Tegnap Ózdon jártam, a Bódis Kriszta által vezetett Van Helyed Alapítványnál, ahol megcsodáltam azt az elképesztő munkát, amit a magyar állam által teljesen cserbenhagyott felnőttek és gyerekek közt végeznek. Majd megszakadt a szívem, annyi nyomort és kilátástalanságot láttam. Gyerekeket, akik soha nem kapnak esélyt arra az életre, ami nekünk jutott. De találkoztam lélelkemelő sorsokkal is, például az egyik anyukával, akinek a lánya az Alapítvány munkájának köszönhetően a hétesi telepről egy holland egyetemig jutott.
Az országban nagyjából 1300 szegregátum lehet, és bennük megszámlálhatatlan, segítségre és támogatásra szoruló gyerek. De a szörnyeket ez nem érdekli. Köztünk járnak, az adónkból élnek, és gyerekek tízezreit nyomorítják meg.
.
Nagyon odavannak Ózdért, bár már senki sem lenne ott
Tőlem segítőkészebb és jóindulatúbb ember nem nagyon volt, de már egészen más a véleményem.