Magyar Péter egy nagyszabású büntetőügyre tett utalást

„Ha van forgatókönyv, amit Rogán Antal bizonyosan nem kívánt magának, az épp az elmúlt két hét: hogy a sajtót egy kellemetlen ügy ellenzéki olvasata dominálja, a jobboldal a páston se legyen, majd a végén lemondjon a Fidesz-bázis két népszerű politikusa.

Hogy ezt egyenesen ő akarta, kavarta, igazgatta volna: az elemi politikai logikával szembemenő, képtelen rágalom.

Sorolhatnám még örökkétig, mi az, ami tényszerűen nem lehet úgy, ahogy Magyar Péter állítja. Hogy Varga Judittal közös lakásvásárlását is „tudjukkik” szivárogtatták ki a Blikknek, mert a vagyonnyilatkozat leadása előtt erről csak Rogán Antal, a miniszterelnök és Gulyás Gergely tudott, és „nem hiszem, hogy a földhivatalból tulajdoni lapokat kéregetnek le csak úgy random módon”. (Mondja ezt rögtön azután, hogy kirobbant egy súlyos kegyelmi botrány abból, hogy valaki „random módon” kiszúrta a Kúria kazalnyi döntése között K. Endre ügyét és benne a kegyelmet.) Hogy erről a lakásvásárlásról „kormányzati tiltás ellenére” kezdtek kommunikálni. (Jó kis kormányzati tiltás lehet, amit következmények nélkül megszeghet egy miniszter.) Hogy állítólag a kormány álláspontja, hogy „a Telexszel nem beszélünk”. (Miközben csak az elmúlt évben nagyinterjún volt náluk Lázár János és a köztársasági elnök maga.) Hogy „ismeri a szolgálatok működését”, mert egyszer Rogán Antal kért tőle valamit azzal kapcsolatban, hogy hogyan intézze a válását, majd utána kiment a munkahelyére a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal. (Mintha a kettő között szükségszerűen összefüggésnek kellene lennie, és mintha nem lenne politikai egyszeregy, hogy az ország legfontosabb politikusainak igenis ügyelniük kell a magánéletükre, mert bulvárosodó politikai közegünkben ez is támadási felület.)

De nem sorolom, befejezem. Lényeg a lényeg: ilyen kaliberű, fülsiketítő árulást – ahogy a kiváló Szentesi Zöldi László írja: „bemenni oda, ahol a hazád elleni hadműveleteket koordinálják, és azt mondani, amit mondtál” – nem a legkiválóbb emberek szoktak elkövetni.

És az árulók mondataival mindig az a baj, hogy akinek az árulás rendben van, annak rendben van a hazugság, a csúsztatás, a ferdítés és a rágalmazás is.

Ez értékeli le szalmalevéllé az árulás közben elhangzó mondatokat.

Lehetett Magyar Péter indítéka bármi. Lehetett őszinte felháborodás azon, ahogyan Varga Judit ígéretes és sikeres politikai életútja derékba tört; lehetett aggodalom afelől, hogy nem sokáig tartanak már ki alatta a csillogóra politúrozott felügyelőbizottsági stallumok. A lényeg a lényeg: ne féljetek. Mi se féljünk, Önök se féljenek. Se beszélni arról, amiben – ismét Szentesi Zöldit kell idéznem – Magyarnak „akár igaza is lehetne”, ott, ahol kell: választókerületi rendezvényen, képviselőnek írott levélben, a jobboldal fórumain. Se Magyar Pétertől ne féljenek. Nincs körülötte sem varázs, sem étosz, nem lengi körül őt a politika vesztett erkölcsének semmiféle aranyfüstös maradéka.

Egyik ügyre sem mondhatjuk, hogy az szabálytalan, csak nekem nem tetszik” – ez a fontos mondat tőle, nem a rogánozás.

Nincs más, csak egy ember, aki egyszer valamin nagyon begőzölt, mondott néhány tényszerűségében igencsak ingatag tézist a sajtó azon csücskében, ahol mondatainak másik felét – „a Fidesz azért van itt, ahol van, mert van véd- és dacszövetség”, „nagyon nagy többsége jó ember, becsületes ember, és tényleg a hazáját akarja szolgálni”, „egyébként jó irányba megy csomó minden az országban”, „nem a Fidesz feladata, ne haragudj, egy ellenzéket összerakni” – rutinszerűen nem hallották meg. S az emberi felindulásból éktelen, a jobboldalnak való károkozáson túl semmire sem jó árulás lett.

De ahogy mindig, ezt a kárt is csak a tények segíthetnek elhárítani.”