Miskolc hatalmassá nőtt a szocialista iparpolitika akaratával, de polgársága nem lett, Kassává soha nem vált

A miskolci műhely új nemzedéke

Építészek: Molnár Katalin, Juhász-Nagy Balázs, Dobos Péter, Szélné Mercz Eszter, Szél Norbert, Bereczki Zoltán, Bálint Krisztina, Oláh Dániel, Balogh Boglárka
Szöveg: Bán András
Fotók: Nagy Károly Zsolt

Bereczky Zoltán: Családi ház, Miskolc-Népkert, fotó: Nagy Károly Zsolt

Kilenc fiatal borsodi építész munkái alapjában véve két karakteres csomópont köré rendeződnek. Az egyik egy lehetséges polgári építés, előképeket nem konkrét minták, történeti formák, hanem arányok, mértékek, funkciók alapján választva – s természetesen a jelen technológiáját, szerkezeteit, szigetelés- és fűtéstechnikáját élvezve. A másik csomópont jellemzője a lehetséges építészet, a műszaki korszerűség humanizálása, s nagyvonalúság a kis méretekben is.
„Ha nem védenie kellett volna a Felvidék gazdag városainak nyugodt polgárosodását, ő maga is polgárosodhatott volna és Miskolc ma talán olyan város lenne, mint Kassa. Így csak barna romokat őriz zöld hegyein a táj, versek éneklik várainak dicsőségét, néhány gyönyörű vén templomát csodálják, akik eljutnak elzárt falvaiba. A nehéz múlt végzetei lebegnek fölötte, csataképek véres színeit képzelheted békés dombjai közé, nem pedig lassan, de céltudatosan építő századok eredményeit láthatod itt. Védelem és harc volt itt mindig” – így jellemezte a Felvidék kapuját Szabó Zoltán nevezetes Cifra nyomorúság című szociográfiájában 1938-ban. Sok év telt el azóta, Miskolc hatalmassá nőtt a szocialista iparpolitika akaratával, de polgársága nem lett, Kassává soha nem vált.
Azért történt itt jó is. A rövid idő alatt beköltözők tízezreiből lassacskán miskolciak lettek (épp akkorra, amikor az iparfejlesztést is a romjai alá temette a szocializmus). Az indusztriális színfalak között magas szintű műszaki kultúra virágzott (az idősek még emlékeznek rá). És a mintaváros erőteljes kulturális támogatottsága egyes műfajokban valódi virágzást hozott. Ilyen volt a grafika; a Lengyelországban végzett Feledy Gyula lehetséges modernsége, Kondor Béla gyakori itt időzése, az Országos Grafikai Biennálék izgalma és szakmai tekintélye a hatvanas években. Ilyen volt a zene; az Új Zenei Műhely, Selmeczi György és a kortárs zene erjesztő jelenléte, fontos összművészeti kezdeményezések a hetvenes években. És ilyen volt az építészet: Plesz Antal, majd Bodonyi Csaba erőteljes szervezőmunkájával fiatalok progresszív és tehetséges csoportja telepedett meg a városban, a Kollektív Házban szakmai- és életmódkísérletként fogva fel az építést a nyolcvanas évek első felében.