Skip to content

Vitézy Dávidot is meghívták. Komoly lezárások lesznek a Budapest Pride útvonalán

Vitézy Dávidot is meghívták. Komoly lezárások lesznek a Budapest Pride útvonalán

Komoly lezárások lesznek a Budapest Pride útvonalán pénteken és szombaton

 

Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz pénteken és szombaton a Pride-felvonulás útvonalán Budapest V., VI. és XIV. kerületében.

Június 22-én 29. alkalommal rendezik meg idén a Budapest Pride felvonulást, az ország legnagyobb emberi jogi tüntetését. Az idei menet a Podmaniczky utcában kezdődik 15 óra körül, innen a résztvevők a Bajcsy-Zsilinszky útra mennek, ahonnan az Andrássy úton vonulnak majd a Vajdahunyad vára előtti zöldterületre, a Civil Faluhoz. Szokás szerint after party is lesz aznap este a Budapest Parkban. A korábbi években alkalmanként közel 35 ezren vonultak fel.

A szervezők Karácsony Gergelyt és Vitézy Dávidot is meghívták a felvonulásra, meggyőződésük ugyanis, hogy a politikusoknak ki kell állniuk a demokratikus értékekért, beleértve természetesen az LMBTQ-közösségek jogait is. Vitézy azonban válaszlevelében azt írta, hogy még sosem vett részt a felvonuláson, és csak abban az esetben menne el, ha megválasztják Budapest főpolgármesterének.

A rendőrség a police.hu oldalon közölte, hogy tilos lesz megállni pénteken 20 órától szombaton 22 óráig:

  • a Podmaniczky utca mindkét oldalán a Teréz körút és a Bajcsy-Zsilinszky út között,
  • a Jókai utca mindkét oldalán a Nyugati tér és a Weiner Leó utca között,
  • a Bajcsy-Zsilinszky út mindkét oldalán a Podmaniczky utca és az Andrássy út között,
  • az Andrássy út mindkét oldalán a Bajcsy-Zsilinszky út és az Oktogon között,
  • a Jókai tér teljes területén, valamint
  • a Rippl Rónai utca mindkét oldalán az Andrássy út és a Lendvay utca között.

Szombaton 10 órától 16 óráig lezárják a Podmaniczky utcát a Teréz körút és a Bajcsy-Zsilinszky út között, 16 óra 30 perctől 21 óráig pedig a Kós Károly sétányt. Szakaszos és időszakos lezárás lesz 15 órától 17 óráig a Bajcsy-Zsilinszky út – Andrássy út – Hősök tere útvonalon. A BRFK arra kéri a járművezetőket, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



4 Comments

  1. Névtelen
    2024.06.20. 06:55

    A piros autótulajdonosoknak többet kell fizetniük a biztosításért

  2. Névtelen
    2024.06.20. 15:43

    A szabadköműves rókával piros autóban

  3. Névtelen
    2024.06.20. 16:51

    …Pannis romániai főszerepben.

    • Névtelen
      2024.06.20. 17:34

      1995-ben történő találkozás óta vonulnak, nemi gyalázásukkal, szivárvány jelével Jézusnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük