Skip to content

Nem gondolta volna…Négy év ülő Agócs Jánosnak a Roma Önkormányzat volt elnökének

Nem gondolta volna…Négy év ülő Agócs Jánosnak a Roma Önkormányzat volt elnökének

Jogerősen négy év fogházat kapott Agócs János, az ORÖ vesztegetéssel vádolt volt elnöke

A politikus korábban börtönt kapott, de megromlott egészségi állapota miatt ezen enyhítettek. A pénzbüntetését viszont megemelték.

Fotó: Archív

Jogerősen négy év fogházbüntetésre, négy év közügyektől eltiltásra és egymillió forintos pénzbüntetésre ítélték Agócs Jánost, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) volt elnökét – közölte a Fővárosi Ítélőtábla a 24.hu megkeresésére.

A döntés értelmében a kétrendbeli hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettében bűnösnek kimondott Agócs a büntetés kétharmadának kitöltése után bocsátható leghamarabb feltételesen szabadlábra.

Ahogy azt korábban megírtuk, Agócsot tavaly novemberben a Fővárosi Törvényszék bűnösnek mondta ki, mert 2022 nyarán azzal árulta az ORÖ elnöki tisztségét, hogy ő lemond, és elintézi a kiszemelt „utód” megválasztását. Ezért előre 18 milliót, majd újabb 12 milliót várt cserébe.

A volt elnök elsőfokon négy év börtönt, 260 ezer forint pénzbüntetést és négy év közügyektől eltiltást kapott. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész hosszabb tartamú szabadságvesztés, közügyektől eltiltás, és magasabb összegű pénzbüntetés kiszabása miatt, Agócs és védője pedig enyhítésért fellebbezett. A fellebbviteli főügyészség nem tartotta alaposnak a védelmi fellebbezéseket és fenntartotta a súlyosítás iránti fellebbezést.

A táblabíróság ítéletében egymillió forintra emelte a politikus büntetését, megromlott egészségi állapota miatt azonban Agócsnak nem börtönben, hanem az enyhébb fokozatú fogházban kell letöltenie a büntetését.

Agócs az utolsó szó jogán azt mondta, hogy nagyon sajnálja a történteket. Hozzátette, nem gondolta volna, hogy bűncselekményt követett el, ezért a büntetése enyhítését kérte. 

Rendszerek jönnek, kormányok mennek.


               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



2 Comments

  1. Névtelen
    2024.06.28. 12:18

    https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/449457210_874241054733837_2425617985770675492_n.jpg?_nc_cat=108&ccb=1-7&_nc_sid=833d8c&_nc_ohc=EHFAdfhySekQ7kNvgGUtx9D&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AYC2D15O3JN8HbbmECiK-lrw1r0_mw4flAb5GPyD3pLrIw&oe=66847B38

  2. Névtelen
    2024.06.30. 09:05

    Mi négy 4 év. Elrepül gyorsan, azt már húzhatja is Mága a szabaduló bulin.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük