Az Iszlám Állam vállalta a felelősséget a legalább 40 ember életét követelő moszkvai terrortámadásért – jelenti a Reuters a terrorszervezet Telegram-csatornájára hivatkozva. Ott azt írják: „Az Iszlám Állam harcosai az orosz főváros, Moszkva külvárosában, Krasznogorszk városában keresztények nagyszabású gyülekezetét támadták meg, több száz embert megöltek és megsebesítettek, és nagy pusztítást végeztek a helyszínen, mielőtt biztonságban visszavonultak a bázisukra.”
A BBC emlékeztet, hogy az Iszlám Állam a múltban olyan támadásokat is magára vállalt, amelyekhez semmi köze nem volt. Ugyanakkor a moszkvai merényletnek voltak látszólagos előzményei.
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) március 7-én közölte, hogy végzett az Iszlám Állam fegyvereseivel, akik terrortámadást terveztek egy moszkvai zsinagóga ellen. „Lőfegyvereket, lőszereket, valamint rögtönzött robbanószerkezetek készítéséhez szükséges alkatrészeket találtak és foglaltak le” – tették hozzá. Az AFP emlékeztetett, hogy az orosz hatóságok gyakran jelentik be a feltételezett iszlamista csoportok által tervezett támadások meghiúsítását. Másnap, március 8-án az USA oroszországi nagykövetsége figyelmeztetett terrortámadásokra.
Dmitrij Medvegyev egykori államfő és miniszterelnök, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese azonnal az ukránok felelősségét vetette fel, és a kijevi vezetés kivégzéséről fantáziált. Az ukrán külügyminisztérium közleményt adott ki, amelyben „kategorikusan visszautasítja azokat a vádakat, amelyeket orosz tisztviselők kezdtek el hangoztatni”, miszerint Ukrajnának köze volt a koncertteremben történt lövöldözéshez.
A támadást az Európai Unió és az Egyesült Királyság is elítélte. Az orosz állami hírügynökség szerint a sérültek között gyerekek is vannak – írja Guardian. Magyar áldozatról nem tudunk.
Akkor ez Amerika, és a gyarmatvesztő Franciaország 2. Frontja Oroszország ellen.
„A Lafarge egy amerikai bíróság előtt elismerte: lefizette az ISIS-t és egy másik terrorcsoportot, hogy megmaradhasson a szíriai üzeme.
A francia Lafarge cementgyártó vállalat bűnösnek vallotta magát egy amerikai bíróságon abban, hogy lefizette az Iszlám Államot (ISIS) és egy másik terrorszervezetet annak érdekében, hogy megtarthassa egy szíriai üzemét.
A bíróságon elhangzott, hogy 2013 és 2014 között a Lafarge közvetítőkön keresztül több mint 5 millió dollárt fizetett az Iszlám Államnak és az an-Nuszra Frontnak, hogy segítsen működtetnie egyik üzemét. A kifizetésekre akkor is sor került, amikor az ISIS nyugatiakat rabolt el és gyilkolt – számol be az ügyről a Politico.”
Ócska propaganda hazugság. Látom, hogy Moszkva hangja ide is elhallatszik. Előugrottak a bokorból a ruszki seggnyalók.
Pedig pont az USA volt az, aki figyelmeztette a ruszkikat, hogy terrortámadás készül ellenük.
Tíz évvel ezelőtti baromságokat pedig idefirkálni nem igazán hiteles.
„Amikor a CIA sejtelmesen csak annyit mond, hogy merénylet várható Moszkvában, és csak a saját állampolgárait figyelmezteti, akkor már sejthető,
Igen, akkor már sejthető, hogy pontosan tudják hol és mikor lesz a támadás.
Mert ők rendelték meg….”
