A miskolci cenzúra még a miniszterelnököt sem kíméli

(Miskolc, Dudujka Pál cikke)

A cenzúra elhatalmasodására figyelmeztet egy kormánypárti miskolci napilap. A Magyar Élet szerkesztősége és kiadóhivatala panaszirattal fordult a főispánhoz a túlbuzgó cenzorok működése tárgyában.

A cenzúrát az 1938-ban hozott sajtótörvénnyel vezette be ismét a kormány, majd 1939. szeptember 1-jén – a világháború kitörésének napján – előzetes sajtócenzúrát vezettek be. A rendelkezés értelmében egyetlen sajtótermék sokszorosítását vagy nyomását sem lehetett elkezdeni, míg arra a cenzúra előzetes engedélyt nem adott. A végrehajthatatlan rendelkezést már két hónappal később módosítás követte, amellyel az kimondták, hogy már nem szükséges minden egyes napilap-cikket benyújtani előzetes cenzúrára, csupán azokat, amelyek a honvédelmet, a külpolitikát, az ország belső rendjét és gazdasági érdekeit veszélyeztetik. Az ilyen tárgyú cikkek ügyében a helyi ügyészség képviselője határoz, aki munkájához igénybe veheti a rendőrkapitányság tisztviselőit is.

A cenzúra működése azóta sok-sok napilap és hírlapíró életét nehezítette meg, s az már a miskolci kormánypárti újság, a Magyar Élet szerkesztőségénél is kiütötte a biztosítékot. A kormánypárti hírlap ezért panaszirattal fordult Borsod vármegye főispánjához, vitéz Borbély-Maczky Emilhez, mielőbbi intézkedést kérve. A lap számos kirívó példa ismertetésével mutatta be a miskolci cenzúra túlterjeszkedését, ezek közül kiemelkedik a miskolci honvédek búcsúztatásáról, illetve Kállay Miklós miniszterelnök képviselőházi beszédéről szóló cikkek esete.

A Magyar Élet 1942. június 18-án megjelenő számában másféloldalas riportban számoltak be a miskolci és borsodi honvédek búcsúztatásáról. Noha a hadtestparancsnok hozzájárulásával megírták, hogy hadtestparancsnokként részt vett a búcsúzáson – amit mellesleg amúgy is mindenki tud –, s az erről szóló cikkrészletet a katonai cenzúra is jóváhagyta, az ügyészség megtiltotta a „hadtest” szó használatát, ezért „hadtestparancsnok” helyett csak „parancsnok” kifejezést használhattak, más esetekben pedig a „hadtest” szó helyett üresség maradt. A cenzúra kései ukáza után a riport újraszedésére ugyanis már nem volt elegendő idő, ezért a tiltott kifejezés kiszedésével a következő, részben értelmetlen szöveg jelent meg:

Ha ez még nem lett volna elég túlteljesítés az ügyész úr részéről, – még a nyomdászok körében is mulatságot keltve – ugyancsak betiltotta a „délceg huszárok, pompás tüzérek” kifejezést arra hivatkozva, hogy „csapattest megjelölés”.

A miskolci cenzúra túlbuzgalmára jellemző, hogy a Magyar Élet 1942. július 16-i számának vizsgálatakor még Kállay Miklós miniszterelnök szavait is cenzúrázta. Történt ugyanis, hogy a kormányfő a képviselőházban a délvidéki eseményekről és a zsablyai lázadásról szólt, amely során a „partizán” kifejezést is használta. A cenzúra azonban éberebb volt a miniszterelnöknél, ezért az inkriminált szó helyett a „bandák”, „kommunisták”, „banditák” kifejezések használatát írta elő, megmásítva a miniszterelnök mondandóját.

A Magyar Élet szerkesztői úgy vélik, hogy cenzúrának a sajtóra nehezedő nyomása a lap anyagi veszteségein túl immár azzal a veszéllyel is fenyeget, hogy az általa által okozott erkölcsi deficit következtében elveszíthetik keresztény olvasóközönségük bizalmát, s egyúttal konzervatív olvasótáborukat. A szerkesztőség ezért a főispántól súlyos panaszainak orvoslását kérte, azonban ne legyenek kétségeink: ezekben a háborús és politikailag zavaros időkben kevés az esélye annak, hogy sajtószabadság ügyében a cenzorok és a politikusok engedékenységet tanúsítanának.

Az érdekes és tanulságos történetet a Bomie.hu-nak köszönhetjük.