Akkor hosszú huzavona után sikerült kitiltani a versenyt a Bükkből, mivel a verseny rendezői sokadik alkalommal sem tudták (ha egyáltalán akarták) betartani ígéretüket, vagyis normális keretek közé szorítani a közönség „szórakozását”. Az emelkedett hangulatú nézők a gyorsasági szakaszok teljes hosszát ellepvén várták az autók megjelenését. A verseny szüneteiben hömpölygő emberáradatot lehetett látni, ahogy a „rallyongók” új érdekesebb helyet kerestek maguknak. Természetesen kellőképpen felszerelkezve a szomjúság ellen.

A veszélyes területeket jelző szalagok éppúgy hatástalanok maradtak, mint a rendezők intelmei, bár az előbbiekkel legalább találkoztam a pályabejárás során. Akkor sajnos halálos áldozata is volt a versenynek.

Maga a verseny, a szinte elképzelhetetlenül felcicomázott autócsodák szó szerint dobhártya- szaggató dübörgése közepette zajlott oda és vissza. Akkor sem értettem, hogy a Lillafüredieknek vagy Bükkszentkeresztieknek miért kell elviselniük a zajt mások szórakozása kedvéért?! Ráadásul nem csak a verseny idején nem hallottuk a saját hangunkat sem, hanem előtte a versenyzők ismerkedtek a pályával, utána pedig a felbuzdult amatőr szurkolótábor próbálta bizonyítani a profikat megszégyenítő rátermettségét.

Számunkra egyszerű halandók számára ez a veszélyesebb, mert ekkor a mi családunk ül a szembejövő, egyszerű közúti közlekedésre szánt autónkban és csak reménykedünk, hogy éppen másfelé járnak Ferjáncz Attila késői utódai.

A verseny végeztével ugyan véget vetnek a „zenének” és hazamennek a legények, de mi maradt utánuk? Bizony szívet facsaró a látvány, ahol tegnap még virágok nyíltak, énekesmadarak csicseregtek, az avarban az erdő milliónyi apró élőlénye nyüzsgött és a szerencsések egy őzet, rókát láthattak átszaladni az úton, ott most halotti csend van a növények eltűntek, minden letaposva. Mindenfelé szemét és szemét, PET palackok, italos üvegek, cigarettás dobozok, összegyűrt eldobott zacskók.

Igaz a szemetet két-három nap múlva összeszedték, de a lassítókhoz használt gumiabroncsból és az összegyűjtött szemetet tartalmazó zsákokból jutott az erdő távolabbi pontjára is.

Ezek után úgy gondoltuk talán nem az ország egyik ékessége, a Bükk-hegység az a hely, ahol autóversenyt kell rendezni, ide pihenni, kikapcsolódni járnak az emberek és nagyon sokan a nyugalom, csend miatt választották lakóhelyüknek.

Ezt mostanáig sikerült tartani, sajnos ebben az évben újra a Bükk lett az egyik verseny színhelye.

A Csanyik-völgy – Vadaspark körgyorsasági szakasz kivételével a verseny ugyan a Nemzeti Park országos jelentőségű védett területén kívül zajlott, ám az egyes gyorsasági szakaszok közötti áthaladást már a védett területen átvezető útra tervezték a rendezők.

Az autóversenysport szerelmesei számára ismét a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság lett a fekete bárány, hiszen egyedül ez a szervezet gördített akadályt a verseny lebonyolítása elé, mikor szakvéleményünkben kértük a természetvédelmi hatóságot a védett területet érintő szakasz kizárására még az áthaladás szintjén is.

Az engedélyező hatóság véleménye szerint a Mályinka – Lillafüred közötti út közútnak minősül, ezért a közúti közlekedésben jogszerűen résztvevő versenyautók áthaladását nem tilthatja meg.

Ezek után kezdeményeztük a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél a verseny idejére szóló sebességkorlátozás elrendelést, remélve, hogy az alacsonyabb sebesség csökkenti a környezeti terheléseket.

A sebességkorlátozás közúti jelzőtábláit a Természetvédelmi Őrszolgálat az érintett útszakaszon végig elhelyezte, majd a verseny után eltávolította.

Természetesen tudjuk, hogy a kihelyezett közúti jelzőtáblák önmagukban nem elegendőek, ezért felkértük a B-A-Z Megyei Rendőr-főkapitányságot a sebességkorlátozás ellenőrzésére és betarttatására.

Ezúton is köszönetet mondunk mind az engedélyező vezetőknek, mind a végrehajtásban résztvevő személyi állománynak.

Ugyanakkor szerettük volna zajszint-méréssel ellenőrizni, hogy a versenyben résztvevő gépjárművek valóban alkalmasak-e a közúti közlekedésre, ám a megyében az egyetlen, akkreditált mérés végzésére képes laboratórium számára a rendelkezésre álló 4 nap nem volt elegendő a felkészülésre.

A helyszíni tapasztalataim szerint a versenyzők a sebességkorlátozó táblákat egyáltalán nem vették figyelembe (ugyanúgy mint régen), szinte versenytempóban haladtak végig, közben jó néhány agresszív előzésnek voltam tanúja. Mindezt a Garadna-völgyben sétálók és kerékpározók között, azok veszélyeztetésével.

A Bükkszentlászló – Bükkszentkereszt közötti szakaszt a verseny utáni második napon végigjárva készítettem néhány felvételt. Az ott látottak alapján a „rallyongók” az elmúlt évtized alatt semmit sem változtak (baleset is volt, szerencsére nem tragikus), ezért újra felmerült bennem a kérdés vajon vannak-e annyian a rally szerelmesei, mint a természet szeretői?

Megéri-e a rally? A rendezőknek bizonyosan, de nekünk akik holnap is arra fogunk járni??