. március 31-étől a sárga csillag viselése kötelező volt. 1944. április 7-én kezdődött a zsidók gettósítása. Miskolcon 10 000 zsidó kétségbeesetten figyelte az események alakulását.

Az egykori Dávid király zsidó fürdő. A helyén ma a Szinvapark áll. Forrás: minap.hu.

Ekkor Dr. Szlávy László volt Miskolc polgármestere. Feldmann Mór levelet írt hozzá a miskolci zsidóság nevében.

„Mint tízezer miskolci zsidó lakos képviseleti szerve kötelességünknek tartjuk, hogy megalakulásunkkor, munkánk kezdetén Nagyságod, a miskolci törvényhatóság első tisztviselője előtt tisztelegjünk. Nagyságod iránti mélységes tiszteletünk és nagyrabecsülésünk kifejezése mellett helyezzük magunkat és munkánkat Nagyságod oltalma alá. Működésünkben és törekvéseinkben alázatosan Nagyságod támogatásáért esedezünk, egyszersmind a miskolci zsidó polgárság részéről a legmélyebb tisztelettel ajánljuk fel erőinket a köz szolgálatára. Nagyságod nemes emberbarátságát és magasabb rendű szociális érzését ismerve bizton reméljük, hogy Nagyságodat, akinek kezében tízezer miskolci zsidó lélek, köztük annyi magatehetetlen öreg és beteg, annyi ártatlan gyermek lelke, sorsának irányítása van letéve, minden útján a humánum nagy gondolata fogja vezérelni és hinni szeretnénk, hogy tisztelettel felajánlott szolgálatainkkal a közérdeket előbbremozdíthatjuk.

Miskolc, 1944. május hó 1. napján.

Alázatos tisztelettel:

Feldmann Mór

Hitközségi elnök, a zsidó tanács elnöke”

(Szabó Tünde Judit: A miskolci zsidóság története és demográfiája – a kezdetektől a vészkorszakig, 120. oldal)

Borsod vármegye élén Borbély-Maczky Emil állt. Ő (is) radikális szélsőjobboldali politikus volt, nyíltan antiszemita.

,,A városbíróság április közepén elkezdte a zsidó tulajdonban lévő kereskedelmi egységek bezáratását, amely azt jelentette, hogy 807 üzlet szűnt meg (erre olyan forrást találtam, amely azt mondja, hogy a szám erősen túlzó, a szerk.), és 200 ellen eljárást indítottak, bejelentés elmulasztása miatt. Hét, zsidó kézben lévő gyógyszertárnak lett új tulajdonosa, és egyik napról a másikra kb. 80 zsidó ügyvédet töröltek az ügyvédi kamarából. A határozatok betartását egyébként rendszeres razziákkal ellenőrizték. Ebben a hónapban bocsátották el a zsidó származású tisztviselőket, alkalmazottakat is, és életbeléptették azokat a határozatokat, amelyek alapvető személyiségi jogaikban sértették a zsidó származású lakosokat. Korlátozták a városon belüli közlekedési lehetőségeiket, távbeszélő készülékeiket kikapcsolták, lőfegyvereiket, rádióikat elkobozták, zsír- és cukorjegyeiket beszedték, este 8-tól, reggel 6-ig lakásaikat nem hagyhatták el, zsidó szerzők, alkotók munkái pedig, leselejtezése kerültek mindenhol. A megfélemlítés további, közvetlen eszközeként, a rendőrség szigorúan ellenőrizte a sárga csillag viselését, amihez „felettéb szükséges volt, hogy a lakosság tartsa kötelességének minden általa észlelt mulasztást a legközelebbi rendőrközegnek jelenteni”. (Szabó Tünde Judit: A miskolci zsidóság története és demográfiája – a kezdetektől a vészkorszakig, 121-122. oldal)

Forrás: docplayer.hu – Gyulai Éva: A miskolci zsidó élet 18-19. századi helyszínei

Szlávy távozása és Gálffy Imre hivatalba lépése között a polgármesteri teendőket Honti Béla végezte. Ebben az időszakban történt a zsidók a Diósgyőrhöz közeli téglagyárban való összegyűjtése és Auschwitz-ba deportálása.

