Az információ drága, de hülyének lenni sem olcsó… Helló bazmegye

Kampány van waze. FEJLESZTI TÉRFIGYELŐ KAMERARENDSZERÉT A MIÖR

Szakmai nap keretében tanácskoztak a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) szakemberei és partnereik a városi térfelügyeleti kamerarendszer fejlesztési lehetőségeiről április 24-én, szerdán.

– A mai korban elképzelhetetlen közrendről, közbiztonságról úgy beszélni egy megyei jogú városban, hogy elkülönítjük a közterületi szolgálati ellátást és a térfelügyeletit. A kettő szervesen egymásra épül, ezért elengedhetetlenül szükséges a jó kamerarendszer – nyilatkozta szerkesztőségünknek Szabó Ferenc, a MIÖR igazgatója. – Ennek érdekében folyamatosan keressük a térfelügyeleti szolgálatellátásban az innovációk különböző területeit. Azaz a fejlődés lehetőségét és hogy milyen meglévő technikai funkciókat tudunk élesíteni, vagy a most fejlesztés alatt állók közül újításként bevezetni – fejtette ki.

Elmondta, hogy szakmai napjukra ellátogatott a miskolci térfelügyeleti kamerarendszer kiépítője a Castrum Sec Kft. és az Intellio szoftverfejlesztő cég. Új alapokra helyezett együttműködést igyekeznek elindítani velük, amelyben oktatnák is a kollégáinkat. Továbbá megosztotta, hogy a közösen felállított szakmai terv alapján a tanácskozás után már meg is történik az első oktatás.

A szakmai napon kipróbálták az új funkciók egy részét

– A megbeszélésen olyan okos funkciók kerültek szóba, mint például az objektumkövetés, ami a mozgásra reagál. Ennek lényege, hogy riasztást ad ki a rendszer, hogyha a MIÖR által kijelölt területre belép egy adott személy, vagy gépjármű. Ez akár alkalmas lehet arra, hogy megakadályozzanak vele egy bűncselekményt, vagy elkóborolt embereket hazajuttassanak, különösen az éjszakai órákban, amikor a közterületeken kisebb a forgalom – magyarázta a MIÖR igazgatója. Hozzátette, hogy a városüzemeltetési területen forgalomszámlálásra is alkalmas lehet a térfelügyeleti kamerarendszer.

– A térfelügyeleti szakterület fejlesztésének részeként idén tizenhat új irodai széket szereztünk be. Ugyanis nem mindegy, hogy milyen kényelmi körülmények között végzik a feladatukat, a szolgáltatást napi 8 órában ellátó kollégák. A szakmai napon felmerült új funkciók eléréséhez új kliensgépekre is szükségünk van. Ebből a célból a meglévő tizenhat kliensgépünk közül a felét már kicseréltük – osztotta meg.

Fotó. Kriza Ákos is imádta a kamerákat

3 Responses

  1. Ki kell szórni a pénzt
    Nehogy az új városvezetésnek maradjon

    Ilyenek voltatok, ilyenek maradtatok.

  2. Ezek okoskamerák lesznek? (Okoskamera=nem észleli Vörös Pali üzletfeleit és egykori diákjait)

    1. Ezt nevezik vörös eltolódásnak

      „A vöröseltolódás három lehetséges okát meg kell különböztetni:

      1.a forrás és a megfigyelő relatív mozgása (Doppler-effektus, relativisztikus Doppler-effektus)

      2.a forrás és a megfigyelő gravitációs potenciálja eltérő (gravitációs vöröseltolódás)

      3.a Világegyetem tágulása (a forrás és a megfigyelő között)

      A JELENSÉG OKAI:….”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Friss kommentek

Legnépszerűbb

Népszerű