Azért az szerintem finoman szólva is ciki az orosz titkosszolgálatokra nézve, ha igazad van, és Oroszország fővárosában egy idegen ország titkosszolgálata úgy okozhatott egy ekkora robbanást, hogy még előre is szólt…
A finoman szólva is ciki, hogy olyanról pofázik egy seggdugasz, amiről, magáról a folyamatról és a történtekről fingja sincs. Ezért idefosik, mint egy hithű összefosott hibbant-libbant dollárrabszolgához illik. 😛
Na mi van, Kakamatyi, sikerült felb@szni idegileg? Akkor meséld már el, te ütődött, hogy szerinted mit kell tudni „magáról a folyamatról és a történtekről”!
Seggdugaszka, ahhoz barázdáltabb szürkeállomány kellene, ezzel ami neked van, mire megértenéd, addigra még a Nap is kihűlne! 😛
Kit érdekel, hogy magára vállalta! Orbán úgyis tudja, hogy az ukránok voltak azok!
Ezt még Victoria Nuland is tagadta. ????
Aha. Régi bűnöknek kurta az árnyéka ???
Még meg nem támadási szerződést is kötöttek, mi?
Jó vicc, hogy valahol vidéken lesz egy támadás március 7.-én, amit
az oroszok elhárítottak. Ki fegyverezte fel az Iszlám Államot?
Kinek állt érdekében?
Ezt még Victoria Nuland is tagadta. ????
Az Iszlám Állam is közzétette a felvételeit az oroszországi támadásról
Az Iszlám Állam által közzétett új videók alapján már biztosra vehető, hogy ők követték el a 137 halálos áldozatot követelő támadást a Moszkva melletti Crocus City koncertterem ellen. A pénteki krasznogorszki terrortámadás volt az Iszlám Állam legvéresebb európai akciója volt, és Oroszországban a beszláni tragédia óta a legsúlyosabb, írja a Guardian.
Az iszlamista terrorszervezet hírügynöksége, az Amaq új felvételeket hozott nyilvánosságra az akciókról, ezeket a tartalmuk miatt nem linkeljük.
A felvételeket maguk a fegyveresek készítették, miközben civilekre vadásznak a Crocus City Hall előcsarnokában, és közvetlen közelről nyitnak tüzet rájuk.
Forrás: https://24.hu/kulfold/2024/03/24/iszlam-allam-felvetel-oroszorszagi-tamadas-terrorizmus-krasznogorszk/
Ki hozta létre ezt az Iszlám Állam-ot?
Az amerikaiak sohasem hallgatták le Merkel telefonját, azt a dánok tették.
????
„Néztem tegnap egy filmet arról, hogyan hódították meg az orkok Szibériát:
A legtöbb őslakos törzset először megtámadta egy a csapat „rabló”, akiket a cári csapatok küldtek oda, aztán megjelentek a cár csapatai és felkínálták a védelmüket a rablók ellen…
ezt csinálták az Uraltól Kamcsatkáig…
Ukrajnában is ezt művelték…”
Ja, ja….Da.
„Van egy itt tanuló leningrádi barátom, akit ha megkérnek szülők, vigyáz gyerekekre, amíg azok színházba vagy moziba mennek. Egyszer meghallgattam Andrej barátomat, hogy mond mesét, és elhatároztam, hogy továbbadom. Hallgassák meg akkor:
Na… Sanyika, gyere le szépen a függönyről, nem vagy te karnis, ülj szépen le, da. Te meg köpd ki a Biopont, mer habzik a füled, da.
Volt egyszer egy hol nem van. Volt egyszer egy ott nem volt. 220 volt. Volt. Volt egyszer egy Kolja. Ő nagyon szorgalmasan férj volt, így ment haza fózocs… főzocs… főzőcsközö-kozolni. Hazament, elővette a konzervnyitót, aztán kinyitotta az ajtót, világos. Utána bement az ablakon, mer az vót nyitva addig. Ekkor jött haza felesége libasorba, da, Ludmilla, így hívják felesége. Hazament, és paradicsomos szájával lecsó-kolja Ludmillát, da. Utána egymásnak esznek, da. Kolja nagyon szereti feleségét, és jól kidugja takarót, mint hóvirág, da. Ekkor volt egy nagyon szép esti mese:
Volt egy sűrű, sötét Nagy Ernő. Erdo… Erdő. Erdőben így ott, erdőbe ment Hamufehérje, da, egy jól kitaposott öszvéren, da. Amíg oda nem ért egy nagy fahaznok… fahazra… fahazszor… faazba… valamelyik jó, osszátok be magatoknak, da. Odaért és rögtön bekop-kop-kopejka az nem vót nála. Benyitott, belépett, majd befizette a tagdíjat, da. Almáspitécske… nem… Csipkejózsika nem vót ott egyedül, ott volt korán reggel a vadász az erdő szélen, és lesen vót, szabadrúgást megadták neki, da. Ott volt a vadász korán reggel a fűben, és kukkolt… guggolt, da. De nem sikerült neki. Azé nem sikerült, mer vót ez a kanizsai bútorbetegsége, ez a székrepedése volt a vadásznak, da. Ott állt a vadász, a hátán egy távcsöves, csőre töltött Pistával. Volt a vadásznak ez a távcsöves Puskin, da. Ahogy Puskin mondta, minden az Anyegin múlik, erre vigyázni kell….”
Múltkor láttam egy német dokumentumfilmet ‘Putyin aranyáról’, hogy jut az afrikai bányákból Putyinhoz.
A térképen felvázolt útvonalak 90 százaléka fedte a Peti által repült útvonalakat.
Putyin beszélt a Kínaiakkal.
A franciáknak is van 14 gyarmata. Prüszkölnek Putyinra.
A New York Times megszerezte a magyar nagykövetség biztonsági kameráinak felvételeit. Ezek tanúsága szerint négy nappal a letartóztatások után, február 12-én, a volt brazil elnök kocsija állt meg a brazíliavárosi magyar nagykövetség kapuja előtt. Bolsonarót Halmai Miklós nagykövet várta az udvaron. Ő nyitotta ki a brazil elnök kocsijának a kaput, azt is megmutatta, hova lehet parkolni.
A követség ekkor szinte teljesen üres volt, csak magyarok voltak az épületben mivel a helyi alkalmazottak szabadságon voltak. Bolsonaro két biztonsági őrnek tűnő személlyel szállt ki a kocsijából, Halmai pedig bevezette őket az épületbe. Az elkövetkező két órában a nagykövetség munkatársai a fel-alá járkáltak a követség vendéglakásai közt. Nagyjából fél 12-ig ágyneműt, vizet és egyéb tárgyakat hordtak be a lakosztályokba.
A NYT négy különböző kamera képeit elemezte, három napos időintervallumban. A képeket műholdképekkel is összehasonlították, ami alapján a Bolsonarót hozó kocsi az épület mellett parkolt parkolt február 13-ig. A felvételek alapján Bolsonaro február 14-én, szerdán délután távozott a magyar követségről.
Bolsonaro és Orbán Viktor miniszterelnök évek óta szoros kapcsolatban áll egymással. A két politikus decemberben találkozott is egymással az argentin elnök, Javier Milei beiktatásán, ahol Orbán hősnek nevezte a volt brazil államfőt.
Bolsonaro azért mehetett a magyar nagykövetségre, mert törvény tiltja a hatóságok számára, hogy egy őt fogadó külföldi nagykövetségen letartóztassák.
megszerezte vagy megvásárolta a felvételeket?
De szép is lesz kamerás drónokkal lefilmezni, ahogy a világ söpredéke -Kim Jong Un, Putyin, Ördogan- az orbáni körözésmentes övezetben, a hatvanpusztai főúri rezidencián éli jóól megérdemelt nyugdíjas éveit.
https://uploads.disquscdn.com/images/8e6c1dc52469f6340ffb0ac8ab128a83420ca945b762f0a253c2dc2b74647f18.jpg
Így működik a soros -hálózat:
„10 találat (0,30 másodperc)
Találatok a következőre is: Bolsonaro Halmai Miklós nagykövet várta az udvaron.”
Alex Soros fizetett média felsorolások
UNALMAS