Szendrőn harminc autóval fuvaroztak, nyolcezerbe került egy szavazat

 

 A kis város polgármestere továbbra is a fideszes Szaniszló János maradt, de pozíciója Dolányi János független jelölt húzásai miatt akár veszélybe is kerülhetett volna.

“Ami nagyon borzolta a lakosság kedélyét, az a Dolányiék részéről történő nagymértékű szállítás és pénzosztás volt” – árulta el a polgármester a Szabad Európának. “Nagyon sok felvételt és fotót csináltak a lakosok, amikor gyakorlatilag félreérthetetlen módon látszanak események.”

A városvezető 968 voksot kapott, ez a szavazatok 51 százalékát jelenti, Dolányi 826 darabot szedett össze, míg a szintén független Lakatos Gusztávra 103-an szavaztak. A fideszes polgármester hozzátette, 30 autóval fuvarozták a lakosokat, bizonyítékuk van arra, hogy volt autó, amely 21 alkalommal fordult. Ennek ellenére az ügyben hivatalosan nem tett feljelentést, és azt is tudni véli, hogy nagyjából hatmillió forintot költött arra ellenfele, hogy a legtöbb szavazatot kapja.

A lap kereste Dolányit, de nem sikerült elérniük. Az építkezési vállalkozót 2019-ben megválasztották a falu polgármesterének, akkor élőben közvetítette a Facebookon, ahogy élelmiszercsomagokat oszt a lakók között, mindössze néhány nappal a választások előtt. Egy évvel később lemondott, az időközi választásokat Szaniszló nyerte.

(Fotó: szabadeuropa.hu)