Letartóztatták azt a fiatalkorút, aki osztálytársai megölésével fenyegetőzött

 

 

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy fiatalkorú gyanúsított letartóztatását, aki osztálytársai megölésével fenyegetőzött.

 

A nyomozás adatai szerint a Sajókazai Általános Iskola tanára a 2024. május 24. napján megtartott tanórán észlelte, hogy a fiatalkorú gyanúsított egy tizenegy centiméter pengehosszúságú konyhakést elővesz a táskájából, és azt a saját nyelvén húzogatja, ezért a kést elvette tőle.

 

A gyanúsított tagja egy korábban létrehozott internetes közösségi csoportnak, melyben – többek közöttegy sajókazai „mészárlásról” és e kapcsán egy „bázis” létrehozásáról értekeztek, valamint olyan bejegyzést tett közzé, hogy a „sajókazaiak mind meg fognak fizetni!”. A gyanúsított 2024. május 26-án üzenetküldő alkalmazáson keresztül közölte az osztályfőnökével, hogy az általa iskolába vitt késsel az volt a szándéka, hogy az egész osztályt megölje.

 

A gyanúsított fenti cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas emberölés előkészülete bűntettének a megállapítására.

 

A bíróság álláspontja szerint megalapozottan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított a még kihallgatandó tanúk befolyásolásával a bizonyítási eljárást veszélyeztetné, esetleg az előkészített bűncselekményt véghez vinné, ezért – a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára is figyelemmel –

egy hónapra elrendelte a fiatalkorú gyanúsított letartóztatását, melyet büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani.

 

A végzés nem végleges, a gyanúsított, védő és törvényes képviselő fellebbezést jelentett be.