Skip to content

Szlovákia. Nem értett egyet, inkább lőtt

Robert Fico merénylőjét előre kitervelt emberölési kísérlettel gyanúsítja a rendőrség

 

A szlovák sajtó szerint akár életfogytiglant is kaphat a tettéért a 71 éves Juraj Cintula.

Védett személy ellen bosszúból elkövetett kitervelt emberölési kísérlettel gyanúsították meg azt a 71 éves férfit, aki szerdán többször rálőtt Robert Fico szlovák miniszterelnökre Nyitrabányán (Handlová) – adta hírül a Markíza TV.

A szlovák médium szerint Juraj Cintula jelenleg a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nyitrai kirendeltségén van őrizetben.

Egy korábban, a közösségi médiában terjedő felvétel szerint a már rendőrkézen lévő Cintula azt mondta, azért támadta meg Ficót, mert nem értett egyet a kormánya intézkedéseivel. Szlovák sajtóértesülések és a szlovák belügyminiszter szerint is politikai motivációi voltak a tettének.

Markíza úgy tudja, hogy a férfi előre eltervezte a támadást – amelyet engedéllyel tartott fegyverével követett el –, de nem akarta megölni a miniszterelnököt.

A csatorna szerint a tettéért 25 évtől akár életfogytig tartó szabadságvesztésre is ítélhetik.

Cintula akkor lőtt rá ötször Ficóra, amikor az a kormány kihelyezett ülése után az utcán üdvözölte a rá váró embereket. Közvetlen közelről adta le a lövéseket, amelyek közül a hírek szerint három találta el a politikust.

Ficót előbb a helyi kórházban látták el, majd mentőhelikopterrel Besztercebányára vitték, ahol öt órán át operálták. Az ottani Roosevelt kórház igazgatója csütörtök reggel azt nyilatkozta, hogy az állapota stabil, de rendkívül súlyos.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



9 Comments

  1. Névtelen
    2024.05.16. 14:00

    a komcsi gyűlölködők eredménye. miskolcon is van belőlük bőven.

    2
    2
    • vegtelen
      2024.05.16. 14:21

      „Soha nem volt annyi szemtelen cigány Európában, mint manapság. De jól látják és tudják, hogyan kell használni az országok szociális rendszereit. Az állam nem oldja meg a problémát, csak táplálkozik belőle. Százezer szlovákiai cigány megérdemli a fehérek kegyeit, de nem mondják el nekünk. (…) Legyünk velük szigorúak és igazságosak” – Juraj Cintula

      Cintula korábban együttműködött Slovenskí branci (SB) nevű oroszpárti, szélsőséges félkatonai szervezettel.

      Igazi komcsi gyűlölködő ez a fiú.

      3
      1
      • Névtelen
        2024.05.16. 15:47

        nem bírta a fajtádat, ennyi.

        2
        1
      • Névtelen
        2024.05.16. 16:02

        ez már annyira széljobbos náci muszkaszopó, hogy akár disznószarszagú komcsi is lehetne, mint a csúti szélhámos

        • Névtelen
          2024.05.16. 18:26

          a tetves geciláda éjjel nappal hazudik..már bűzlik a pofája a sok mocsoktól amit kihány.

      • Névtelen
        2024.05.16. 16:16

        Nem, hogy nem baloldali, de kifejezetten régivágású, oroszbarát nacionalista. Mint ilyen, hamarabb cselekszik putty megbízásából, mint a baloldalt ért sérelmek miatti felháborodásból ! És Fico kivágta az oroszokat az atomtenderből !

      • nesze barom!
        2024.05.16. 16:18

        https://uploads.disquscdn.com/images/ad87dbc0b51221993a26cf700f7306b8b3a594c7ea21a5334352ac66e57072e7.png?w=800&h=546

    • Névtelen
      2024.05.16. 16:49

      https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/441171439_860502895888578_6821066097531016874_n.jpg?stp=dst-jpg_p526x296&_nc_cat=1&ccb=1-7&_nc_sid=5f2048&_nc_ohc=X-0cqjFgR3IQ7kNvgF_Cq0e&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AYDzzsK–vqTqY-BnHDqqgO5IS9WnBLlgyXHB1m086fxjg&oe=664BF8A0

  2. orkánv
    2024.05.17. 07:35

    Magyarországon is vannak Cintulák !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük