Varga Judit volt férjének vasárnap esti kitálalós interjúja nyomán feljelentést tesznek

 

Varga Judit volt férjének vasárnap esti interjúja lavinát indított el, csak az a kérdés, mekkorát. Vona Gábor pártja, a Második Reformkor elnöksége hétfőn bejelentette, hogy „mérlegelve a napvilágot látott információkat, a Diákhitel Központ volt ügyvezetőjének állításai alapján – melyek szerint túlárazott szerződések, majd a szerződések alapján teljesítési igazolások aláírására kapott utasítást – a mai napon hivatali visszaélés és költségvetési csalás bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt feljelentést teszünk, egyben az Integritás Hatósághoz fordulunk”. A részletekről a Minap.hu számolt be.

Magyar Péter, a hétvégén a közéletből távozó Varga Judit volt férje a Partizánnak adott másfél órás interjújában a kegyelmi botrány kapcsán számos, a kormányzatot érintő, eddig nem ismert információt ismertetett. A Diákhitel Központ korábbi vezérigazgatója arról is beszélt, hogy azért távozott az állami Diákhitel Zrt. vezérigazgatói posztjáról, mert minőségi problémákat tett szóvá az állami kommunikációt végző Balásy Gyula-céggel kapcsolatban, mely ráadásul három-hatszoros árat számlázott a piaci árhoz képest, és amikor nem akarta aláírni velük a szerződést, Rogán Antal kabinetfőnöke, Nagy Ádám rátelefonált, hogy jobban tenné, ha a kifogásai ellenére aláírná a dokumentumot.

Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője is reagált a vasárnapi interjúra, a párt bizottság felállítását kezdeményezi. A politikus bejelentése szerint a vizsgálóbizottság többek között az alábbiakat vizsgálná:
– „Rogán Antal érintettségét a végrehajtómaffia-botrányban.”
– „Azt, hogy visszaél-e a titkosszolgálatok irányításával, és azokat személyes, illetve pártcéljaira törvénytelenül használja-e.”
– „A kormányzati kommunikáció működtetése során milyen mértékű túlárazásokat eszközölnek.”

“Magyar Péter, a Diákhitel Központ korábbi vezérigazgatója egy tegnapi interjúban súlyos állításokat tett Rogán Antal miniszteri tevékenységével kapcsolatban, különös tekintettel a szakszolgálat politikai célokra történő befolyásolására és használatára. Álláspontunk szerint a Nemzetbiztonsági Bizottságnak az állítások megalapozottsága vonatkozásában soron kívül kell meghallgatnia Rogán Antal minisztert, ezért Ungár Péter frakcióvezető a Nemzetbiztonsági Bizottság rendkívüli összehívását kezdeményezte a mai napon” – írja közleményében az LMP.