Életveszélyen túl van Robert Fico

A TA3 televízió szerint mesterséges kómában tartják a meglőtt szlovák miniszterelnököt.

Túl van az életveszélyen a szerda délután meglőtt Robert Fico – közölte a BBC-vel Tomás Taraba, a szlovák miniszterelnök helyettese. A politikus hozzátette: reméli, a kormányfő túléli az ellene elkövetett merényletet.

“Szerencsére, amennyire tudom, a műtét jól sikerült, és azt hiszem, túl fogja élni” – fogalmazott. Megerősítette azt is, hogy a lövések közelről érték Ficót. (Erről árulkodik a késő délután közzétett videofelvétel is.) Arról is beszélt, hogy az egyik golyó a gyomrán hatolt keresztül, egy másik pedig végtagot ért.

 

hvg.hu