Az információ drága, de hülyének lenni sem olcsó… Helló bazmegye

Bréking. Halálos hajóbaleset volt Verőcénél

Halálos hajóbaleset történt Verőcénél,az esetről a köztévé számolt be. Keveset tudni a súlyos incidensről, de annyi már most kiderült, hogy egy szállodahajóval ütközött össze egy másik hajó, melynek következtében ketten meghaltak, öten pedig eltűntek.

A Híradó a rendőrség tájékoztatása alapján számolt be arról, hogy kisgéphajó ütközött szállodahajóval. A kisgéphajón nyolc felnőtt utazott, öt embert jelenleg is keresnek.

Csécsi Soma, a BRFK szóvivője a vasárnap délelőtti sajtótájékoztatón elmondta: május 18-án éjjel érkezett bejelentés, hogy Verőce közelében egy vérző fejű férfit találtak, akiről azt feltételezték, hogy hajóbalesetet szenvedett.

A helyszín átkutatása során egy férfi, majd később egy nő holttestét találták meg, valamint partra vontattak egy sérült kisgéphajót.

A rendőrség egy szállodahajót is megállított Komáromnál, amelynek oldala sérült volt.

A Budapesti rendőrfőkapitányság több ember halálát okozó víziközlekedés-veszélyezetetés gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettessel szemben.

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Legfrissebb

Friss kommentek

Legnépszerűbb

Népszerű