A néhai nagyapám, dr. Erőss Pál emlékét gyalázta meg
Péter Magyar
 
Mező Gábor kutató, publicista tegnapi és mai posztjaiban, a néhai nagyapám, dr. Erőss Pál emlékét gyalázta meg, azt sejtetve, hogy 1956-ban ellenforradalmi tevékenységet végzett és hogy része volt a kommunista nómenklatúrának.
Válaszom Mező Gábor “kutatónak”:
Kedves Gábor,
én azt hittem, hogy te valódi kutató vagy, de sajnos kiderült, hogy ha a propagandának szüksége van rád (mondjuk a köztv-én futó műsoraidért cserébe), akkor ugrasz és nem drága neked egy tisztességes, egy ország által valóban szeretett ember emlékét is meggyalázni.
Nagyapám, dr. Erőss Pál református lelkészi családból származott, a Debreceni Református Kollégiumban érettségizett. Gyermekkora óta bíró szeretett volna lenni. Az 1956-os forradalom kitörésekor sorkatonai szolgálatát töltötte Kiskőrösön. Október 24-én a sorkatonák el akarták hagyni a laktanyát, de ekkor a főtisztek ezt még megakadályozták, október 25-én indultak el végül Budapestre, hogy csatlakozzanak a forradalomhoz. Bp-re re tartva (valószínűleg) szovjet repülőkről géppuska tüzet zúdítottak rájuk, amelyben néhányan megsérültek. Miután nagyapám találkozott Bp-en a nagymamámmal (Mádl Ferenc későbbi köztársasági elnök testvérével), akivel pár héttel azelőtt fogadott örök hűséget Medvigy Mihály piarista szerzetes előtt, azonnal csatlakozott az ELTE Jogi Karának forradalmi bizottságához és november 3-ig szinte minden nap ott teljesített szolgálatot. Volt, hogy ő őrizte az ottani forradalmárok szegényes fegyverkészletét és volt, hogy kisebb fegyveres összetűzésekbe keveredtek a bajtársaival az ellenforradalmárokkal.
November 3-án este sokakkal együtt ő is elhagyta az “állomáshelyét”, hiszen akkor minden békésnek tűnt. A rákospalotai egy szobás albérletükben november 4-én hajnalban a szovjet páncélosok és a nehéztüzérség hangjára ébredt. Ekkor már nem tudott visszatérni a belvárosba, mert a szovjet csapatok lezárták a városba vezető utakat. Mivel tevékenyen részt vett a forradalmi eseményekben, eldöntötte, hogy amíg még nyitva vannak a határok, sok barátjukhoz hasonlóan elhagyja Magyarországot, emigrál. Erre azért nem került sor, mert a nagymamám az utolsó pillanatban kijelentette, hogy nem tudja/akarja elhagyni a hazáját és így végül nem ültek fel az Ausztria felé induló teherautóra.
A nagyszüleim hosszú hónapokig, évekig rettegtek amiatt, hogy nagyapám sok bajtársához hasonlóan őt is utoléri a megtorlás. Erre valószínűleg azért nem került sor, mert nem készült róla fotó, illetőleg a bajtársai nem dobták fel a kihallgatások során.
És igen, nagyapám bírósági fogalmazó lett és mesélte a nyomasztó emlékét, amikor egy bírósági menzán étkezett Tucsek Gusztáv vérbíróval. És igen, végül polgári ügyszakos bíró lett, az egyik legjobb az országban. Majd a 80-as években a Jogi Esetekben megismerte és megszerette az egész ország. Ellentétben a Fidesz és kormány több jelenlegi tagjával és vezetőjével, a nagyapám soha nem volt a párt tagja és nem volt ügynök sem. Erről hivatalos papírja van az átvilágító bíróktól (ha adsz egy email címet, szívesen átküldöm neked az összes többi dokumentummal együtt).
Őt viszont hosszú éveken át megfigyelték, ahogy az egész baráti körüket is. Nem tartozott azokkal egy társaságba, akiket te felsoroltál, gondolom a Magyar Televízió szabta meg, hogy mikor kinek kellett mennie a közönségtalálkozókra.
Nagyapámat 1986-ban el akarta távolítani a Legfelsőbb Bíróság elnöke, mert a hivatalos dokumentum szerint nem szerepelt a káderfejlesztési tervekben. Nagyapám végül 1988-ban, egyedüliként az országban lemondott a legfelsőbb bírói pozíciójáról (a gyerekkori álmáról) az utolsó kommunista igazságügyi miniszterrel való konfliktusa miatt, és 56 évesen ügyvédnek állt.
Nagyapán 1989-ig nem kapott útlevelet, ő 55 én 8 éves voltam, amikor először léptünk együtt a szabad világ földjére. Akkor még nem értettem, hogy miért könnyezett, amikor meglátta a császári Bécs pompáját és muskátli zuhatagos alpesi házakat.
A rendszerváltáskor több nagy ellenzéki párt megkereste, hogy legyen a demokratikus erők köztársasági elnökjelöltje. Ezt ő elhárította. Az Antall kormány alatt elvállalta viszont az állam képviseletét a spontán privatizációban ellopott állami vagyon egy részének visszaszerzésére indított perben (rengeteg szálloda és étterem, Taverna ügy). Első fokon megnyerte a pert (akkoriban több milliárdos volt a pertárgyérték). A másodfokú ítélet kihirdetésének napján, a kormányváltást követően a Horn kormány utasította a pertől való elállásra, így az ellopott állami vagyon végül a tolvajoknál maradt. Nagyapám ebbe belebetegedett.
Ezután közéleti szerepet egyszer vállalt, amikor 2007-ben felkértem, hogy legyen a Ne féljetek! Alapítvány kuratóriumi elnöke. Az Alapítványt azért hoztuk létre többek között Mádl Dalmával, Morvai Krisztinával, Fábry Sándorral, Schmidt Máriával, Gulyás Gergely édesapjával, és több neves ügyvéddel, hogy anyagi segítséget nyújthassunk a Fidesz 2006. október 23-i nagygyűlésen megsérülteknek (nekik egyébként a Fidesz semmilyen anyagi segítséget nem nyújtott, a Fidesz által erre a célra 2007. október 23-án gyűjtött pénz szőrén szálán eltűnt…).
Nagyapám ügyvédként több száz szegény, elesett embernek segített teljesen ingyen. Két évvel ezelőtt bekövetkezett haláláig minden ünnepen jókívánságok ezreit kapta a tisztelőitől. A legszerényebb és a legbecsületesebb ember volt, akit ismertem. Országos ismertsége ellenére soha nem gazdagodott meg, egy 70 m2-es lakásban élt és 14 éves opel astra-t vezetett.
Nagyapámat 2010 után Orbán Viktor tüntette ki középkereszttel.
Kedves Gábor,
remélem most már világos számodra, hogy kibe rúgtál bele és kinek az emlékét gyaláztad meg a propaganda oltárán. Nekem ez borzasztó nagy csalódás, mert nagy tisztelője voltam a munkádnak.