Vád alá helyezték Sz. atyát, aki után kislányokkal szemben elkövetett szexuális erőszak miatt nyomoztak
„Tudomásunkra jutott, hogy az Ügyészség a napokban a Debreceni Járásbíróságon vádat emelt egyházmegyénk egyik volt áldozópapja, Sz. atya ellen”
– olvasható a Hajdúdorogi Főegyházmegye hétfői közleményében. Emailben kértünk további tájékoztatást az ügyészségtől, ha ez megérkezik, arról beszámolunk.
Az ügyet 2023 áprilisában a 444 tárta fel részletes cikkben. A görögkatolikus Sz. atya egy gyermekvédelmi intézmény vezetője volt, amikor a Gyermekvédelmi Szakszolgálat feljelentette egy kamasz lány molesztálása miatt. Az eljárást lezárták, Sz. atyát az egyház áthelyezte a megye másik végébe, de nem sokkal később már az új szolgálati helyén is feljelentette egy 9 éves kislány anyja. Tanúvallomása szerint a lánya azt mesélte neki, hogy „az iskolában fogdosta a pap bácsi”, aki „a hittanórán maga mellé ültette, és belenyúlt a bugyijába [a] nadrágján keresztül”.
Sz. atya felettese, Kocsis Fülöp érsek akkor interjúnkban azt mondta, szerinte is „izgalmas a dolog, hogy két éven belül most két ilyen eset van” ennél a papnál, de kijelentette: a „vád nem tűnik megalapozottnak, sokkal inkább koholt vádnak tűnik”. A bíróság végül megtette, amit az egyház nem: bűnügyi felügyelet alá vonta a papot, ezzel eltávolította a gyerekek közeléből – onnantól egy nemzeti kegyhelyen élt. Aztán egy harmadik kislány is jelentkezett a rendőrségen, a nyomozás pedig szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyt tovább.
kegyelmet neki is!
De előtte még ő is kapjon pedagógusnap alkalmából Bárczy István-díjat! Sőt még jobb lenne, ha Balog Zoltán javaslatára Magyar Bronz Érdemkeresztet adományoznának neki! A Fidesz szerint ez jár pedofíliáért!
AZ A MINIMUM, HOGY AZ EGYHÁZA KITAGADJA.
PUKTUM.
Csak ellenőrizte hogy tényleg kislány-e nem fertőzte-e meg a genderizmus!
Egyébként meg:
http://uploads.disquscdn.com/images/5d4ba0717c0cb1c5310e97aedd2926741478a592b67605fc4d80d47d96673d78.jpg
De mindet!!!
Remélem, hogy a te kislányodat is így fogják ellenőrizni az Újdelhi téren, valahányszor csak átmegy rajta!
Ne akard a vágyálmodat másra kenni gendermajom. Tudjuk, neked csak az éjszakai szopófantomkodás maradt. 😛
Te mentegeted itt ezt az újabb aberrált papot azzal, hogy csak azt ellenőrizte, hogy tényleg kislány-e a kislány, nem operáltatta-e át magát titokban kisfiúvá, de persze én vagyok szerinted a szopófantom. Logikus. ???
ez csakis jó fideszes lehet