A NER-es média csatlósukkal, Varga Andreával karöltve

Amióta az Index megírta tippjét: „hiába a széthúzás és a feleződés, Barkai László behúzza a várost”, régen nem látott lejárató kampányt folytat a Fidesz média és csatolt társa.

Elképesztő mocskolódásba kezdett a Tóth-Szántait támogató NER-es média csatlósukkal, Varga Andreával karöltve.

Varga Andrea címlap szereplővé vált a BOON oldalain, ahonnan gátlás nélkül fröcsöghet a NER jóvoltából.

Szomorú, de megtapasztalhattuk: A korábbi demokrata, ma már csatlósa a Fidesznek, összenőtt, ami összetartozik.

Varga Andreát és csapatát számos alkalommal megkerestük, tárgyaltunk az ellenzéki oldal összefogásáról, arról, hogy teljesítsük be a miskolci demokraták elvárását: a Fidesszel szemben csak egy demokrata indulhat.

Még június 6-án is tettünk kísérletet Varga Andrea meggyőzésére, aki újra kategorikusan elutasította az együttműködés lehetőségét. Motivációja ismeretlen számunkra.

Eközben a Fidesz média semmit nem hajlandó közölni a hozzájuk eljuttatott nekik nem tetsző mondanivalókból, cáfolatokból, helyreigazítási kérésekből.

A kampány kezdetén, a Mészáros Lőrinchez köthető média csupán inkorrekt volt, de ezt megszokhattuk. Az újságírói etikai szabályokat sutba dobva gátlástalanul „csak” kiforgatták szavainkat.

Ma már megvadultan őrjöngenek, vagdalkoznak, támadják, próbálják megfélemlíteni jelöltjeinket.

Legutóbbi zaklatási akciójukkal kapcsolatban rendőrségi feljelentést is kellett tennünk, ahogy arról már beszámoltunk.

Kedves Miskolciak, az ok világos: Félnek.

Kérjük Önöket, fogjunk össze, ne engedjük, hogy a Fidesz és csatlósai elérjék céljukat.

Adjunk a Fidesznek frappáns választ: Fogjunk össze és szavazzunk az egyetlen esélyes ellenzéki jelöltre, Dr. Barkai Lászlóra és csapatára.

Tisztelettel

Az MSZP, DK, Párbeszéd és LMP miskolci szervezetei

Fotó: Illusztráció. Archív