David Pressman kiállt a Budapest Pride mellett

David Pressman rövid sajtótájékoztatót tartott a Budapest Pride előtt. Az amerikai nagykövet arról beszélt, hogy kiváltság számára részt venni a rendezvényen, amin bátor, az emberi méltóság és az emberi jogok előmozdításáért dolgozó magyarok vonulnak fel.

„Ez egy csodálatos ország, gazdag történelemmel. Olyan hely, ahol az emberek kiállnak és harcolnak a szabadságért. Úgy gondolom, hogy azok az emberek, akik ma felvonulnak, ezt az ország legjobb hagyományai szerint teszik. Az Egyesült Államok kiváltságos, hogy mellettük lehet” – mondta.

Az Egyesült Államok korábban harmincöt országgal együtt állt ki a Budapest Pride mellett. Pressman azt mondta, egyértelmű nyilatkozatot tettek, mert aggasztónak találták az LMBTQ-embereket célzó diszkriminatív törvények elfogadását. Reméli, hogy közös kiállásukra a magyar kormány is hallgat majd.

Pressman felidézte, hogy az elmúlt évben könyvesboltokat bírságoltak meg, amiért nyíltan árultak könyveket. De múzeumigazgatót is rúgtak ki azért, mert egy kiállításon LMBTQ-embereket ábrázoló fényképeket mutattak be. Emellett meleg politikai aktivistákat bélyegeztek pedofilnak, csak azért, mert más volt a véleményük, mint a kormányé. Pressman szerint a súlyos helyzet a magyarokat is aggasztja.

 

444.hu