Napi Gáti. Alias trógerek – 2 métert spóroljanak
Tisztelt Szabó Igazgató Úr!
Jó pap holtig tanul, és én imádok tanulni, akár még KRESZ-t is, és akár még olyanoktól is, akik talán fiatalabbak a jogosítványomnál.
IMG_20240615_083630.jpg
Nem akarom a csapatát lehetetlen feladat elé állítani, ezért elárulom, a fotó a Művészetek Háza művészbejárójánál készült.
Az sem titok, hogy ahol ez a – nevezzük nevén – bunkó parkol teljes szélességében, az egy gyalog- és kerékpárút, és a képen az is látszik, hogy a gyalogosok lekényszerülnek az úttestre, csak hogy a rakodók – alias trógerek – 2 métert spóroljanak.
Árulja el, ilyenkor merre lézeng/cselleng/lófrál/kóricál/őgyeleg/kolbászol a 160 derék sas, vagy inkább vakondok!
És ha örömöt szeretne nekem szerezni, megírja, a KRESZ mely passzusai vonatkoznak erre a helyzetre.
Beleértve azt, hogy mikor szállítható el egy jármű.
Ez egyébként annyira nem egyedi és kivételes eset, hogy naponta tucatnyi vagy még több jármű teszi ugyanezt, a miskolci kulturális (?) egyesület már csak ilyen, a balkáni kultúrát preferálja.
Szabó úr, szomjúhozom a tanulásra. Kérem, oktasson ki a KRESZ-ből!
Üdvözlettel, Dr. Gáti Attila