Már Varga papa is harcolt a nyugattal

Varga Judit 1980-ban Miskolcon, egy viszonylag jómódú, rendezett körülmények között élő családba született. Édesapja iparkodott olyan pozíciók betöltésével biztosítani a családi jólét megteremtését, melyből otthonukat, a – Varga Judit által is büszkén nyilatkozott – miskolci ékszerdobozt meg tudta teremteni.

A szállodaiparban elhelyezkedett papa már a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán kapcsolatba kerülhetett az állambiztonsági szervekkel, a későbbiekben tartótisztként működve végezte „kettős feladatát” (az idézetek a róla készült, hivatalos Biográfiából valók, melyet még a Kádár-korszakban írtak róla tartótisztjei, s melyet a hódmezővásárhelyi Emlékpont adott közre).

 

Azonban ezzel önmagában nincs semmi gond, hiszen egyetlen gyermek sem ítélhető el a szülei, nagyszülei tetteiért, kizárólag a sajátjai miatt. (Ahogy a nemrég nagy port kavart Bayer nagyapa esetében.) Csakhogy az igazságügyi miniszterré avanzsáló lánya azt állította, hogy édesapjának semmilyen megbízatása nem volt az akkori hatalom kiszolgálása során. Eközben támadta politikai ellenlábasát, Dobrev Klárát, felmenőinek a kommunista rezsimben való részvételéért-írja az LMP miskolci lapja a borsod24.hu