A Veres Pál által megkezdett munkát folytatjuk, és számítunk mindenkire, akik jönni szeretnének tovább velünk

Dr. Barkai László: Felelősséggel Miskolcért!

Felelősséggel tartozunk a miskolci választóknak azzal, hogy szabad és demokrata városnak őrizzük meg Miskolcot. Ezért a legnagyobb ellenzéki támogatással rendelkező jelöltként felszólította az őt támogató pártokat: képviseljék továbbra is a közös, koordinált indulást az ellenzék – jelenleg nem az összefogás részeként induló – kisebb pártjai felé.

Többek között ez is elhangzott dr. Barkai Lászlónak, az Összefogás Miskolcért polgármesterjelöltjének sajtótájékoztatóján, ahol a 7 pont Miskolcért, a miskolciakért programjáról beszélt.

Dr. Barkai László bevezetőjében arról is szólt, hogy köszöni az elmúlt évek áldozatos munkáját a miskolci önkormányzat cégeiben, intézményeiben, polgármesteri hivatalában és más szervezeteiben dolgozóknak. Fontos, hogy tudják: a Veres Pál által megkezdett munkát folytatjuk, és számítunk mindenkire, akik jönni szeretnének tovább velünk.

Dr. Barkai László újra hangsúlyozta: csak közös erővel emelhetjük fel Miskolcot. Független, de a legnagyobb ellenzéki támogatással bíró jelöltként rendkívül fontos számára az összefogás, amiért az elmúlt hónapokban személy szerint is sokat tett. Felelősséggel tartozunk a miskolci demokrata választóknak azzal, hogy szabad és demokrata városnak őrizzük meg Miskolcot. Hangsúlyozta, hogy a külön induló kis ellenzéki pártok polgármester- és képviselőjelöltjeinek azt kellene keresniük, ami összeköt, nem pedig azt, ami szétválaszt. Miskolc szabadságának megőrzése érdekében félre kell tenni az egót, az egyéni, önérdek vezérelte ambíciókat.

Dr. Barkai László a 7 pont Miskolcért, a miskolciakért programjából a szolgáltatások emberközpontúságának és magas színvonalának a visszaállításáról beszélt. A központi intézkedések ugyanis sorozatosan csökkentették az önkormányzat és a helyi közösség befolyását közös ügyeinkre: elvették az iskoláinkat, a kórházainkat, állami lett a tűzoltóság és a védőnői szolgálat. Azt tapasztaljuk, hogy fokozatosan szakadozik az állami szociális háló, romlik az egészségügyi ellátás színvonala, erőforrásainkat ezért a város fejlesztése mellett, megmaradt szolgáltatásaink – elsősorban a közösségi közlekedés és a városüzemeltetés – magas színvonalú biztosítására fordítjuk. Mindezek mellett igyekszünk befoltozni a szétszakadó állami szociális háló hiányosságait, segíteni az egészségügyi és oktatási rendszer bajain.

  • Miskolcon a közösségi közlekedés a sok fejlesztés ellenére is erőforráshiányos, szervezetlen. Közmegegyezéses közlekedés kell: orvosoljuk a közlekedés betegségeit, a hibákat kijavítjuk, a közlekedést újjászervezzük, szolgáltatásközpontúvá, kényelmessé tesszük Miskolcon.
  • A városnak legyen gazdája: kátyú- és gazmentes, tiszta, virágos Miskolcot teremtünk, út- és járdafelújítási programot indítunk.
  • Biztonságos Miskolcot akarunk: bővítjük a kamerarendszert, körzeti rendészetet hozunk létre.
  • Miskolcon az állami egészségügyi ellátás romokban hever. Folytatjuk a rendelők felújítását, ingyenes szűrőprogramokat indítunk, valamint bérlakást biztosítunk az egészségügyi dolgozóknak is.
  • 2024-től az itt élő gyerekek számára tehetséggondozó programot, a pedagógusoknak pedig támogató programot indítunk. Megőrizzük 14 éves korig a gyakorlatilag ingyenes miskolci tömegközlekedést.
  • Csökkentjük a bürokráciát. Teljes körűvé tesszük és kiterjesztjük a Miskolc app-ot, az okostelefonunkon így ott lesz az időpontfoglalástól az e-ügyintézésig minden egy helyen.
  • Folytatjuk a pályakezdő fiatalok, nyugdíjasok és gyerekes családok lakáspályázatát és támogatását.
  • A Miskolc Holding működését átszervezzük, igényvezéreltté és olcsóbbá tesszük. Cél a stratégiai irányítás, elvárás a hatékonyság és a szolgáltatószemlélet!

Elkészült dr. Barkai László weblapja, ahol szavazásra hívja a miskolciakat. Az elmúlt időszakban ugyanis sokan elmondták a véleményüket arról, milyen változásokat sürgetnének, melyek azok az akadályok, amelyeknek gyors megoldása égetően szükséges ahhoz, hogy jobb, élhetőbb, fejlettebb Miskolcon éljünk.

Ezekből a 16 leggyakrabban említett téma került fel a www.drbarkailaszlo.hu oldalra, ahol bárki szavazhat a számára legfontosabb ügyekre.

közlemény.