Skip to content

Bréking. Kassa-Hernádcsány-Hidasnémeti között vonatot indítanak a szlovákok. Mi bezártunk egyet

Bréking. Kassa-Hernádcsány-Hidasnémeti között vonatot indítanak a szlovákok. Mi bezártunk egyet

Két határon átnyúló vasútvonalon is visszaállítanák a személyszállítást a szlovákok

A szlovák közlekedési minisztérium fontolgatja, hogy két határon átnyúló vasútvonalon visszaállítsa a személyszállítást Magyarország irányába – írta meg a parameter.sk.

Az egyik járat a Losonc-Fülek-Salgótarján-Hatvan vonalon közlekedne. Losoncnál a 160-as vasútvonalra csatlakoznának a vonatok, így átszállással Rimaszombat, Zólyom és Rozsnyó irányába lehetne utazni. Hatvannál pedig a miskolci fővonalon közlekedő vonatokra lehetne átszállni, Budapest és Miskolc irányába. A kísérleti fázisban a járatok csúcsidőben óránként, egyébként kétóránként közlekednének.

A másik járat Kassa-Hernádcsány-Hidasnémeti között közlekedne, csúcsidőben óránként. A minisztérium abban bízik, hogy a határmenti területekről új munkaerőt tud bevonzani a munkaerőhiánnyal küzdő Kassára. Érdekesség, hogy a MÁV pont tavaly augusztusban állította le a személyforgalmat Hidasnémeti és Abaújszántó között. A bezáró vasútvonalról riportot is készítettünk.

Jozef Ráž szlovák közlekedésügyi miniszter azt mondta, hogy a szlovák-magyar határon átnyúló vasútvonalak nagy részén helyettesítés nélkül szüntették meg a személyszállítást 2003-ban. Több esetben viszont nagy igény mutatkozik a visszaállításukra, ezért a Szlovák Állami Vasutak tárgyalást kezdeményezett a MÁV-val.

A Balassagyarmat-Ipolytarnóc vasútvonal búcsúztatása 2023. július 31-én
photo_camera A Balassagyarmat-Ipolytarnóc vasútvonal búcsúztatása 2023. július 31-én Fotó: Németh Dániel/444

A minisztérium négy másik határmenti vasútvonalban is lát potenciált. Többek között a Losonc-Ipolytarnóc-Balassagyarmat kapcsolatban is. Ennek a vasútvonalnak a magyar szakaszán tavaly augusztus 1-jén állította le a személyszállítást a MÁV, egy nappal azután, hogy elkészült a pálya árvíz utáni felújítása. Az utolsó vonat búcsúztatásán mi is ott voltunk.

Magyarország és Szlovákia között jelenleg három helyen van vasúti személyforgalom: Rajka-Pozsony, Budapest-Szob-Pozsony, valamint Budapest-Kassa viszonylatban.

A Volvo nagyobb számban szeretne szlovákiai romákat alkalmazni

Fotó: PIxabay.com

A Volvo autógyár szlovákiai üzemében jelentősebb létszámú, a roma közösséghez tartozó dolgozót szeretne alkalmazni, közölte a keleti végeken tartott kormányülést követően Erik Tomáš munka-, szociális és családügyi miniszter. „Nagy hangsúlyt fektetnek erre, mi pedig mindent megteszünk annak érdekében, hogy ez sikerüljön“ – tette hozzá.

A Volvo a tervek szerint Kelet-Szlovákiában csaknem 5 ezer embert alkalmazna és további 12 ezer embert foglalkoztatna a beszállítóin keresztül, közölte a miniszter.

„Kapcsolatban állunk a Volvo vezetőségével. Komoly feladat lesz a munkavállalók biztosítása nemcsak a Volvo, hanem a többi ipari munkáltató számára is 4 százalék körüli munkanélküliségi arány mellett“ – folytatta a miniszter.

A munkaügyi tárcának azonban szerinte van terve a potenciális alkalmazottak képzésére és rekvalifikációjára vonatkozóan. „Elsődleges célunk szlovák állampolgárságú alkalmazottak toborzása. Amennyiben ez nem sikerül, készek vagyunk hivatalos úton általunk megválasztott harmadik, azaz unión kívüli országokból biztosítani a szükséges számú munkaerőt“ – tette hozzá Erik Tomáš.

A Volvo autógyár kelet-szlovákiai megtelepedésére teljes ütemben folynak az előkészületek.

A Valaliky Industrial Park társaság már kérvényezte az építési engedélyeket az ipari park egyes részeire. A Volvo a kassai Valaliky stratégiai parkba készül. A gyártás fokozatos beindítását 2026 végére tervezik.

(NZS/Felvidék.ma/SITA)



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



9 Comments

  1. Névtelen
    2024.03.29. 07:35

    Volt egy ilyen autó Miskolcon

  2. Névtelen
    2024.03.29. 08:26

    És ugyan mi a fasznak, mikor a kutya nem utazik rajta????

    4
    3
    • handabandi
      2024.03.29. 13:02

      A Kassa Miskolc vonat jobban tele van mint a Miskolc Budapest. Te nagyokos. Szégyelld magad neres bandi, bezzeg busz sűrűbben kell, na azon nem utazik senki! Dr House látott már élőben? Keresd fel…

      3
      5
      • Névtelen
        2024.03.29. 15:44

        Hülye, nem tudod mit zagyválsz

        3
        3
        • Bandi benézett
          2024.03.29. 23:33

          Zsoccárol könnyű nagyokat szakérteni a faluvégén busz se jár csak a szódás a lovával! Kösz szagértőke. Zsocca felcsút szint, hoztad a kötekező nagyot / semmit mondást hogy igazold a kenyéradó lézerjanid. Remélem járt a keksz érte ma is. Csöves..

          1
          3
  3. BandiNER2
    2024.03.29. 13:01

    nagy eszed lehet ha ennyi jut eszedbe egy nemzetgazdasági kérdésről, te neres takonypóc.

    2
    5
  4. DebrecíNER2
    2024.03.29. 13:26

    félbites kósa a szerencsétlen pokol tüzére való utolsó hulladék, először elintézte véletlenül se miskolcra jöjjön a volvo, a bmw, meg úgy általába semmi érdemleges.
    plusz most abban bízva hogy majd a miskolciak debrecenbe járnak a BMW-be dolgozni, a magyar kormány VÉLETLENÜL sem engedi és támogatja a Miskolc Kassa vonatok sűrítését.
    Rohadt sok értelme van Hernádnémetiig engedni a vonatokat, Miskolc csak nyerne a sűrűbb Miskolc Kassa vonatokkal.
    Csupa rossz válogatott átkokat kívánok Kósának, a nemzetvesztő feketemágiás egybites baromnak.
    debrecen nulla xxxxxxx-ok

    1
    5
    • Névtelen
      2024.03.30. 05:42

      Mi van, még nem jártál a pöcegödrödön kívül te szerencsétlen? Összekevered Hidasnémetit Hernádnémetivel? De azért jár a pofád azt se tudod miről! Idióta marha.

      2
      1
  5. Felix Meyer
    2024.07.13. 11:28

    My site Webemail24 covers a lot of topics about Death and Funeral and I thought we could greatly benefit from each other. Awesome posts by the way!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük