Mint a boon.hu beszámolt róla, évekkel ezelőtt egy munkagépet fuvarozó, túlméretes, nehézgépszállító tréler haladt a 3-as főúton Miskolc belvárosa felől az M30-as autópálya irányába. A szállítmány sofőrje figyelmen kívül hagyta a város határában lévő harsányi felüljáró előtt a 4,5 méteres magasságkorlátozó közúti jelzőtáblát és nagy sebességgel a hídnak ütközött.

Dolgoztak a gépek a harsányi felüljáró bontásán
Fotó: Vajda János

A ütközés következtében a szállítójármű platóján lévő munkagép a híd 15 tartógerendájából 13-at súlyosan megrongált, gyakorlatilag összetörte azokat.

Nem volt engedélye!

Mint ismert, a közutakon a 4 méter magasság feletti járművek kizárólag útvonalengedély birtokában, csak az előre meghatározott útvonalon közlekedhetnek. A balesetet okozó járműszerelvény azonban nem rendelkezett ilyen engedéllyel.

A hídon akkor az üzemeltető Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei azonnali vizsgálatot végeztek, majd külső szakértői véleményt készíttettek. Mint Pécsi Norbert Sándortól, a társaság kommunikációs osztályvezetőjétől megtudtuk, a szakértői vélemény megállapította, hogy a híd középső, 3-as főút feletti nyílását nem lehet kijavítani, azt teljesen át kell építeni. (A hídon korlátozásokat vezettek be a megsérült részen – a szerk.). Ez építésiengedély-köteles beavatkozás, tervet kellett rá készíteni. Nemrégiben a tervezési és építési közbeszerzési eljárások is sikeresen lezajlottak, így elkezdődhettek a munkálatok. A beruházás állami, központi költségvetési forrásból valósul meg, melynek értéke több mint nettó 511 millió forint.

Szeptemberig tarthat

A híd rekonstrukciós munkálatai egyébként április 5-én, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában megkezdődtek. Az ehhez szükséges új forgalmi rend április 6-án, szombaton lépett érvénybe. A felüljárót magát teljesen lezárták, az alatta áthaladó 3-as főút forgalmát korlátozták. Várhatón idén szeptemberig tartanak a lezárások, terelések, korlátozások.

 

A kivitelezés ideje alatt a forgalomtereléseket több ütemben alakítják majd ki a szakemberek, melyről a Magyar Közút folyamatosan tájékoztatja a közlekedőket, illetve az új forgalmi rendre kihelyezett jelzőtáblák is figyelmeztetnek majd.

Várják a pénzt a biztosítótól

Olvasóink közül többen joggal kíváncsiskodtak, hogy amennyiben megvan a károkozó, akkor a sofőrnek, a jármű tulajdonosának, vagy jármű kötelező biztosításának kellene fizetnie a helyreállítás félmilliárdot meghaladó költségeit.