Kirchmayreknek volt még egy szegedi kötődésük: Sulyok Tamás. Amit a cégnyilvántartásból biztosan tudni lehet, az az, hogy a köztársasági elnök akkor még szegedi ügyvédként legkésőbb 2013. január 14-től a magyarországi kézbesítési megbízottja volt Alois-nak, Francnak és Ernstnek; az online elérhető cégadatokból az nem derül ki, hogy ilyen megbízotti viszonyuk volt-e esetleg már korábban is. Sulyok jóval korábbi osztrák kapcsolatairól viszont tudunk: a Népszava 2000. november 29-én írt arról, hogy Sulyok Tamás jogász lett a Szegeden felavatott tiszteletbeli osztrák konzulátus vezetője. Ennek apropóján arról is beszélt egy megyei napilapnak, hogy bár nem tudja, miért őt választották, de tény, hogy „ügyvédi munkám során korábban is igen sok osztrák társasággal és céggel volt kapcsolatom”.

Azt a cégnyilvántartásból szintén tudjuk, hogy a kézbesítési megbízotti megbízatás az Agronomiánál 2015. december 23-ig állt fenn, egészen addig, amíg a három Kirchmayr ki nem szállt a cégből, amely több tulajdonosváltás után tavaly szeptemberben a Spendor Asset Management Zrt. mint bizalmi vagyonkezelő tulajdonába került.https://444.hu/2024/05/22/zsebszerzodes-foldtorveny-sulyok-tamas-osztrak-vallalkozo-foldvasarlas-termofold-agronomia