A zsidó lakosságot először az Arany János utca környékén gettósították. Ezen a környéken rengeteg zsidó család lakott, ezért a többieket is ide zsúfolták be, összesen körülbelül 10 000 embert. Ma is látható az emléktábla az egykori zsidó gettó mementójaként az Arány János utcában. Tisztázzuk a pontos arányokat: az 1941-es népszámlálás szerint Miskolcon körülbelül 10 500 zsidó élt, a lakosság 13,5 %-a. Tehát körülbelül minden nyolcadik-tizedik miskolci lakos zsidó volt. Ez óriási szám! Főleg úgy, hogy ez az arány némileg csökkent, a húszas évek legelején még 20% körül mozgott. A gettósítás május 20-án fejeződött be, ezek után a területet lezárták, innen csak engedéllyel léphettek ki a bezárt miskolci polgárok.

A gettóban is számos megaláztatásnak voltak kitéve az emberek. Ütötték-verték őket, hogy elrejtett ékszereik, pénzük nyomára bukkanjanak. A háború után, ezen akcióknak a leggyakoribb végrehajtóját, Oláh András csendőrhadnagyot halálra ítélte tetteiért a Népbíróság. Számos öngyilkosság is történt a gettóban, az emberek nagyon kétségbeesettek voltak.

,,A megyei gettósítás és a bevagonírozás kijelölt helye a Diósgyőr felé eső részen elterülő Tatár utcai Téglagyár volt. 1944. június 12-én, 14-én és 15-én indítottak el innen öt halálszerelvényt. A keleti városnegyedet a Vörösmaty utcától lezárták, és Kisfalvi Bertalan csendőr-főtőrzsmester, a deportálási részleg parancsnokának irányításával, a zsidókat „ütlegelések közepette” terelték a gyűjtőhelyre. Ezzel egyidejűleg, több mint 600 lakásigénylés érkezett a hatóságokhoz, ami a továbbiakban még emelkedett, s amit elsősorban a bombakárosultak számára kívántak teljesíteni.” (Szabó Tünde Judit: A miskolci zsidóság története és demográfiája – a kezdetektől a vészkorszakig, 129. oldal)

Az utolsó pillanatban Borbély-Maczky Emil főispán két munkaszázadot állíttatott ki miskolci és borsodi orvosokból, gyógyszerészekből, mérnökökből. Auschwitz-től ugyan megmenekültek, de a sorsukat sajnos ők sem kerülhették el. A Fejér megyei Pusztavám mellett mindannyiukat kivégezték. A mintegy kétszáz embert meztelenül, húszas csoportokban lőtték bele az előre megásott gödrökbe…

,,Hasonló sorsa jutottak azok a miskolci és megyebeli iparosok, akik akiket a régió székhelyén a Hadirokkantak utcájában létrehozott ún. Judenheimben foglalkoztattak. A németek által létesített, az SS-katonák szükségleteit ellátó műhelyben dolgozó szabókat, varrónőket, cipészeket, asztalosokat, bádogosokat és egyéb szerelőket, kb. 40 (más adatok szerint 65) főt a Gestapo emberei 1944. október 24-én a Hejőcsaba határában fekvő Gadó-tanyára szállították és előre megásatott sírokban lőtték őket.” (Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. – Csíki Tamás: A miskolci zsidóság a Holocaust időszakában, 345. oldal)

A Téglagyár területéről a megye településeiről és a miskolci gettóból érkező zsidókat szállították el egészen pontosan 15 464 főt. A deportálása után a város vezetősége hivatalosan is elkezdte a zsidó vagyon értékesítését. A városi lakosság is fosztogatni kezdte az üresen maradt házakat. Az utolsó atrocitásokat a zsidók ellen a visszavonuló nyilas és SS különítmények követték el. A városba visszaszivárgó munkaszolgálatosokat fogták el és végezték ki (kb 120 fő). 1949-ben Miskolcon 2025 izrealita vallású polgárt számoltak össze. Ennyien maradtak. Miskolc zsidó lakosságának 80%-a pusztult el! Óriási szám ez, főleg egy ekkora létszámú közösségnél! Ráadásul ebből a hazatért közösségből 7-800-an kivándoroltak a háború után. Magyarország legnagyobb vidéki zsidó közössége szinte teljesen megsemmisült.

