Miskolc. Jók a statisztikák a szubjektív biztonságérzet meg nem

Az Európai Bizottság nyolcvanhárom európai városban vizsgálta az életminőséget, több mint hetvenezer embert kérdeztek meg egy tavalyi felmérésben, amelynek idén tették közzé az eredményét. Érintették a közbiztonságot is, melynek kapcsán azt kérdezték az emberektől, hogy mennyire érzik magukat biztonságban egyedül egy éjszakai séta során az adott városban. A miskolciakat is kérdeztek, és a megkérdezettek kevesebb, mint fele mondta azt, hogy biztonságban érzi magát, tehát több mint a fele úgy érzi, hogy hogy nem biztonságos neki este kimenni az utcára. Így Miskolc eléggé a lista végére került ebben a felmérésben. De a közelmúltban készült egy élhetőségi felmérés, szintén hasonló módon és abban sem szerepelt túl jól Miskolc, de az úgynevezett boldogságtérkép felmérésekben is mindig rosszabbul szerepel a város, mint a nyugat-magyarországiak. Felvetődik a kérdés, hogy mennyire szubjektív vagy objektív egy ilyen eredmény, ennek is próbáltunk a végére járni Bakk Richárd rendőr ezredes, rendőrségi tanácsos, a Miskolci Rendőrkapitányság vezetője segítségével.

Mit gondol Bakk Richárd a miskolci polgár erről a felmérésről és mit gondol a miskolci rendőrkapitány?

Ketté bontanám a választ, ahogy a kérdés is így hangzott el. Miskolci polgárként én azt gondolom, hogy Miskolc megítélése nemcsak a közbiztonság területén, hanem más területeken is valamivel alá lő a valóságnak. Tehát szerintem nem olyan drámai a kép, mint amit egyes felmérések lefestenek. Nem ismerem ennek a felmérésnek a pontos mechanizmusát, hogy hány embert kérdeztek meg Miskolcról, milyen korcsoportokat. Én azt tudom elmondani, hogy az objektív tények azt mutatják, hogy a közterületen elkövetett bűncselekmények száma nagy mértékben visszaszorulóban van.

boon.hu