Nem az orroddal érzed, hanem a lelkeddel. Nem tudsz evésre gondolni, nem tudsz inni, nem kell vécére menned.
Egy szippantás friss levegőért kapkodnál csak közben, de hiába. Nincs friss levegő. Bárhová nézel, bárhová lépsz, a halál vesz körül. Még ma is.
Felfoghatatlan, elmondhatatlan horror, ami még a turistaáradaton is átüt, nem számít, hány csoport tapossa egymás sarkát. Ott van a halál, nem tűnt el, nem szívódott fel, nem lehet már onnan kiirtani.
Jonathan Glazer filmjének főhősei, Hedwig és Rudolf Höss ebben éltek, ők üzemeltették a gépezetet. Rudolf Höss auschwitzi lágerparancsnok volt 1940 és ’43 között, majd amikor elindították a magyarországi transzportot – amiről tudták: minden addiginál nagyobb lesz, és minden korábbinál rövidebb idő alatt kell megsemmisíteni –, visszarendelték 1944 májusában, hogy ezt még levezényelje. Mert nem csupán végrehajtó volt, egy szürke eminenciás, aki nem gondolkodott, csak parancsot hajtott végre, hanem a népirtás egyik legkreatívabb, legaktívabb közreműködője és elősegítője, az SS egyik legsikeresebb tisztje.
Csak egy német család
Az Érdekvédelmi terület első jelenetében fürödni látjuk a családjával az Auschwitz melletti folyóparton. Puhány, hófehér bőrű férfi, felnyírt frizurával, súlyos csenddel. Nincs az arcára írva az agresszió. Nem fűti gyűlölet. A haja a legijesztőbb benne. Nem tudjuk, mire gondol, amíg a hétvégi napsütést élvezve hagyja a vízcseppeket legördülni az arcán. Még semmit sem tudunk róla. Csak egy német családfő, aki fürödni vitte a gyerekeit a nyári melegben.https://wmn.hu/kult/61972-vajon-a-tomeggyilkosban-is-lakozik-szeretet–brutalis-film-az-5-oscarra-jelolt-erdekvedelmi-terulet
Miért is nem bombázták szövetségesek a haláltáborokhoz vezető vasútvonalakat?
„Dean Thompson, az Egyesült Államok bukaresti külképviseletének megbízott vezetője beszédében rámutatott, hogy a második világháború előtt még több mint 700 ezer zsidó élt Romániában, mára pedig kevesebb mint négyezren maradtak. Úgy vélte, el kell mondani az iskolákban a gyerekeknek a nyers igazságot az Antonescu-rezsim több mint negyedmillió áldozatot követelő népirtásáról, hogy az soha többé ne ismétlődhessen meg.
A román állam csak a kétezres évek elején ismerte el, hogy a Ion Antonescu vezette kormány felelős volt több mint negyedmillió zsidó megöléséért az 1941-44-es időszakban. A bukaresti vezetők korábban tagadták a romániai holokausztot, és kizárólag Magyarország felelősségét hangoztatták az észak-erdélyi területekről deportált zsidók vonatkozásában.
A román közigazgatás alatt lévő területekről 120 ezer zsidó vált a népirtás áldozatává, de Transznisztriát (a román katonai ellenőrzés alá került Dnyeszteren túli területet), Bukovinát és Besszarábiát is beleszámítva a romániai áldozatok száma meghaladja a negyedmilliót.”
Most is halálhörgés és siralom van, anya ne szoptass csecsemőt nemi gyalázásával az embereknek, amellett, hogy a Varjú népe megölését folyamatosan ismételték a gyilkosok kitermelésével, az én támadásommal, csonkításaimmal. A barakkosok 1995-ben is támadtak azzal, hogy őket a fasiszta pók meggyalázta a lágerekben. Mindenki hallgat az igazságról, mivel ők vannak felül.
A legyek mindent szétlyuggattak a tatárdombi Braun házban, mikor Pataky börtön népe a sípszóra sorakozó ufókkal, hókafolttal a hóban a Keletesek együtt támadtak meg. Minden falevél szét lett lyuggatva, a hóban lyukak sorakoztak, de nem láttam semmit. Vezettek engem, hogy milyen érzés meggyalázottnak lenni. Akkor telefonáltam a Hírnöknek, hogy jöjjenek ki megnézni, mi van ott, de valami nyomogatta a szívemet, alig tudtam beszélni, remegett nagyon a hangom. Még a csipke fehérneműim és fehér ruháim is szét lettek lyuggatva.