Egy plazmagyűjtő cég ózdi állomásán kezdett donorkodni: adott plazmát hétfőn, aztán kedden és szerdán regenerálódott, csütörtökön ismét adott, pénteken és szombaton pihent, vasárnap adott. Ez eddig szabályos.
Csakhogy Ózdon több cég is gyűjt plazmát, és a vállalkozások nem látnak rá egymás adatbázisára. Így Marcsi megtehette, hogy kedden egy másik plazmagyűjtőnél adott, ott szerdán és csütörtökön pihent, majd pénteken adott ismét. S hogy lefedje a hét minden napját, a harmadik cégnek is odatartotta a vénáját: ott szerdán adott, csütörtökön és pénteken pihent, szombaton megint adott.
Vagyis hétfőn az első cég, kedden a második, szerdán a harmadik, csütörtökön ismét az első, pénteken ismét a második, szombaton ismét a harmadik, vasárnap megint az első, és így tovább, végtelenítve.
Sőt, olykor, mint valami beteg sci-fiben, pénz- és vérplazmatermelő üzemmódba állította magát. „Megcsináltam párszor, hogy kezdtem reggel nyolckor az elsőben, tizenegyre átmentem a másikba, délután kettőre a harmadikba, így egyetlen beutazással letudtam három napot.”
Vagyis reggel 8 és délután 3 óra között a hat liter vérének három és fél liternyi vérplazmájából háromszor nyolc decit, vagyis közel két és filternyi plazmát vettek el tőle úgy, hogy közben nem mellesleg ki-bepumpálták belőle/belé a vörösvértesteket, fehérvérsejteket és vérlemezkéket.
Bírta kis darabig. Aztán már nem annyira. Olykor rosszul lett, néha csak az utcán esett össze, máskor már a plazmaállomáson kiszaladt a lába alól a talaj, olyankor megvizsgálta a plazmás orvos, és rendre letiltotta két-három hétre. De persze a tiltásról is csak az adott cég tudott, a másik kettő nem, ott ugyanúgy duplázott vagy háromnapozott tovább Marcsi.
Közben tolta a tizenkét órákat az étterem konyháján.
És évente szült egy-egy gyereket.
Négy év alatt legföljebb négyszer 45, vagyis 180 plazmaadása lehetett volna, ehhez képest úgy gyűjtött össze bő félezret („de volt az tán hatszáznál is több”), hogy amint bebizonyosodott az aktuális a terhesség, leállt a donorkodással, viszont szülés után a következő terhesség észleléséig tartó pár hónapra nemcsak a konyhára tért vissza, hanem a donorágyra is.
Ellenpróba nincs, de aligha tévedünk, amikor azt állítjuk: azzal, hogy ezekben a pár hónapos plazmakampányokban lecsapoltak tőle öt-hatszázszor 8 deci, vagyis akár közel fél hektoliter vérplazmát, egészsége maradandó kárt szenvedett, életkilátásai szűkültek.
„Ittam a sok tejet, ettem a rengeteg csirkét, babot, lencsét, nyomtam a majonézt mindenre, plusz szedtem a vastablettát, estére mégis kikészültem, főzés közben elkapott a hőségérzet. És persze leesett a hemoglobinszintem, sorra kaptam a kizárásokat. Ismertem azt a zsolcai családos férfit, aki harminchárom évesen tüdőembóliát kapott és meghalt. Mondjuk ő alig evett, alig ivott, mármint vizet, viszont a megengedettnél sűrűbben plazmázott. Három gyerek maradt utána. Na, akkor gondolkodtam rajta, hogy abbahagyom, de aztán csak nem. Utoljára két hónapja adtam plazmát, rögtön utána elájultam, az én hibám, nem ettem, nem ittam eleget, pedig már előtte is éreztem, hogy nem bírja a szívem, mégis halogattam a bejelentkezést a kardiológiára. De most kénytelen leszek, mert úgy tiltott le a plazmás orvos, hogy csak akkor mehetek vissza, ha a szívgyógyász alkalmasnak nyilvánít. Most elhatároztam, ha kimondják, hogy egészséges a szívem, visszaveszek, hetente egyszer beugrom plazmázni, sűrűbben nem, ne tegye tönkre az ember a szervezetét.”
Ne ítélkezzünk. Inkább tegyünk fel pár kérdést:
- hogyan fordulhat elő, hogy a plazmavétel előtti orvosi vizsgálatot végző orvos, majd a tűt a vénába helyező asszisztens nem veszi észre, vagy ha észreveszi, nem teszi szóvá és nem blokkolja a plazmaadást, amikor a donor karján meglátja a friss szúrásnyomot?
- A plazmagyűjtő cégek miért nem kapcsolják össze adatbázisaikat? Miért nem védik meg Marcsit és a marcsikat az önkizsákmányolástól? A plazmagyűjtő cégeknél dolgozó orvosok hogyan fésülik össze ezt a helyzetet a hippokratészi esküjükkel?
- S ha már a cégek nem kapcsolják össze az adatbázisaikat, miért nem kötelezi őket erre az állam?
Aligha lehet más ok, mint az üzlet, a pénz és/vagy a beleszarás.
Szomorú történet de senki nem mondta hogy kell évente egy gyereket szülni a semmire.