A kormány már fél évvel az ügyészségi gyanúsítás előtt tudott a Völner-ügyről – mondta az ATV Start című reggeli műsorban kedden Magyar Péter. Állítása szerint
Erről Magyar Péternek – állítása szerint – első kézből van értesülése, Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető minisztertől és Varga Judittól, a volt feleségétől, aki akkor még igazságügyi miniszter volt az Orbán-kormányban.
Arra a műsorvezetői kérdésre, hogy ezt dokumentummal tudja-e bizonyítani, Magyar Péter úgy válaszolt, van bizonyítéka, ez pedig nem vezethet máshova, mint a kormány lemondásához.
Magyar hétfőn írt arról a közösségi médiában, hogy a Schadl-Völner ügy nyomozati irataiban szereplő Tóni, Ádám, Barbara teljes neve: Rogán Antal, Nagy Ádám, Rogán Barbara. Schadl György, a végrehajtói kamara korrupt vezetője pedig Rogán Antal embere volt. Mint mondta, a nyomozó főügyészség szerdára idézte be őt tanúként „egy korrupciós ügyben”, bár azt nem tudja, hogy a Völner-Schadl-ügyben fogják-e kérdezni.
Kedden arról is írt közösségi oldalán, hogy a Fővárosi Nyomozó Ügyészségre a jogi képviselői, többek között Bárándy Péter, a Medgyessy-kormány volt igazságügyi minisztere (jelenleg az Ügyvédkör szakmai egyesület elnökségi tagja) kíséri el.
Magyar az ATV-s interjúban Rogán Antalnak közvetlenül is üzent:
A helyében indítanám a privat jet motorjait, és keresnék egy olyan országot, ahonnan nincs kiadatás
– fogalmazott.
Arról is beszélt, szerinte amit ebben az ügyben bizonyítani tud, az az elmúlt három évtized legnagyobb jogi és politikai botránya. Amint átadja a bizonyítékait az ügyészségnek, mindent nyilvánosságra fog hozni – közölte.
Bemószerolja gyermekeinek anyját, barátját az ügyészségen?
„Fotó Háber
Csíky Gábor hírszerző tiszt (Latinovits Zoltán) beszivárog egy bűnbandába, hogy megakadályozza, hogy fontos katonai titkok külföldre jussanak. Várkonyi Zoltán drámai, feszült kémfilmje szokatlan kísérlet volt a műfaj hazai meghonosítására.
Az évtized szolid hazai kémfilmes reneszánszát mindenesetre a Foto Háber alapozta meg. 1966-ban mutatják be a Bond-filmekből ismerős technikai arzenált ugyancsak felvonultató Fény a redőny mögöttet (Nádasy László), egy évvel később érkezik a Berkesi András „szocialista kémregénye” alapján készült Sellő a pecsétgyűrűn (Mihályfi Imre). Ideológiai szempontból mindkét film vonalasabb, mint Várkonyié, amelynek frivolitása inkább az évtized végének James Bond-paródiáiban köszön vissza: A múmia közbeszól (Oláh Gábor, 1967) után Az oroszlán ugrani készül (Révész György, 1969) zárja az évtized kémfilmes ciklusát.”
ez meg hogy jön ide, pedofilpárti?
ugye idióta vagy?
„Bemószerolja gyermekeinek anyját, barátját az ügyészségen?”
árukapcsolás
„A helyében indítanám a privat jet motorjait, és keresnék egy olyan országot, ahonnan nincs kiadatás
– fogalmazott.”
Javaslom a „baráti” Oroszországot, Kínát, esetleg Észak -Koreát, ott elismerik az ilyen férgek teljesítményeit!
Nem jó ötlet , mert Magyar Péter ott szigorú nevelést kaphat:
„Szovjet internátus
Apró Piroska kemény időkben született, apja a korszak egy fontos politikusa. A család akkori életéről nem sikerült sokat megtudnunk, egy történet azért árulkodó. Egy pedagógus szakember mesélte: „Moszkvában jártunk, talán 1960-ban, és találkoztunk egy főváros környéki iskola igazgatójával. Egy olyan intézményt vezetett, ami Makarenko elvei szerint működött, és az ottani módszerekről beszélgettünk. Egyszer csak azt mondta, hogy az »önök egyik vezetőjének a lánya is hozzánk jár. Otthon nem bírtak vele, és ide küldték. Apró Antal lányáról van szó«.”
Piroska akkoriban 15 éves lehetett. Más forrásból azt hallottuk, hogy fiatal korában sok problémája volt lázadó természete miatt, és ezért küldték – apja közbenjárására – bulgáriai külszolgálatra.”
Nem Magyar Péternek kell keresnie egy új hazát, te agyalágyult!
Már elfoglaltátok Magyarországot?
OLYAN ORSZÁG CSAK EGY VAN, PUTYIN CÁR BIRODALMA . . .
Magyar Péter, a liberálisok reménye és támogatója, újabb elmeosztály hosszabbítással.
Ez az almagyar peter egy globalista bab. Konnyen az ukranok sorsara juthatunk vele.
Mi lesz ha az új apósjelölt lehúz Péternek egy makarenkóit?
Ha a régi feleségét elárulta, mire számíthat az új feleség?
Mind a két fotóriporter felmondott a boon.hu-nál. Erről miért nem ír a sajtó