A Kínába szóló ösztöndíj-lehetőségekről és kapcsolatokról tart tájékoztatókat a Miskolci Egyetemen a Konfuciusz Intézet. A „Kína vonzásában” elnevezésű program először a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon járt, ahol a Nemzetközi tanulmányok mesterszak kínálatában Kína és az ázsiai régió is szerepel.
A Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon a Nemzetközi tanulmányok eligazítást nyújtanak a nemzetközi politikai és gazdasági viszonyok és trendek, a nemzetközi diplomácia és a globalizálódó nemzetközi rendszerben. A képzés különleges specializációi között szerepel a Kína és a dél-kelet- és közép-ázsiai régió (China and the South-East and Central Asian region), amelynek oktatásába a Konfuciusz Intézet is bekapcsolódik.
A mesterképzésben új elemként megjelent specializációhoz kapcsolódott a közösen rendezett tájékoztató, amelyen az Intézet tevékenységeiről, a kínai kapcsolatokról és a Kínában elérhető ösztöndíj-lehetőségekről a Konfuciusz Intézet vezetői, Prof. Zhao Jing egyetemi tanár és Dr. Kuttor Dániel egyetemi docens tartott előadást.
A kínai tanulmányi lehetőségek mellett az érdeklődők Takács Máté, II. évfolyamos nemzetközi tanulmányok BA szakos hallgató szemszögéből is megismerhették, milyen a két intézményben tanulni. Videóinterjú >>
na ezt kéne beszántani
Mi újság a xis asszonkával, akiről kiderült, hogy elítélték? Arról tudni már valamit?
Mi az a xis asszonka?
Tessék mondani, mikor lesznek észak-koreai ösztöndíjak? Én ott szeretném tanulmányozni a nemzeti szuverenitás fogalmát!
Majd ha már kibasztak minket az unióból a geci meg a kakastaréj aknamunkája miatt
gimis igazgatónőt kirakták már?