Magyar Péter: aki a Tiszára szavaz, az a békére szavaz

Magyar Péter a Hősök terén tartotta kampányzáró rendezvényét. Az eseményen Jordán Tamás, Rusznák András, Rosta Andrea, Thuróczy Szabolcs és Nagy Ervin is színpadra lépett.

Utóbbi a Tisza kultúrpolitikai víziójáról beszélt, többek között a népi-urbánus vita meghaladását ígérte. Emellett beszédet mondott a párt két EP-képviselőjelöltje, Tarr Zoltán és Bujdusó Andrea. A hőség miatt sokan rosszul lettek a tömegben, a felszólalóknak legalább tízszer kellett orvost hívniuk.

Magyar fejedelmeket és királyokat emlegetve zavaros történelmi eszmefuttatással kezdte a beszédét, majd gyorsan kijelentette, hogy a béke valódi pártja a Tisza, ami „ellenben a Fidesszel, nem küld katonákat Csádba, nem építtett fegyvergyárakat, és a sorkatonaság bevezetését sem támogatja.” A Fidesz kampányszlogenjét másolva kijelentette, hogy aki a Tiszára szavaz, az a békére szavaz.

 

 

444.hu