Szalagvágásra készülnek a Nagyváradot az észak-erdélyi sztrádával összekötő gyorsforgalmi út építői

A Hotnews.ro portálnak név nélkül nyilatkozó szakemberek azt mondják, hogy még ezen a héten sor kerülhet az útszakasz felavatására, nyilatkozatuk szerint pénteken vagy szombaton nyithatják meg az utat a forgalom előtt. Az építtető Strabag jelenleg az utolsó simításokat végzi, az út megnyitását követően pedig majd még néhány apró munkát kell elvégezni, „de semmi komolyabbat” – jelezték ugyanezek a szakemberek. Marius Mitrofan, a kivitelezéssel megbízott Strabag építőipari vállalat projektmenedzsere eközben a Ebihoreanul.ro helyi hírportálnak nyilatkozva úgy vélekedett, a CNAIR fog dönteni a pontos időpontról, de meglátása szerint erre valamikor jövő hét közepén kerülhet sor. A gyorsforgalmi út – amelyen akár 120 kilométer/órával is lehet majd száguldozni – a nagyváradi körgyűrű szentandrási csomópontjából indul ki, az észak-erdélyi sztrádához pedig Biharnál csatlakozik – már ahhoz az 5,5 kilométeres szakaszhoz, amely eddig Bihar megyében elkészült belőle. A 19 kilométeres aszfaltcsíkból 13 kilométer lesz gyorsforgalmi út, 6 kilométer pedig négysávos főút. Három csomóponttal, tizenkét híddal, felüljáróval, völgyhíddal terveztek. A gyorsforgalmi útra vonatkozó szerződést 2021 júliusában írták alá a Strabaggal, és a munkálatok 2022 tavaszán kezdődtek meg. A szerződés értéke 545,9 millió lej, a kivitelezésre 24 hónap áll rendelkezésre. (Forrás: Krónikaonline.ro → https://kronikaonline.ro/erdelyi-hirek/szalagvagasra-keszulnek-a-nagyvaradot-az-eszak-erdelyi-sztradaval-osszekoto-gyorsforgalmi-ut-epitoi-video#)