A NER tolja a pénzt Hegyaljára

Nagyhírű fogadó volt egykor a Tokaji Arany Sas, a 18. század második felében épült, barokk stílusú épület jelentőségét jól mutatja, hogy szüreti bálokat is rendeztek itt. Saroktelken, utcavonalon, a római katolikus templom jobb oldalán áll az egykori fogadó ma már meglehetősen romos épülete. Az Arany Sas szabadon álló, téglalap alaprajzú, egyemeletes, nyeregtetős épületének díszes homlokzata a város gazdagságáról is tanúskodik. Jelentőségére a középületekre jellemző szerkesztésmód is utal: kis kiülésű, öttengelyes középrizalit emeli ki az épületet a környező házak sorából – írja a magyarepitok.hu. 

Ma még meglehetősen romos a volt Arany Sas fogadó épülete
Fotó: SZB

A műemléképület, amelyet szociális otthonként is hasznosítottak, mára igen rossz állapotban van. Felújítása csaknem 20 éve fel-felmerül a várost érintő beruházásoknál. Erre nyílhat most lehetősége a Fodor Építőipari Kft. és az Euro Generál Zrt. konzorciumának: a vállalatok mintegy 2 milliárd forintból menthetik meg az utókornak a sokat látott épületet.

Közösségi tér lehet

Közösségi térként születhet újjá a fogadó: kiállítótér és rendezvényközpont, illetve kávézó lehet a ház új funkciója, de kertjét is teljesen átalakítják. Amint a közbeszerzési dokumentumokból kiderül, a nyertes ajánlatttevők feladata a műemléképület felújítása, korszerűsítése során az építési munkák megvalósításához engedélyes terv és egyéb szükséges dokumentációk készítése, egyeztetések lefolytatása, a szükséges örökségvédelmi engedély beszerzése, kiviteli terv készítése, a kivitelezési munkák elvégzése.

Három év alatt készülhet el

Az épület három évre tervezett, teljes külső-belső rekonstrukciója és a kertépítészeti munkarészek között a bruttó 616 négyzetméteres pince, földszint és emelet szintosztású épület tetőterének beépítése is szerepel. Mintegy 1200 négyzetmétert tesz ki a teljes homlokzat felújítása, ahol a vakolás mellett tagozatok készítésére is szükség van, hiszen az épület vakolata teljesen hiányzik. A kő nyíláskeretezések javítása, pótlása után, nyugati irányban új terasz építése is a kivitelezők feladata.

Lesz munkájuk bőven az építőknek
Fotó: SZB

A műemléki elvek betartása mellett a nyílászárók, az új tető ki kell elégítsék a mai energetikai elvárásokat. Ehhez a teljes tetőszerkezet cseréjére is szükség van nagyjából.

Reneszánsz kert is lesz

Modern reneszánsz kertet szeretne létrehozni az építtető az épület méltó kiegészítéseképpen. Az itáliai reneszánsz kertek archetipikus elemei kortárs környezetben jelennek majd meg, de a történeti hűség érdekében a kert fő szervező ereje a víz lesz.

A rendezvénytérként is használható központi elem körül a reneszánsz kerteket megidéző szőlőlugasok és sétáló folyosók takarják majd a zavaró ki- és belátásokat. A kert nyugati oldalán egy üvegház, míg északnyugati oldalán egy hűsölőház kap majd helyet a lugas alatt, de labirintus és gyógy-, valamint fűszernövényeket tartalmazó konyhakert is színesíti majd a parkot.

Tokaj főterén már alapozzák a multiépületet. Elindult a gigaberuházás a borok fővárosában – képekkel

Gigafejlesztés indult Tokajban: hatalmas pénzt költ a kormány a borok fővárosára

A téma Tokajban (is) az utcán hever

 

Origo

Az atomháborúra készülnek: Vlagyimir Putyin drámai látogatást tett

Origo

Fejbe rúgta a fia Tápai Szabinát

Ripost

Most érkezett: mentőhelikopter szállt le az M5-ösön, roncsok mindenütt

Magyar Nemzet

Remek hírt kaptak a németek a mieink elleni meccs előtt

Magyar Nemzet

Őrjöngenek a dühtől a németek a magyarok elleni bíróküldés miatt

Origo

Szoboszlai Dominikot figyelmeztették Liverpoolból: ilyet többet nem tehet

Origo

Nyilvánosan megalázta az Eb szervezőit Németország egyik legnépszerűbb alakja

Life

Sarolta hercegnő Diana ruhájában tündökölt Katalin hercegné mellett

Life

7 rossz szokás, amit kerülni kell az egészséges alvás érdekében (hirdetés)

Mindmegette

Hajrá magyarok! Isteni kéksajtos, PICK Téliszalámis bagett, hogy legyen energiátok a szurkoláshoz (hirdetés)

life

A stressz minden szervünkre kihat: így jelez a test, ha baj van – Life (hirdetés)

SHE

T