A Miskolci Klezmer Band. Forrás: boon.hu.

Mai fejjel felfoghatatlan az a népirtás, melyet a náci Németország folytatott a zsidók ellenében. Ha a számok mögé nézünk, és látjuk, hogy ott emberi sorsok, emberi tragédiák rejtőznek – és néhány családról még olvasunk is -, végtelen szomorúság tölti el szívünket ennek olvasása közben. Generációk, családok, férfiak, nők, gyerekek, öregek, betegek tűntek el a haláltáborokban. Borzalmas tragédia!

Pogrom a háború után

Ha mindez a tragédia még nem lett volna elég a miskolci zsidóság számára, 1946. július 30-án és augusztus 1-én újabb sorcsapás érte a közösséget.

Július 30-án a felheccelt miskolci tömeg – főleg diósgyőri munkásokból álló – csapata zsidóellenes pogromba kezdett városszerte. Az ő elméletük szerint a ,,feketéző zsidók” manipulálták a pénz értékét és a forint gyengítése a fő céljuk. Az eszeveszett tombolásnak négy áldozata volt.

Augusztus 1-én pedig a rendőrkapitányt, a zsidó származású Fogarasi Artúrt lincselték meg a tüntetők, úgy, hogy betörtek a kapitányság épületébe és ott verték agyon szerencsétlent.

Az Arany János utcán található emléktábla. Forrás: borsodhonismeret.lapunk.hu

Az ’56-os események

Az 1956-is forradalom alatt – 1956. október 26-án – történt eseményeket én nem tartom antiszemita pogromnak. A miskolci lincselések nem azért történtek, mert zsidó volt Gáti Gyula, vagy Freimann Lajos, hanem más okokból. Gáti Gyula rendőr alezredest tartották felelősnek a sortűz leadásáért, amiben 16 ember lelte halálát és 80 ember megsérült. Gátit ezért lincselték meg.

Freimann Lajos esete egészen más. Nagyon sok ellentmondásos írást lehet olvasni róla. Egyesek szerint zsidó volta miatt akasztották fel, mások szerint viszont olyanokat mondott a vérben forgó szemű tüntetőknek, melyeket nem szabadott volna.

Összegezve: ’56-ban nem a zsidók, hanem a rendszer ellen lázadt fel a magyar nép. Nem csak zsidókat lincseltek meg, ráadásul sok zsidó is részt vett a tüntetésekben, sokakat be is börtönöztek utána. Voltak antiszemiták az ’56-osok között, de a forradalom nem volt antiszemita. A rendszer szerette volna beállítani a forradalmat úgy, mintha az lett volna és nem ellenük lázadt volna fel a magyar nép.

A mai helyzet

Az egykoron népes hitközség ma már alig százötven főt számlál, az átlagéletkor 60-80 év. Az idősebbek közül is sokan elköltöztek a városból/országból. A vallási élet aktív, de kevés embert érint. Markovics Zsolt rabbi próbálja a fiatalokat is a hit felé terelni. A zsinagóga belső része felújításra vár, a külső részét felújították, de bent továbbra is kétségbeejtő állapotban van. Az udvarán is felújítások, építkezések várhatóak a közeljövőben.

Források:

Szabó Tünde Judit: A miskolci zsidóság története és demográfiája – a kezdetektől a vészkorszakig

Szendrei János: Miskolc város története és egyetemes helyirata II.

Wikipédia – A zsidók Magyarországon szócikk, Botlatókövek szócikk

Herman Ottó Múzeum Évkönyve 40. – Csíki Tamás: A miskolci zsidóság a Holocaust időszakában

Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. – Kunt Ernő emlékére – A miskolci zsidóság terfoglalása és az izraelita nagypolgárság a dualizmus évtizedeiben

Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. – Az I. világháború gazdasági hatásai, a miskolci izraelita nagypolgárság az 1920-as években

Benedek István Gábor: Miskolc, Zsidó utca ’46

Magyar Nemzeti Levéltár – Kiss József: A Landsmann gyilkosság